Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Mészáros László: A jövő valósága — I.

más, mint az elemi részecskék relatíve stabil rácsa, struktúrája — és a szociális meg­rázkódtatások a filozófiában is új világkép kialakulásához vezettek. A determinisztikus (mechanisztikus materialista és finalista), valamint az idealista indeterminisztikus világkép helyébe a marxista filozófia a dialektikus, nem-szubsztanciális modellt helyezi. Megjegyzendő, hogy a marxista filozófiában még mindig erősen tartja magát a szub- sztanciális világnézet is. A modern tudomány — különösen az atomfizika — eredmé­nyeire odafigyelve azonban már aligha lehet hosszabb ideig megtartani a szubsztancia fogalmát. D. Bohm szerint egyetlen objektumot sem tekinthetünk minden pillanatban önálló léttel bírónak; a létezés formái szüntelenül íitcsoportosulnak és áthatnak egy­másba. Ugyanez érvényesül a társadalmi létben is. Az életképes társadalmi létben is. Az életképes társadalmi szerkezet differenciált, dialektikusán ellentmodásos és változó struktúra. A jövő tehát nem csak az anyagi világ szempontjából meghatározhatatlan, hanem a társadalom szempontjából is. 2. 5. A biológiai létből kilépő ember számára a társadalom az egyetlen lehetséges élettér — ha nem akar visszalépni a puszta biológiai vegetációba. A társadalmi szem­pont elsődlegeségét ebben a vonatkozásban kell tudatosítani. Az egyén és a társadalom viszonya aztán a rész és az egész dialektikus mozgásában állandósul látszólag vál­tozatlan szerkezetekké. Akárcsak az atomok világában. Nemcsak a nagyságra vonatkozó analógiák tanulságosak, hanem a távolságok és az élettartamok összevetései is. A dolog másik vonatkozása a minőségi változás ténye: az egész nem a részek egyszerű összege. A tulajdonságok néha homlokegyeneset ellen- kezőek is lehetnek. A létfontosságú víz például a közvetlenül ártalmas hidrogén és oxigén kerevéke. A társadalmi lét főleg az erkölcs területén hanyagolja el ezt a prob­lémát (bár gazdasági vonatkozása például közvetlenül érint bennünket). Egyre nyil­vánvalóbb ugyanis, hogy létezik csoporterkölcs és társadalmi erkölcs is. Ugyanekkor nincs egységes, az egész Földön érvényes egyéni erkölcsi kódexünk sem. Mindez talán nehezebb feladat, mint feljutni a Holdra, a Marsra, vagy felrobbantani az ato­mot, de legfőbb ideje lenne nekivágni a munkának. 2. 6. A dialektikus, nem-szubsztanciális világkép természetesen nem tagadja a társa­dalmi törvények létét és szükségességét. A társadalmi alternatívák valósak. Másképpen szólva: Cézár valóban habozott a Rubikon előtt. A második világháború után, a hideg­háború korszakában alternatíva volt a harmadik világháború, de vele szemben nemcsak a békés együttélés alternatívája valósult meg, hanem a történelemben eddig példa nél­küli űrkutatás is megindult. Ezzel egy olyan pontra jutottunk, ahol ismét szétágaznak a lehetőségek, de már nincs visszaút. 2. 7. Az űrkorszak küszöbén álló emberiség lehetőségeit és esélyeit latolgatva mind a mérhetetlen optimizmus, mind a végtelen pesszimizmus indokoltnak tűnik. A Nap­rendszer benépesítésével szemben ugyanis ott van a kozmikus háború — nem fantasz­tikus, már ma reális! — lehetősége, a békés egymás mellett éléssel szemben pedig mondjuk Kína világhódító atomháború-koncepciója vagy a bakteriológiai emberiség- katasztrófa lehetősége. Mint fentebb vázoltuk, a társadalmak számára az alternatívák valósak. Az egyén számára pedig csak ez marad: hinni a derűsebb változatban, mert az emberiség pusztulásában hinni nem lehet. A pozitív irányú hit pozitív tetteket eredményez. 2. 8. Amiként nem könnyű eljutni a jövő lehetőségének tudatosításáig, a jövő reali­tását elfogadni sem egyszerű feladat. Alvin Toffler egyenesen „jövősokkról” beszél. Nézete szerint ez a sokk az emberi szervezet alkalmazkodási mechanizmusának túl­terheléséből adódó testi és lelki fájdalom. Felgyorsult életünkben meginogtak a régi bizonyosságok. Az ember már nem indulhat el otthonról anélkül, hogy ne gondolna az esetleges balesetre, a munkahelyi vagy más szociális traumára. A műszaki tudományos forradalommal foglalkozó munkaközösségek arra hívják fel a figyelmünket, hogy már egy emberöltőn belül is számolnunk kell a civilizációs feltételek többszöri megváltozá­sával. Mindez közvetlenül érint bennünket, hisz unokáink már a jövő században szü­letnek. Példa nélküli helyzet a történelemben: képtelenek vagyunk előre látni unoká­ink életkörülményeit. Sőt, még a saját életünk végét sem tudjuk elképzelni. Lawrence

Next

/
Thumbnails
Contents