Irodalmi Szemle, 1976
1976/3 - Tipary László: Egy forradalmár életútja
Kitört a világháború. A legényeket, a férfiakat, az édesapákat katonának vitték. A Kovácsik családból is bevonult Károly és Sándor. Szomorú hírek jöttek a frontról, az esztelen háborúról. A nép nyomora egyre nőtt. Még kevesebb lett a kenyér, a cipő, a ruha. Szabadságos katonák, sebesültek érkeztek olykor haza. Szörnyű dolgokat meséltek. Gyula elbűvölten hallgatta őket. S már gyermekfejjel lázadozott, agitált, lelkesedett: — Le a háborúval! Vesszenek az urak! Kenyeret és jogot a népnek! Gyula minden szabad idejét olvasással, tanulással töltötte. 1918 táján már röpirato- kat olvasott, terjesztett. Szerb, orosz hadifoglyok is dolgoztak a nagybirtokon. Tőlük is érdeklődött, hogyan él a nép az ő hazájukban. S mikor Oroszországban győzött a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, lelkesedett érte. — Ez kell ide is! Fogjunk össze, testvérek, népek! Magyarok, szlovákok, oroszok és szerbek. Döntsük meg nálunk is az urak hatalmát. 1919 tavaszán lelkesen üdvözölte a Magyar Tanácsköztársaság létrejöttét. Leninről beszélt, Petőfi versét szavalta: Véres napokról álmodom, mik a világot romba döntik, s az óvilágnak romjain az új világot megteremtik. Csak szólna már, csak szólna már a harcok harsány trombitája! a csatajelt, a csatajelt zajongó lelkem egyre várja! S a jel megérkezett. A Magyar Tanácsköztársaság létrehozta a Vörös Hadsereget, Édesapjának kijelentette: — Harcolni megyek! — Nem mész sehova — felelt az apa. Két bátyád, Károly és Sándor már odaveszett a világháborúban. Még te is vesszél utánuk! Különben is, csak tizenhét éves vagy, itthon a helyed. — Édesapám, én akkor is megyek! Harcolni fogok. Ütött az óra. A népnek kezébe kell venni a hatalmat! Ha édesapám úgy összever is, hogy négykézláb megyek ki az udvarból, akkor is megyek! Harcolni megyek! S a következő éjszakán már el is tűnt Kovácsik Gyula. Itt már csehszlovák állam- hatalom volt, ő elszökött s jelentkezett a Vörös Hadseregbe. A községből többen követték, s a környék falvaiból is sokan szöktek el és álltak be a Vörös Hadseregbe. Kovácsik Gyula részt vett az Ipolyság és Léva környéki harcokban. Szülőföldjén akarta megteremteni a munkáshatalmat, kiharcolni a dolgozó nép jogait. Nagy esemény volt a munkástömegek életében, hogy Oroszországban megalakult az első munkáshatalom, a Tanácsállam, s íme, Magyarországon a második. Harcolni kell, hogy a többi ország munkásai is megszervezzék a hatalmat. És Kovácsik Gyula harcolt. Ifjan, tizenhét évesen, de nagy-nagy lelkesedéssel. Társait is a harcra buzdította: ne csak Magyarországért, minden munkás jogaiért harcoljunk! A Vörös Hadseregben szlovákok, oroszok, lengyelek is voltak. Győzelmes harcuk eredményeként kiáltották ki a felszabadított Eperjesen a Szlovák Tanácsköztársaságot. Végre a szlovák munkásnépnek is jogot kell adni a több évszázados elnyomás után. Kovácsik Gyula meg is sebesült, de nem hagyta el a harcot. Pár nap pihenés után fegyvert fogott. — Harcolni, harcolni és győzni! — Ez volt a jelszava. — Eljött végre a szocializmus kivívásának korszaka. Európa imperialista hatalmai nem nézték tétlenül az ő győzelmüket, összefogtak, hogy letörjék mind a Szovjet-Orosz munkáshatalmat, mind a Magyar és Szlovák Tanácsköztársaságot. A kapitalisták mindent megtettek, hogy a gyárak és nagybirtokok továbbra is a kezükben maradjanak. S a túlerővel, az árulók ezrével szemben alulmaradt a munkásosztály.
