Irodalmi Szemle, 1976

1976/3 - FIGYELŐ - Varga Sándor: Egy értékes kézikönyvről

telit említettem, a harmadik kötet név­mutatójában említett Lakosról már Ír­tam. A róla elnevezett ligetfalusi mun- kászászlőalj révén került be a történe­lembe, nem volt 13-as tiszt. Till Ignácról közölni kellett volna, hogy tagja lett az első burgenlandi tartománygyűlésnek — szociáldemokrata programmal. Lónyay Elemér oroszvári földbirtokos nem volt gróf, hanem herceg, ezt a rangot akkor kapta, amikor Rudolf trónörökös özve­gyét feleségül vette. A győri megyei könyvtár helytörténeti munkaközössége nyilván nagy szolgála­tot tenne mind a kutatóknak, mind pe­dig a szélesebb olvasóközönségnek, ha feldolgozná és közzétenné a három me­gyei város sajtójának híranyagát a Peidl- kormány hatalomralépésétől Sopron vá­ros visszacsatolásáig terjedő időszakban, figyelembe véve a soproni német nyel­vű napilapokat, elsősorban az Odenbur- ger Zeitungot is. Az eddig megjelent cikkgyűjtemények azt az időszakot öle­lik fel, amikor Dunántúl három észak- nyugati vármegyéjét a világtörténelmi eseményeknek inkább csak a szele érin­tette; ami pedig azután történt — főleg 1921-ben —, arról még az amerikai új­ságok is írtak. Fogarassy László Egy értékes kézikönyvről Milan Majtán: Názvy obcí na Slovensku za ostatných dvesto rokov. Vydavatelstvo Slovenskej akadémie vied, Bratislava 1972. (A szlovákiai helységnevek az utóbbi kétszáz évben) A változó világ egyre gyorsabb tem­póban fejleszti, formálja újjá az ember közvetlen környezetét. Ennek a válto­zásnak az emberi települések, falvak, városok, tanyák szintén ki vannak téve. A modern, iparosodó társadalom nálunk is új településstruktúrát igényel. A szom­szédos falvak egyesülnek, a városok te­rebélyesednek, beolvasztják a környező településeket, új, külön ellátottsággal bíró, önálló lakótelepi egységek alakul­nak ki, az ipartelepítés pedig magával hozza a falvak városiasodását. Ezek csak az utóbbi két és fél évtized szemmel látható változásai Szlovákiában. Ha ezek­hez hozzávesszük azokat a történelmi eseményeket, amelyek alapvető kihatás­sal formálták, gátolták vagy segítették elő az egyes települések fejlődését mondjuk az utóbbi kétszáz évben, akkor olyan nagy adathalmaz birtokába jutunk, amelyet egy ember képtelen fejben tar­tani. Az adatfelhalmozódás problémáját old­ja meg Milan Majtán kézikönyve. A több mint 660 oldalas mű a mai Szlovákia területén létező és az utób- dí kétszáz évben létezett, de ma már iiem létező, illetve beolvadt telepü­léseknek valamennyi előforduló elneve­zését dolgozza fel történelmi helység- névtár formájában. Akadhatnak, akik megkérdezik, mi szükség van tulajdon­képpen egy ilyen drága, idő- és munka- igényes kiadvány megjelentetésére. Nos, a válaszért nem kell messzire mennünk, a mindennapi élet jó néhány területén pozitív feletetet kaphatunk a föltett kér­désre. Csehszlovákia magyarlakta terü­letein, tehát Dél- és Kelet-Szlovákiában, közigazgatási intézményekben, újságok szerkesztőségében, kulturális és népmű­velési intézményekben, iskolákban stb. számtalanszor előfordul olyan helyzet, hogy egy településnek ismerik a régi ne­vét, de a mai hivatalos elnevezését nem tudják, vagy fordítva, ismerik a helység mai nevét, de szükségük van egykori nevére is — mindezt könnyen megtalál­hatják a szóban forgó kézikönyvben. A mű felhasználhatóságának azonban ez csak az egyik, gyakorlati része. Nagy se­gítséget és tetemes időmegtakarítást je­lent ez a kézikönyv a tudományos kuta­tók, történészek, geográfusok, levéltáro­sok, irodalomtörténészek és mások szá­mára is. Ez tehát felhasználhatóságának másik oldala. Mindeddig nagy-nagy fá­radsággal és sok idő igénybevételével le­hetett csak egy-egy helység névszerinti pontos azonosítását elvégezni, néha hat­hét, sokszor nehezen hozzáférhető lexi­kon és helységnévtár felhasználásával, így hát nemcsak a hazai, hanem a kül­földi, főleg a magyarországi tudományos kutatók is nagy megelégedéssel fogadják majd Milan Majtán kézikönyvét. A mű lexikális részét rövid ismertető és magyarázó tanulmány vezeti be. Az első röviden ismerteti a mai Szlovákia területi kialakulását és közigazgatási fel­osztását az egyes történelmi korokban.

Next

/
Thumbnails
Contents