Irodalmi Szemle, 1976
1976/3 - FIGYELŐ - Dr. Kostka, Jirí: Barta Gyula ipari tájképei
Barta Gyula ipari tájképei A szlovákiai képzőművészet kedvelői számára kellemes meglepetést hozott Barta Gyula ipari tájképeinek utóbbi kiállítása, a Bratislavai Városi Képtár (Mirbach Palota) csarnokában. Ez a meglepetés a művész sajátos, újszerű valóságábrázolásában rejlik. A tárlat minden látogatója talán nem is tudott nyomban azonosulni Barta tájszemléletével, kifejezés! módszerével. Mivel magyarázható ez? Talán a vonalak merevségével, a közönséges tárgyi formák leegyszerűsített ábrázolásával, vagy éppen a képek különös szinkultúrájával? Ügy érzem, hogy ehhez a művészi felfogáshoz szükséges hozzáfűzni néhány magyarázó szót. Fontos ugyanis, hogy az alkotások átérzésével párhuzamosan magunkévá tegyük változó életkörnyezetünk újszerű szemléletét. Barta Gyula azokhoz a művészekhez tartozik, akik célul tűzték ki maguk elé, hogy műveikben a környezet jelenlegi arculatát tükrözzék, megjelenítsék azokat a létesítményeket, amelyek új motívumként szerepelnek benne, s kiemeljék a hétköznapok szürkeségéből azt, ami egyébként csak jelentéktelen műszaki jelenség. Hányszor sétálgattunk vasúti pályaudvarokon, hányszor érintettünk tekintetünkkel új gyárépületeket, amelyek szinte zavarólag illeszkedtek a környezetbe. És jól ismerjük a régi faluképet. Egymáshoz tapadó tetős házak, pajták, szérűk, s mindezek fölött magasan székel a templomtorony. Ebbe a megállapodott, szerény, apró-rajzú kompozícióba más anyagú, más színezetű, más idomú szövetkezeti épületek kerülnek, melyek fölött a gömbkút sajátos rajzolata uralkodik. Ezzel a tárgyilagossággal nem tudunk egy csapásra megbékélni. Tudva tudjuk ugyan az új műszaki létesítmények szükségességét, de még nem tetszenek, szépérzékünk egyelőre nem fogadta be őket, nem is tudjuk kellő módon szemlélni, mert az egykori romantikus, tetszetős tájmotívumok beárnyékolják látásunkat. S íme akkor előlép a művész, aki olyan pályaudvart vetít elénk, ahol oszlopok, huzalok és jelzőberendezések tömkelege a hangulatadó. Gyárat, szövetkezeti gazdasági épületet tár elénk, mindezek vonalaiban nyugodtságot, logikát, ritmust és célszerűséget fedez föl. Képeiben semmi sem véletlenszerű. Belső szervezettségénél fogva minden harmonikussá válik, amit persze csak leegyszerűsített, de teljes értékű jelek közvetítenek felénk. Képein egyidejűleg több a tartalom, mint magában az ábrázolt valóságban: a jövő felé irányuló gondolatot is kifejezi. S érezzük, nemcsak az szép, ami már visszhangra talált bennünk, hanem az is, ami vajúdik, s egyelőre csak keresi helyét környezetünkben. Vajon lehetséges mindezt kifejezni hagyományos módon, színfoltokkal, szabad ecsetvonásokkal, benyomásokra épülő szemlélet jegyében, magába a képbe zárt stilizálással? Ne siessük el a választ, nézzük az újszerű tájképeket, ahogy Barta Gyula megalkotta őket, s igyekezzünk azonosulni szemléletével. A Mirbach Palotában való tárlat meglepetést hozott. A bemutatott képek (amelyek jelenleg a trenčíni kiállításon vannak, s innen Komáromba, majd Krakkóba vándorolnak) sajátos útkeresés művészi értékeit képviselik. A művek magasfokú társadalmi elkötelezettsége és humanizmusa legidőszerűbb célkitűzéseinket valósítják meg igényes szinten. Dr. Jirí Kostka f
