Irodalmi Szemle, 1976

1976/2 - Bábi Tibor: Gyászkoszorú

szög nagysága, s a trigonometriai tételek alapján kiszámítható minden távolság. A ballisztikus pálya meghatározásánál számba kell venni a robbanás erejét, a lövedék súlyát, sebességét és a Föld vonzóerejét. A tüzértiszt ugyan nem ér rá okát gondolkodni, se számolni, de táblázatok és pontos műszerek állnak rendelkezésére.

— Éppen ez az. Nem ér rá gondolkodni — mondta Emil elkomorodva.

— Ne becsüld le annyira a katonát. Ismerek a történelemből néhány nagyszerű példát. Volt kedvük és erejük gondolkodni, és sokra vitték.

— Napóleonra gondolsz?

— Nem. Kutuzovra.

Ismeretlen asztaltársunk szakította félbe beszélgetésünket.

— Látom, értenek a matematikához és a mértanhoz.

— Valamelyest — mondtuk zavarodottan, csaknem egyszerre.

— Akkor holnap délelőtt keressenek fel a földmérő osztályon.

Délután kettőkor indultunk volna munkába. Nem tudtuk, kicsoda az asztaltársunk és nem tudtuk, mit akar. Azért csak rábólintottunk:

— Jó, felkeressük.

Másnap valóban felkerestük. A földmérő osztály vezetője volt. Csehországból ideszakadt kitűnő mérnök. Kedvező ajánlatot tett nekünk. Az osztálynak szüksége van matematikához és mértanhoz értő emberekre. Rövid tanfolyamot szervez, többedma- gunkkal megtanuljuk a műszerek kezelését és itt maradunk az osztályon.

— Elvállalják? — kérdezte végül.

— Ha valóban szükség van ránk — mondta Emil. Hangjában megéreztem a habozást.

— Vállaljuk —mondtam határozottan és inkább Emil kedvéért, mert számomra ez az új beosztás se jelentett megoldást. Nekem egyszerűen munka kellett. Akármilyen, csak értelmes emberi munka legyen. De Emil? Emil számára talán ez az alkalom igazi sorsfordulatot jelent.

Így lettünk a földmérő osztály beosztottjai.

A rövid tanfolyam után a sacai háztömbök alapjának, utak és utcák nyomvonalának kitűzése volt az első vizsgánk. Emil közelében dolgoztam. Munka közben rám tekintett.-*-» Itt valóban szükség van ránk — mondta. A szeme kitágult. Örvendező fények villantak benne. Igen, szükség volt ránk, és Emilnek ez a tudat biztonságot adott. Szilárd talájt érzett a talpa alatt. Valóban értett a matematikához és a mértanhoz, most már a műszerek kezeléséhez is.

Mikor ránk bízták a Szakály és Bocsárd közti nyomvonal kitűzését, már új ambíciók támadtak benne. Idefelé jövet azt mondta: — Építészmérnök leszek. — Csendes, makacs elszántsággal mondta ezt, és valóban az lett.

Évek múlva valóban az lett.

4

Saca után Szakály és Bocsárd között nagy ívben kanyarodó sínpárral pántoltuk meg a földet.

Gumicsizmában, izzasztó impregnál köpenyben jártam a határt, hatalmas ernyő alól, a teodolit és a szintező lencséin át irgalmatlan pontos fénysugarak mentén szabdaltam fel; utakkal, sínekkel, gyárcsarnokok alapjának négyszögeivel tűzdeltem meg.

Nagyidán éltem már, s egy nap Nagyidán megismerkedtem jövendőbeli feleségemmel, Vanyo bátyával és a nyanyával is és aztán...

Ahol most a csőgyártó részleg csarnoka áll, és itt, ahol összefut a Szakályból idekanyarodó sínpár az egymásba fonódó üzemi vágányokkal, volt a nagyidai és a gombosi parasztoknak néhány apró tag sovány krumpliföldjük. Volt itt földje Vanyo bá- tyónak és a nyanyának is. Épp annak vezettem neki a Szakályból Bocsárd felé kanyarodó sínpár nyomvonalát.

Késő őszre járt az idő, akárcsak most, de napközben még erősen sütött a nap. A földbe tűzött ernyő alatt álltam a teodolit lencséje mögött. Északi szél fújt. Nem valami erős szél, de nekitámaszkodott az ernyő fél felületének és többször is fel akarta dönteni. Közelemben összeverődött néhány idős gombosi és nagyidai paraszt- ember meg néhány időske asszony. Ott volt köztük Vanyo bácsi és a nyanya is.