Irodalmi Szemle, 1976

1976/3 - Tipary László: Egy forradalmár életútja

— Édesapám, én is kovács akarok lenni. Ugye, megtanít engem is, hogy olyan szépen tudjam ütni a vasat, mint bátyáim s maga, édesapám:

— Hát perszehogy az leszel — csurran az apa bajsza alól a mosoly — megtanítalak én téged is, hogy kell ütni a vasat keményen, irgalmatlanul! Csinálok majd neked kis- kalapácsot, s ahogy nőni fogsz, mind nagyobbat.

Károly, a bátyó gyors mozdulattal nyakába kapja a kis Gyulát.

— Én pedig addig a kovácsok nótájára tanítalak meg. Jól figyelj ide, így szól a vers:

Kipp-kopp, kalapács, kicsi kovács, nagy kovács üssed, üssed a vasat, a szép hajnal már hasad!

— Ez nagyon szép! — motyogja a kisfiú — s most már kórusban ismétlik a versikét.

A kis Gyuszi nemsokára boldogan szalad át az udvaron a béresházak között. Édesanyjának vitte a hírt:

— Édesanyám, én is kovács leszek! Édesapám engem is megtanít. Már tudom is. a kovácsok versét:

Kipp-kopp, kalapács, kicsi kovács, nagy kovács ...

A szalmatetős béresházikóban hosszú évekig lakott a család. Kovácsik Sándor harminc éven át volt kovács Nyári báró birtokán. Felesége, az áldott lelkű Anna, tíz. gyermeket szült s nevelt fel ebben a házikóban. Károly, Ilona, Mária, Sándor, Dezső. A hatodik volt Gyula, s őt még István, Anna, Antal és Pali követte. S valóban, az apa minden fiát megtanította a kovácsmesterségre.

Különös gyerek volt a kis Gyula. 1902. március 15-én született. Talán egy régi március 15-ének szikrája hullott a házra, amikor elsőt dobbant a pici szív, hogy aztán mindig, utolsóig a Világszabadság szent eszméiért dobogjon...

Alig látszott ki a földből, alig bírta verni a vasat, s gondolatai máris az élet, a világ dolgain kalandoztak. Mint minden gyermek, örült az életnek. Lepkét kergetett, csilingelő bárányt, pajkos kis kutyust. Játszott bújócskát, kergetősdit kis pajtásaival. D& már a felnőttek életét is figyelni kezdte.

— Miért jár a báró hintón, délcegen? És nem is dolgozik. A béresek, a napszámosok, meg hajnaltól napestig mennyit dolgoznak? S nehéz, fárasztó munkájuk nincs is megfizetve! A kommenció, a pár krajcáros napszám, mindez oly kevés.

—- Édesapám, miért van ez így? — tette fel sokszor a kérdést, verve a vasat a kovácsműhelyben. — Miért nem egyenlők az emberek? Vagy nincs igazság a földön?

— Hát bizony nincsen, édes fiam! A béres, meg annak gyereke is mindig csak béres narad. Az úr meg legottan úrnak születik.

— Dehát ez nem jól van így! — tépelődött, egyre törte a fejét — ezt meg lehet, s meg is kell változtatni!

S azóta mindig és mindenütt ezen törte a fejét. Sokat olvasott, s már gyerekfejjel mondta a maga igazát. Petőfi verseit olvasta, szavalta rendületlenül. Különösen kedves volt számára az Egy gondolat bánt engemet. Ennek forradalmi sorait szavalta lelkesedve:

Ha majd minden rabszolga nép jármát megunva síkra lép, piros arccal és piros zászlókkal, és a zászlókon eme szent jelszóval:

„V ilágszabadság" l