Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - Lovicsek Béla: A nagy story
FÉNYES: És?... LOLA: Én voltam írásának a főszereplője. FÉNYES: Annak a lánynak világító szőke haja volt, a magáé fekete. LOLA: Ez az eredeti hajszínem. FÉNYES: Értem... Egyébként a fekete haj jobban illik magának. Izgalmasabb... LOLA [felnevet): Vigyázzon a szavára, szerkesztő úr! Olvadékony természet vagyok, s ha egyszer magára akaszkodom . . . FÉNYES: Nincs nekem olyan szerencsém ... Pedig most jól jönne egy ilyen ragyogó, fiatal teremtés! LOLA: Rendelhetne kávét és konyakot... FÉNYES: Főúr, egy kávét és egy konyakot kísérővel! PINCÉR: Igenis! LOLA: Köszönöm! FÉNYES: Kérem... Elmondaná, hogy miért keresett? LOLA: Úgy látom, türelmetlen ... vagy Inkább kíváncsi? FÉNYES: Kíváncsi vagyok ... Mit akar tőlem? PINCÉR: Tessék a kávé és a konyak! FÉNYES: Köszönöm! LOLA: Csirió! (Pohárcsilingelés) FÉNYES: Egészségére! ... Ahogy így elnézem az arcát, a szemét... LOLA: Az udvarlást nem kalkuláltam bele a terveimbe, szerkesztő úr. Egyelőre csakis üzletfelek lehetünk ... Olvastam a gyárunkról szóló írását... FÉNYES: Tetszett? LOLA: Igen érdekes volt... FÉNYES (szárazon): Térjünk a tárgyra. LOLA: Tisztes fizetésű titkárnő vagyok abban a gyárban, amelyről írt. Mint tudja, suhintott levest gyártunk és konzerválunk folyékony és por alakban ... FÉNYES (hadarva): A leves minősége kiváló, betörtek vele a világpiacra. Gyártmányaikat főleg a nyugati országokba exportálják, ami tekintélyes összegű valutát jelent a népgazdaságnak ... LOLA: Következésképp az illetékesek elhatározták az üzem fejlesztését, azaz bővítését és korszerűsítését, kerek ötszázmillió koronás beruházással... FÉNYES: Tudom, tudom... Lola! Csak nem azt akarja megkaparintani!? LOLA: Az egészet?... Hová gondol, szerkesztő úr!... Egy részét talán... Sosem voltam telhetetlen. Beérem kisebb összeggel is, mondjuk, egymillióval. . FÉNYES: Csekélység! LOLA: Magának például megfelelne hasonló összeg, szerkesztő úr? FÉNYES: Egymillió? LOLA: Mondjuk ... FÉNYES: Hány embert kellene érte megölnöm? LOLA: Egyet se. Tisztességes üzletről van szó. FÉNYES: Mondja, Lola kisasszony, ennyire ostobának néz maga engem!? LOLA: Ellenkezőleg! Tisztelem a tollát. Ezért esett magára a választásom. FÉNYES: Rám? LOLA: Igen, önre, az ismert nevű, jó tollú riporterre. Terveim megvalósításához pontosan ilyen emberre van szükségem. FÉNYES: Semmit sem értek az egészből. LOLA: Nem baj... Megér önnek húszezer koronát egy telefonbeszélgetés? FÉNYES: Ugrat? LOLA: Arra feleljen, amit kérdeztem! FÉNYES: Kit kell felhívnom? LOLA: Az egyik üzletfelünket, bizonyos Karvaj Adámot, a „Tiszta vizet a pohárba” termelőszövetkezet elnökét. FÉNYES: Eddig világos. Aztán? LOLA: Bemutatkozik, hangsúlyozza, hogy újságíró, aztán bejelenti, hogy holnap délután két órakor szeretne felvenni húszezer koronát. FÉNYES: Mire az elnök kihívja a mentőket.
