Irodalmi Szemle, 1976
1976/3 - Kissling Eleonóra: Társadalmi mozgalmak a XX. század elején Nyitrán
10 korona alatt 18,76 60,72 10—20 korona között 49,65 28,90 20—30 korona között 19,60 0,57 30—50 korona között 8,52 0,25 50—60 korona között 0,64 — ismeretlen 2,83 10,5610 Ha ezekkel a statisztikai adatokkal összehasonlítjuk a nyitrai munkások keresetét, a munkabérekre vonatkozóan bizonyítottnak látjuk azt az általánosan megállapított tényt, hogy a mezőgazdasági ipari üzemek dolgozóinak és a vidéki városok munkásainak általában alacsonyabb a bérezésük, mint a nagyobb ipari központok bérmunkásainak. A század eleji adatok alapján ugyanis például a nyitrai malomipari dolgozók napi bére 3 korona, a nőké 1 korona, a tanoncoké pedig 40 fillér.11 A nyitraiak tehát, -az országos átlagbér-kategória szerint az alacsonyabban díjazottak osztályába tartoztak, heti 10—20 korona között kerestek. Eszerint (maximálisan is számítva) heti 20 koronából kellett a népes, sokszor 6—8 tagú munkácsaládnak megélnie akkor, amikor az árak egyre emelkedtek. A munkások részére nélkülözhetetlen élelmiszerek árának emelkedéséből származó nehézségeket például a kereskedelmi és ipari kamara jelentése 1908-ban így tapintatosan kommentálja: „A húsárak folytonos emelkedése székhelyünkön és a magas lisztárak miatt a lakosság szegényebb része ezen cikkekben kénytelen takarékoskodni.” így érthető, hogy a létminimum alsó fokán tengődő munkások körében magas volt a gyermekhalálozás, tbc és egyéb nyomor-okozta betegség. 1903-ban a Nyitramegyei Ellenőr ezt írja: ,,A hét éven aluli gyermekek halálozása az 50,3 százalékos országos átlaggal szemben Nyitrán 55,8 százalék. A halálesetek legnagyobb százalékát a rossz táplálkozás okozza.”12 Ezen az elszomorító helyzeten próblnak a maguk osztályhelyzetének megfelelő szinten képmutatóan változtatni „Nyitra nemes szívű hölgyei”, a katolikus egyesület nőtagjai, akik lelkiismeretük megnyugtatására elhatározzák, hogy 312 gyermeket napi ingyentejben részesítenek.13 A munkásság egészségügyi helyzetének javítását célozzák a századfordulón már széles körben működő betegsegélyző és munkásbiztosító egyletek. A munkások legtöbbje, féltve az esetleg feleslegesen kidobott filléreit, húzódozik a tagságtól (a tagsági díj a kereset 2V2 százaléka). A betegsegélyző működése azért sem volt népszerű a munkások körében, mert sok volt a panasz a betegek ellátásával kapcsolatban. Az egészségtelen körülmények között dolgozó téglagyári munkások például sokat panaszkodnak, hogy felületes orvosi kezelésben részesülnek, és bármilyen betegségre mindig csak a legolcsóbb gyógyszert kapják.14 A munkások lakásviszonyai is rendkívül rosszak voltak. Egy szobában sokszor 2—3 •család is lakott. 1904-ben a nyitrai iparfelügyelőt megbízták, hogy vizsgálja meg az ipari munkások lakásviszonyait. A vizsgálat eredményéről leadott jelentés elszomorító. A legtöbb esetben 1 szobában 10-en, 14-en is laktak, a téglagyári nőtlen munkások pedig tavasztól őszig leggyakrabban a szabadban aludtak, télen pedig felváltva az •égetőkemencén. Az iparfelügyelő sürgős orvoslás céljából az ügyet átadta a tisztiorvosnak és a rendőrfőnöknek, ám a jelentés valószínűen arra a sorsra jutott, hogy csupán az elintézetlen akták számát gyarapította (az ügy elintézéséről nincs további •adat).15 A kapitalista termelés természetes velejárója és az említett nagy munkaerőkínálat következménye, hogy a század elején évről évre növekedett a munkanélküliek száma. 1902-ben a Szociáldemokrata Párt vezetőségének jelentése ezzel kapcsolatban így szól: „Megbízható statisztikánk nincs, hogy mennyi a munkanélküliek száma. A munkanélküliség fokozódása a kivándorlást még az eddiginél is nagyobbá tette.16 Heti kereset Az alkalmazott férfiak százaléka nők százaléka
