Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - HAGYOMÁNY - Novomeský, Ladislav: „Szovjet-Oroszország harminckilencedik kormányzósága”

De hát a fiatal értelmiségnek, a felnövekvő tanuló ifjúságnak, az irodalom és a tudomány fiatal gárdáinak a kommunizmushoz való ragaszkodása csak részben egyezik meg Szlovákia munkásságának és földműveseinek a ragaszkodásával. Igaz, hogy a fiatalság a falusi kunyhókból magával hozta az eltipró nyomor alapos ismeretét, s ilyen múlt után nem lehetett nem észrevennie a képmutatást, a hazug és csaló képmutatást mindabban, amit az iskolában eléjük raktak igazság gyanánt. Ugyanis valóban cinikus természetűnek kellene lenni ahhoz — ha már hiányzik a totális lelki kisebbrendűség —, hogy valaki kételyek és megbotránkozás nélkül lenyelje ama hazug előítéletek piramisait, melyeket már a középiskolák elsőéves kisdiákjainak is felszolgálnak. Az otthoni környezet nyomora és a hivatalos tananyag farizeussága; a kettő egymás mellett kipattant ja a bizalmatlanság első csíráját a félig gyermeki, félig ifjúi tudatban.

És tovább: ez a fiatalság élni akar, intenzív lelki életet akar élni. A mai iskolai intézmények zubbonyába és a tompa, lélektelen hivatalosság kerítése mögé zárt érzékeny fiatal anyag ösztönösen keresi a válaszokat a kérdések tucatjára, melyeket szenzációs kontrasztokkal gazdag környezete és légköre élénk felfogásának közvetít.

Hol és ki kísérelte meg a válaszadást bármelyik kérdésre, amely a felsorakozó nemzedékek ajkán függ? Hol hallott ez a fiatalság világos, köntörfalazás nélküli „azért”-ot az ő tucatnyi ,,miért”-jére? Hol és ki vázolta fel a fiatalság számára a ki- iutat a mai szociális tanácstalanságból, abból a tanácstalanságból, melynek értelmetlenségét és öldöklését a saját bőrén érzi? Hol és ki mutatta meg a fiatalságnak a tettre ösztönző munka lehetőségeit, melyhez a felnövekvő nemzedék legtisztább akaratával közeledne? Ki- és főleg mivel — próbálta meg eloszlatni a fiatalság indokolt kétségeit, hogy nem fenyegeti-e a nincstelen és megsemmisítő nyomorgás, ha majd lehetősége nyílik „az életbe lépésre”?

Sehol! Senki! Semmivel!

Ah, igen! Ott, ahol a dolgok ösztönös megérzésének káoszából előbukkantak bármily konkrét formában ezek a kérdések, a szájat mindig betömték valamiféle Šusta törvényeivel, amely szerint a „középiskolás”-nak nem szabad olvasnia, írnia, beszélnie és főleg gondolkodnia. Legfeljebb az órákon. Ott pedig az iskolai előírás gondolkodik helyette.

Ez csupán ezer közül egyetlen vallomás!

Ez hát a válasz arra a kérdésre, miért érzéketlen nemzetileg a szlovák fiatalság.

És itt a válasz arra, miért hajlik a fiatalság a kommunizmus felé. Azért, mert a kommunizmusban megtalálta a feleletet azokra a kérdésekre, melyeket közéjük csempészett a nehéz, fojtó légkör. A kommunizmus feleletet tudott adni a kérdéseknek •arra a vonalrendszerére, melyeknek kimondásakor a hivatalos pedagógia Šustav törvényének paragrafusaival tömi be a szájakat és fénylő frázisok rémeivel, semmis vigaszokkal és az életúntságig ismételt szavacskákkai tompítja a tudatot.

Ennek a fiatalságnak egyszerűen nem imponál ez a lélektelenség.

A címek, nevek és körülmények kisebb technikai megváltoztatásával, a helyzet pár <éves előretolásával alkalmazni tudnánk ugyanezeket a megjegyzéseket és következtetéseket a főiskolás fiatalságra valamint arra az immár végzett értelmiségre, amely „belép az életbe”. Ez esetben a kommunizmusnak már megvan az az előnye, hogy a végzett értelmiség ismeri a valóságból azt, amely perspektivikusan a középiskolás előtt áll — kisebb vagy nagyobb távolságban.

Az említett körülmények egész sora válaszol Štefánek doktornak arra a rácsodál- kozására, hogy „néhány fiatal szlovák költő és író bolsevik, néhány félbolsevik”.

— Alexander Pockody (szül.: 1906), költő, tanító. — A szerző által Ismertetett ankétot a Szlovák Liga (Slovenská liga) szervezte 1932. III. 21-én. A vitán a tanulóifjúság nemzeti neveléséről volt sző. A gyűlés fő előadója Dr. Samuel Št. Osuský volt, ő mondta el az összefoglaló beszédet is. — A Slovenské hlasy rendszerin ta Národní osvobození napilap csütörtöki melléklete volt. Az említett ankét ezzel a felhívással kezdődött: „Beszéljünk a fiatalokról és az öregekről!” (25. szám, 1931. IV. 25). Az ankétban több szlovák író is szerepelt.