Irodalmi Szemle, 1976

1976/10 - A JÖVŐ VALÓSÁGA - Kuczka Péter: Poznani levél

közös ügyét, a békét, az együttműködést, a jobb és szebb életet kell szolgálnia. És mivel a science fictionről van szó, amelyet nagyon sokan „jövőirodalomnak”, a ^jövő irodalmának” neveznek, természetes az is, hogy az egybegyűltek sokkal több gondot fordítanak az emberiség jövőjére, mint az írók általában. A tudományos-fantasztikus írók jogos büszkeséggel emlegetik, hogy ők emelték fel először szavukat a környezet szennyezése, a természet pusztítása ellen, s vallják, hogy az emberiség nemre, fajra, vallásra való tekintet nélkül egyetlen családot alkot.

A kongresszus előadásai, vitái, kerekasztal beszélgetései mellett fontos szerepet kaptak a különböző könyv-, folyóirat- és képzőművészeti kiállítások, filmvetítések, televíziós műsorok, zenei bemutatók. Seregszemle volt a poznaní kongresszus, a küldöttek elismeréssel, néha sajgó önérzettel, de sohasem irigykedve nézték más országok eredményeit a könyvkiadásban, a filmgyártásban vagy a képzőművészetben. Ez a szellem jutott érvényre a díjazásokban is, amelyekről nemzetközi zsűri döntött. Nagydíjat kapott festményeiért Alekszej Leonov, irodalmi munkásságáért Stanislav Lem, könyvkiadói tevékenységért a francia Denoel Kiadó. A fődíjakon kívül úgynevezett „nemzeti” díjat kapott például a cseh Ludvik Souček és a magyar Zsoldos Péter is.

Egy csöndes tanácskozóteremben, távol a nagyterem és az előcsarnok lármájától és vidám nyüzsgésétől, az Európai Science Fiction Bizottság ülésezett, amelyben minden országnak egy-egy képviselője foglalt helyet. Fontos kérdésekről kellett döntenünk. A megváltozott helyzet a szűkebb vezetőség kibővítését, illetve megerősítését kívánta. Megválasztottuk az új vezetőséget. Tagjai: koordinátor: Pierre Versins (Svájc), elnökök: Brian Aldiss (Anglia), Jeremej Parnov (Szovjetunió), alelnökök: Luis Vigil (Spanyol- ország), Czeslaw Cruszczewski (Lengyelország), főtitkárok: Jean-Paul Cronímus (Franciaország) és Kuczka Péter (Magyarország).

A bizottság döntése szerint a legközelebbi kongresszust, az Eurocon 4.-et 1978-ban rendezi Berlinben az NDK, s ennek megfelelően a szervező bizottság elnökévé Günther Krupkatot választottuk.

Ne higgyük azonban, hogy az Eurocon 3. valami nagyképű és komolykodó összejövetel, nyársat nyelt küldöttek találkozója volt. Lengyel házigazdáink, akiknek szervezői munkáját mindenki dicsérte, találtak módot, helyet és alkalmat arra is, hogy vidáman és felszabadultan szórakozzanak Európa országainak képviselői. Különösen jól sikerült a „fantasztikus piknik”, amely egyben a kongresszus záróakkordja volt.

Óriási ősparkban, öreg fák mozdulatlan lombjai alatt gyűltek össze a vendégek. Lárma, zsivaj, zűrzavar, énekszó, zene verte fel a nagy tisztást. Lengyel népviseletbe öltözött lányok forró pálinkát mértek a sorbaállók poharába. Hegedűsök húzták veszettül a táncnótákat, mazurkát, keringőt, polkát, ki-tudja-milyennevű lengyel talpalá- valőkat. A tisztás egyik sarkában kanadai lány pengette gitárját és aranyásó nótát dúdolt hozzá, a másik sarokban szakállas, bozontos spanyolok énekeltek kórusban, középen lobogott a nagy tűz és megvilágította a körtáncban összekapaszkodő nemzetközi társaságot. Népünnepély volt ez a javából, de lehetett volna vásár vagy búcsú is. Az idegen szemlélő azt hihette, hogy nincs ezeken az embereken semmi különös, hiszen két lábuk, két kezük, két fülük és két szemük van. És ez látszatra igaz is.

De ha igaz, akkor miért válnak külön a többiektől, miért keresik szenvedélyesen egymás társaságát, miért nyújtanak kezet egymásnak országhatárok és óceánok felett a science fiction alkotói és rajongói?

Két tulajdonságuk adhat az ilyen kérdésekre magyarázatot. Az egyik: képzeletgazdaságuk. Ezek az emberek valójában fantázia-milliomosok, képzeletbankok, ötlet gyárak, újdonságot és meglepetést termelő futószalagok. Nem ismerik a lehetetlent. Játszanak a végtelennel, dobálóznak a bolygókkal, Napokkal, Tejutakkal, akár a zsonglőrök. Nem hiszik, hogy az értelem csak itt a Földön, és csak emberi formában jelenhetett meg. Kirándulnak a jégkorszakok hideg tájaira, vagy a 802701. évbe, aKár az iskolások a múzeumba vagy a képtárba. Töprengenek, kérdezősködnek. Állandóan visz- szatérő kérdésük a „mi lenne ha? ..vagy a „mi lett volna, ha?...” Semmit sem fogadnak el állandónak és megmásíthatatlannak. Oj szavakat teremtenek, hogy új dolgokról, új szempontból beszélhessenek. Zsibong az agyuk, álmodoznak és kimondják álmaikat.

A másik tulajdonságuk pedig az, hogy hisznek az értelemben, ezer csalódás után is, és hisznek abban, hogy végül az értelem rendezi a világot és az emberek dolgait.