Irodalmi Szemle, 1976
1976/4 - Chňoupek, Bohuslav: E napok igazsága nyomában
beesetten, szinte önkívületben fetrengett, jajgatott, amíg ki nem vezették. Aztán sírva rohant haza a sötét falun keresztül. Az utca keskeny szurdoka kanyarogva lejt a falu alsó vége felé. Világtalan ablakú, földbe süppedt kunyhók bámulnak bele a szurdokba. A 65-ös számú ház Andrej Ru- sovskýé. A gazda persze megint nincs itthon. Az agitálás több társával együtt elfújta a szomszédos falvakba, valahová a Kárpátok hegyeibe. Megszöktek, s türelmesen várják, hogy véget érjen ez a szövetkezeti Szodoma és Gomorra. A tisztára sepert földes szobában töpörödött, süket apó ül, a bölcsőben fekvő kislányt ringatja, a kemencénél a gazdasszony éppen leönti a vizet a krumpliról. Tisztelettudóan köszönnek. — Csicsí, Ricsiké, vegyél cukrot! — kínálgatják a kislányt, s tanácstalanul megállnak a szoba közepén a dunyhákkal és vánkosokkal magasan megrakott ágy előtt. — Gazdasszony, mit tett velünk tegnap? — veti a szemére az az agitátor, aki a buszban a döntőről beszélt. — Aláírja a jelenléti ívet, és a földre veti magát... Az apró termetű, értelmes arcú asszony szigorúan összezárja a száját, gyorsan körülpillant, hátat fordít, hallgat. — Az ura még nem jött vissza? Az asszony megrántja a vállát. — Csak tudja, hol az ura! Hallgat. — Gazdasszony, legalább nézzen ránk, hiszen így ... így nem lehet... Az asszony hosszú ideig áll hátat fordítva, aztán a válla hirtelen megrándul, egész testében megremeg, nyel egy nagyot, majd kirohan, olyan gyorsan, hogy csak akkor kapnak észbe, amikor már kint van. A bőrkabátos technikus ökölbe szorítja a kezét, hogy az ízületei belefehérednek, ajkát lebiggyeszti, összeszorítja a fogát, füstölög mérgében. A süket apó csak bámul, nem tudja, mi történik, a feje reszket, a kislány cukorkát szopogat, a bölcső ring... — Rettenetes, ez a legborzalmasabb — mondja a technikus. — Ha legalább szólna valamit, ha az ember beszélhetne vele, cáfolhatna vagy válaszolhatna. De hallgat, mint süket disznó a búzában, az ura meg pipogya alak, elszökik otthonról. Nézzétek csak, hogyan élnek ezek az emberek! Micsoda környezet! Bútor nélküli földes lyuk, csak ledöntené az ember! Akkora ablakok, mint a tenyerem... Ha elmondod valakinek, el sem hiszi. így élni a huszadik században! S ez az asszony még kijelenti: inkább meghal, de nem lép be a szövetkezetbe... Van ennek értelme? Van ezeknek az embereknek eszük? Foggal, körömmel ragaszkodik a darabka földjéhez, el nem engedi, csak ha erőszakkal veszed el tőle. A szentek merev arccal őriznek bennünket a huszonegy szentképen, s a bölcső azt 'énekli: hinta-pallnta, hinta-palinta ... A mérges technikus azt mondja: — Aztán meg... hogyan képzelik egyáltalán a parasztok? Mi a gyárakban dolgozunk, emeljük a normát, versenyzünk meg az isten tudja, mi mindent csinálunk, ők meg ülnek a babéraikon? Ez itt — böngészi a kimutatásokat —, kérem szépen, tízezer korona értékű beadással elmaradt, csak tojással több mint ezerrel tartozik. Hát most mondják meg, miért nem adja be a tojást? A városban honnan vegyük? Istenemre mondom, rossz üzlet kivinni a Spartakot, és olajpogácsát hozni be érte a tehenek számára. A keserves mindenüket, majd én megtanítanám őket kesztyűbe dudálni... — Nyugalom, csak nyugalom, nincs értelme az ilyen beszédnek — csitítgatják. — De ez az igazság. Ez az igazság! — vág a szavukba. — Nézzétek csak meg, menynyi zöldséget meg kenyeret adtak el az itteni boltban. Hát még azt a nyomorult karalábét meg sárgarépát sem bírják kitermelni? Én megmondanám nekik, ennek a Ru- sovskýnénak is, ha beszélne, de ez nem szól, nem is válaszol, semmit sem tud, mindent elfelejtett, semmire sem emlékezik, még a jelenléti ívet is összetévesztette a belépési nyilatkozattal... A süket apó szórakozottan ringatja a kislányt. A falut nem kímélte a történelem: két kastély volt itt, földbirtokosok élősködtek rajta. A falu egyik végén csak zsellérek meg kommenciósok laktak, a mai napig „kommenciószugnak” hívják. Az első köztársaság alatt minden koldus ott telepedett le, amikor a földreform idejében elvették tőlük a két-három kapavágás földjüket. A viszonyok tönkretették őket, a régi idők uzsorásszekerébe fogva megkérgesedett szívüket
