Irodalmi Szemle, 1976
1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Mészáros László: A jövő valósága — I.
Mészáros László a jövő valósága (I.) „Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra” József Attila: Eszmélet A részecskegyorsítóban előállított mü-mezon átlagos élettartama 2,2 milliomod másodperc. Ennyi idő alatt még a fény sebességével repülő mü-mezon is csak 600 méter Utat tudna megtenni. A megfigyelések szerint azonban a kozmikus sugárzásból származó mü-mezonok százszor—ezerszer hosszabb utat is befuthatnak a légkörben. Ez azért lehetséges, mert ha a mü-mezon sebessége a fénysebesség 0,99995-szöröse, akkor számára százszor lassabban múlik az idő, vagyis az ilyen sebességgel haladó mü-mezon százszor annyi ideig él a földi megfigyelő órája szerint, mint a részecskegyorsítóban előállított kis sebességű társa. Az idő-paradoxon az ember és a társadalom életében is érvényes. A százéves grúz pásztor egyik napja olyan, mint a másik, korunk modern emberének azonban minden percével számolnia kell. A pásztor talán nem is a napokat, hanem csak az évszakokat tartja számon, míg mi az időmérés revíziójára készülünk. Felgyorsult világunkban egyre rövidebb a dolgok „felezési ideje”, tetteink visszahatásának ciklusa, a természet „gondolkodási ideje”. Létkérdésünk, hogy mit hoz a jövő. Azt is mondhatnók, hogy a jövő problémája — mint annyi más jelenség — divatossá vált az elmúlt években. A kérdéskör megjelenési formáit tekintve állításunk tulajdonképpen így igaz, valójában a helyzet az, hogy az ún. információs robbanás exponenciális megugrásában törvényszerűen foglalkoznak egyre többen a jövő problematikájával is. Más lapra tartozik természetesen az idevágó munkák és eredmények jellege és minősége. A jövővel foglalkozó művek túlnyomó részét azok alkotják, akik néhány elszigetelt jelenség előrevetítéséből indulnak ki. Az alapvető meghatározó tényezőket figyelmen kívül hagyó prognózisoknak természetesen nem sok értékük van. Az ezeknél nagyobb figyelmet érdemlő művek gyakori hibája pedig az, hogy néhány a priori előfeltételre épülnek (Fourastié, Malita, Besztuzsev-Lada). Mircea Malita szerint például az emberiség fejlődésének alapvető feltétele a béke. Ez igaz. Az ilyen hipotézisre azonban csak túlságosan optimista jövőkép épülhet, ami programként ugyan lehet pozitív dolog, de nem tartalmazza a lehetséges változatok elég széles skáláját. Másfelől viszont Hermann Kahn és mások víziója szinte teljesen figyelmen kívül hagyja a társadalmi vonatkozásokat, a szociális mobilitás lehetséges robbanásait és tévútjait. A technikára szorítkozó művek közül kiemelkedik Arthur C. Clarke: A jövő körvonalai című műve. Clarke-nak igaza van abban, hogy a technika és a tudomány sokkal inkább jellemző lesz a jövőre, mint a jelenre. Művének varázsát a szerző azon meggyőződése adja, hogy a fejlődés jelenlegi fokán lehetetlen olyan műszaki vívmányt elképzelni, amelyet az elkövetkező öt évszázad során képtelenek lennénk megvalósítani, ha egyáltalán megvalósítható. A gyakran nagyon távoli jövőbe mutató könyvek mellett egyre több az olyan újságcikk, rövid hír, amelyekben látszólag konkrétan körvonalazódik a jövő. Egy-egy apró hír néha egész világképünk átrendezésére kényszeríthet bennünket. E két pólus — tehát a koncepciózus könyvek és a szétszórtan megjelenő apró hírek — között azonban még mindig hiányoznak azok a filozófiai, szociológiai és lélektani koncepciók, amelyek egységbe fognák az ember lehetséges világképét. Mielőtt ugyanis elkezdenénk a jövőképről tárgyalni, tisztáznunk kellene, hogy létezik-e egyáltalán jövő, hogy van-e értelme gondolni a holnapi napra vagy az emberiség jövőjére. Hogy az elvesztett másvilág helyett mennyiben reális egy más világ létezése — és így tovább.
