Irodalmi Szemle, 1976

1976/4 - Gál Sándor: Három vers

Minderre gondolnom kellett most, az előszó olvasása közben, és valami forrőság hullámzott át rajtam, amikor nekifogtam újra a mű olvasásának, amelyet rég, 1944- ben, azon a bizonyos aranyszínű őszi napon abbahagytam. Nem önszántamból hagytam abba, mert hiszen a Goriot apó nagyon érdekes könyv, hanem amint már említettem, a Gestapósok beavatkozása volt az oka ... Nem tűrték, hogy valaki egy aranyszínű vasárnapon, a külvárosban, egy pádon ülve, békésen könyvet olvasson. Ez a nyugodt, békés állapot gyanús volt nekik, s maga a napsütésben olvasó ember ellenszenves jelenségnek számított a fasiszták szemében. Egyszerűen tűrhetetlen volt nekik, liogy valaki olvasson olyankor, amikor ők visszavonulóban vannak, ők, a nagy hősök, akik a biztos győzelem tudatában, a hódítók büszke magatartásával pusztító fegyvereikkel lépték át az országok határait, hogy gyilkolhassanak, és romba dönthessék milliók otthonát, — most meg a saját bőrüket mentve futva vonulnak vissza. Egy „becsületes ember” ilyenkor nem olvas holmi ellenséges francia könyvet. Egyedül a Mein Kampf mentett volna meg a szörnyű vizsgálattól és a halálos veszélytől, amikor felszólítottak, hogy szálljak a kocsijukba. Ismétlem, csak a csoda mentett meg, a higgadtság és fegyelmezettség, az akaraterőm összpontosítása a menekülésre, miközben lapozgattam a Goriot apóról szóló sárga kis könyvet.

Ö, áldott légy, Goriot apó, abban a vacak, homályos zsírszagú panzióban, ahol étkeztél, és ahol olcsó, kemény ágyadban arról álmodoztál egy ideig, hogy a lányaid boldogok. Háború akkor nem volt Franciaországban, a panzióban ezért csak amolyan apró súrlódások, veszekedések zajlottak le, mint mindenütt, ahol kisebb-nagyobb ■embercsoportok élnek együtt. Balzac ebben a panzióban különféle figurákat vonultat fel. Mindegyiknek külön-külön, más-más érdekei és céljai vannak és ezekért harcol, szenved és álmodik.

Goriot apó életét férjezett lányainak sorsa tölti be. Legfőbb óhaja, hogy boldogok legyenek. .. De nem boldogok, ellenkezőleg, gazdagságuk ellenére mindig pénzzavarban vannak és szegény, nyugalomba vonult apjukat pumpolják, ő pedig évi járadékát is feláldozza, csakhogy mosolyt varázsoljon könnyelmű lányai arcára. Közben persze föllép a zslrfoltos panzió többi figurája is. Van köztük özvegy, árva, törtető, besúgó és megszökött gályarab, aki itt tisztességes kispolgárként szelíden éldegél. A panzióban tehát az étkezésen és alváson kívül, nagyban folyik a lesbenállás és haszonlesés, miközben a jámborok templomba járnak és fohászkodnak.

Egy biztos, mindenki fél és retteg itt a jövőtől. Éppen ezért folyik a panzióban a helyezkedés... a lányok és özvegyek mindenképp férjhez akarnak menni, a férjjelölt csúnya is lehet, az a fontos, hogy elegendő pénze legyen, biztosítsa asszonya kényelmét és méltóságát, ami azt jelenti, ne neki parancsoljanak, hanem ő parancsoljon másnak. A gályarab szolgálatkészen arra vár, hogy a törtetőtől jelet kapjon, és parancsára örökre eltakarítson az útból egy gazdag örököst. A millió a vagyonból a kiközösített lánynak jut, a törtető ezután feleségül veszi, és az álarcos gályarab „nemes” szolgálatáért húsz százalékot kap, azaz kétszázezer frankot.

Balzac, ismerve a pénz hatalmát és mindenható erejét, már itt, ebben a sötét panzióban sok olyan típust alkot, aki rabja a pénznek ... Olyan messzire azonban Balzac nem látott, hogy megalkossa a fasiszták képét. Hitler teremetményeinek arcát, akik minden érdek nélkül is gyilkoltak. Balzac jellemei még összetettek, fejlődésüket több regényben mutatja be. Itt például a panzióbeli törtető Rastignac visszaretten Vautrin úr (a gályarab) ajánlatától. A törtető még ártatlan embernek tartja magát, csak éppen jól szeretne élni, és ezért pumpolja húgait és az anyját, hogy küldjenek neki pénzt, különben tönkremegy. Ök pedig elküldik az utolsójukat, az „ártatlan” Rastignac pedig szép ruhát csináltat, hogy megjelenhessen az arisztokraták báljain, főiskolai tanulmányait pedig elhanyagolja. Jól látja ezt Vautrin, tudja, kivel van dolga, ezért teheti neki azt az ajánlatot, hogy a gazdag örököst a kedvéért, illetve a kettőszáz- «zer frankért a másvilágra küldi. De sem Rastignac, sem Vautrin nem gondol arra, hogy valakit érdek nélkül becsapjon vagy megöljön.

Az érdek, a pénz hatalma a hajtó- és formáló erő, erre gondolok minduntalan a Goriot apó olvasásakor, és a regény figurái közt képzeletemben újra meg újra felbukkannak az SS-ek. A Gestapósok és az SS-ek között lényegében nem tudtam különbséget tenni, azt hiszem nem is volt fontos, annyit tudtam, hogy egyenruhájuk számomra a halál egyenruháját jelenti. Az ember ilyen gyilkos légkörben nem a rész