Irodalmi Szemle, 1976

1976/3 - Tipary László: Egy forradalmár életútja

1938. október 24. — valahol a Spanyol frontokon...

Hajnalodlk. A derengő égbolt alatt ágyúk dördülnek, géppuskák ropognak. Egy nemzet küzd rendületlenül a szabadságáért. S ezrek harcolnak vele: más nemzetek bátor, hős fiai.

Egy falu rombadőlt házai. Lángnyelvek; füst gomolyog fel a magasba. Veszettül támadják a fasiszták. S védik rendületlenül a köztársaság hű katonái.

A kis csapat parancsnoka, Kovácsik Gyula lelkesít, utasításokat ad, s 6 maga is lövi a rájuk törő ellenséget.

— Nem adunk föl egy tapodtat sem! — hangzik a szava. Add tovább... Rohamra indulunk ... Készülj, rajt... Hurrá ... Hurrá ... Hurrá ...!

Elsőnek ugrik ki a fedezékből... gránátot dob... lő ... és rohan ...

— Előre!... Előre!... Egy tapodtat se hátra!... — minden ajakról csak ezt hallani.

S a golyózáporban Itt-ott elesik egy elvtárs.

Kovácsik Gyula is meginog ... megáll... s a földre zuhan ... Fejét emeli, fegyverét még magasba tartja.

— Előre, bátran csak ... elő .. re ...

Ajkán elfogy a szó, s kicsordul a vére. Fehér inge is vérben ázik.

Mondana valamit, a száj még mozdul, de hang már nem jön ki rajta.

Üvegesedő szemmel bámul a messzeségbe ...

Agyában régi emlékek támadtak... A szív még egyszer feldobog:

A műhelyben ütik az izzó vasat. Kovácsik Sándor, a mester tartja keményen...

S ráütnek sorban fiai a nagykalapáccsal: Károly, Sándor, Dezső, Antal, István ...

— Gyere, Pali öcsém — kiált fel Gyula — üssünk mi is nagyot, de olyat, hogy beleremeg az egész világ!

A kohóban fellobog a láng. Csillagok szállnak égve, kalapácsütés közt hangzik

a nóta:

Kip-kop kalapács, kicsi kovács, nagy kovács, üssed, üssed a vasat, a szép hajnal már hasadt...

Fél évszázada, hogy elkezdte a harcot. Ö elesett, de szelleme él tovább ...!

Ha majd Deménd községben is berendeznek egy kis helyi múzeumot, a Forradalmi Hagyományok Házát, ott lesz benne az elsők között Kovácsik Gyula sok-sok levele, fényképe is.