Irodalmi Szemle, 1975

1975/10 - Zirig Arpád: A Tóni története

Az erdei vontatók naponta erre Jártak. Az útra kihordott sár az aszfalton csakhamar porrá száradt. Vastagon beszállta az árokparti füvet, a fűszálakon pedig a hajnali harmattól újra sárrá változott. Máskor talán zavarta volna a mocskos fű, de most nem tudott erre figyelni. Hogy megnyugtassa magát, elővette a dózniját, és cigarettát sodort, ahogy azt az apjától látta. Mindig kész cigarettát szívott, csak halászás közben sodort. Nyelvére ragasztotta a cigarettapapír csücskét, a dohányt szétdörzsölte a bal markában, majd a papírba töltötte a dohányt. Két mutató- és két hüvelykujjával keményre sodorta, nyelve hegyével megnyálazta a szélét és összeragasztotta. Két végét egy kicsit a combjához veregette, hogy beljebb kényszerítse a kiálló dohányszálakat, majd rágyújtott. Mélyen tüdőre szívta a füstöt. Az egész szertartásszerű munkát csak kezének apró remegései zavarták. Máskor talán az öregedés jelének vélte volna a dolgot, de most nem is tudatosította. A hajnalban látottakon járatta az eszét. Míg elszívta a cigarettát, ötször is végiggondolta az egészet, de hihető formába önteni most sem tudta. Bosszankodott is ezen épp eleget, de sok ideje már nem volt, mert a töltés felől egy kerépáros közeledett. Mikor közelebb ért, felismerte benne a vadőrt. Talán neki elmondhatom, hisz ő ismeri az állatok természetét, tulajdonságait — ötlött fel benne a gondolat. Felállt, de a vadőr idejéből csak egy adjonistenre futotta. Nem értette a dolgot. Máskor meg szokott állni vele egy-két szóra, hisz jól ismerték egymást. Igaz, hogy egy kicsit gőgös embernek tartotta, de hogy úgy továbbrobogjon, mint egy idegen mellett, azt azért mégsem várta tőle. Csak bámult a távolodó után, és úgy érezte magát, mint aki egy jó üzletet szalasztott el.

Még senkinek semmit nem mondtam el, és máris elmennek mellettem az emberek, gondolta, és úgy határozott, hogy nem mondja el senkinek a hajnalban látottakat. Ezt félhangosan mondta, talán azért, hogy meggyőzze magát. Felismerte a hangos sző erejét, most már tudatosan mondta magának egész hangosan: Nem mondod el senkinek, érted? Ez hatott. Megkönnyebült. Egy nagy, nehéz sóhaj szabadult fel a melléből. Fölvette a hátizsákját, és megindult hazafelé. Léptei könnyűek voltak, és örült a halainak. Már korholta is magát, hogy ennyit tépelődött. Hogy hangulatváltását saját magának is bizonyítsa, fütyörészni kezdett valami világháborús nótát.

Haza két úton is eljuthatott, mégpedig a főtéren keresztül és a kertaljai úton. Most már szinte természetesnek vette, hogy a főtéren keresztül menjen, úgy mint máskor, mikor jó fogása volt. Már messziről látta, hogy a kocsma falához biciklik támaszkodnak, ebből megállapította, hogy már nyitva van, és arrafelé vette az útját. Az ajtó előtt levette a hátizsákját, és csak úgy a kezében vitte be. Leült a sarokasztalhoz, és szokásához híven rendelt egy snapszot. A teremben vagy hatan lehettek, s valamin buzgón vitatkoztak. Kicsit furcsállotta, hogy nem érdeklődnek a halászszerencséje felöl, de azért nyugodtan a helyén maradt. Szófoszlányok, töredezett mondatok jutottak el a füléhez. Először nem értett semmit. Nem tulajdonított a félmondatoknak különösebb jelentőséget. Csak amikor azt hallotta, hogy „az nem lehet igaz... ugyan, akkora harcsa... a vadőr igazat szokott mondani”, világosodott meg előtte minden. Elfehéredett, és percekbe telt, míg összeszedte magát. Tehát a vadőr is látta ... látta az ő harcsáját, és őt megelőzve elmondta az embereknek. Kifosztotta, kirabolta. Vastag düh feszegette a mellét, a torkát. Nagy erőfeszítésébe került, míg legyőzte a mérgét, nyelt egypárat, és a vitatkozókhoz lépett.

— No, kit öltek meg, vagy mi baj van? — kérdezte.

— Nézzétek, itt van a Tóni — mondta a traktoros, akinek a csoportból a legnagyobb hangja volt, és a hitetlenkedők élén állt. — Majd ő megmondja az igazat. Előbb Itt járt a rozsdás, tudod, a vadőr, és azt mondta —

— Várj, — vágott szavába a tömzsi tehenes. — Voltál ma halászni, Tóni?

— Jó kapásom volt. Ott vannak a hátizsákban.

— A Kereki-tónál?

— Ott. — Már érezte, hogy mire megy a játék, és elhatározta, hogy végigjátssza az egészet.

— Melyik részén? — kérdezte a traktoros.

— Melyik részén, melyik részén... Hát az alámosott tölgynél. Tudjátok, hogy én mindig oda járok.

— No, és mit láttál?

— Miért, mit kellett volna látnom? — kérdezte szende képpel.

— No látjátok — pöffeszkedett a traktoros. — Háryzik a vadőr, mondtam én nektek.