Irodalmi Szemle, 1975
1975/10 - Mikola Anikó: A régi kerékvágás
Másnap minden különösebb eredmény nélkül folytatódott a tanácskozás. Az arcokra kiült az álmatlanul töltött éjszaka nyoma s valami megmagyarázhatatlan feszültség vibrált a levegőben. Tizenegy óra körül az épület portása váratlanul benyitott a terembe, lábujjhegyen a polgármesterhez sietett és valamit a fülébe súgott. A polgármester hitetlenül rázta meg a fejét, de aztán felállt és így szólt: Polgártársak, bizonytalan időre elnapolom a tárgyalást, most pedig kövessenek, de gyorsan — mondta, s futó léptekkel távozott a teremből. A sportcsarnok körül tolongó tömegben csak a karhatalom tudott utat nyitni, hogy á polgármester, s még néhányan a nyomában loholok közül az épület közelébe juthassanak. Ott már készenlétben állt az önkéntes tűzoltó testület és egy csapat nehézbúvár, parancsra várva. A tűzoltóparancsnok ekkor odalépett a nehéz talárjában erősen verejtékező, kifulladt polgármester elé és jelentést tett. ... kilenc óra tájban a lakosok felfigyeltek a szokatlan csendre, amely az épület falain belül honolt. Ha a polgármester úr is úgy gondolja, eltávolítjuk a torlaszokat és meggyőződünk róla, mi a helyzet odabent. A polgármester csak a fejével intett, hogy ő is úgy gondolja, de szólni nem tudott, mert még mindig zihálva kapkodott levegő után. Az utóbbi napok eseményei erősen megviselték a szívét. A tűzoltóság azonnal rohamra indult a torlaszok ellen, a nehézbúvárok pedig bezúzták a bejárati ajtó vastag, dróthálós üvegtábláit. Az első húsz—harminc embert, aki a fegyelmezetten előrenyomuló nehézbúvárok és tűzoltók mögött behatolt a sportcsarnokba, leírhatatlan látvány fogadta: felhasított testek, kitépett gyomrok, a halál görcsébe merevedett végtagok, átharapott torkok, eltorzult, viaszsárga arcok és belőlük elővicsorgó cápafogsorok. Halbűz és emberi vér émelyítő, elviselhetetlen szaga járult mindehhez. Többen elájultak. A tűzoltóparancsnok átlátva a fejvesztettségben rejlő veszedelmet, átvette az irányítást. Önkéntes munkabrigádokat szervezett a lakosság soraiból és azonnal megkezdték a holttestek eltávolítását, valamint a többi stadionban uralkodó helyzet felderítését. S bár a munkának a felét sem tudták aznap elvégezni, a város mégis megkönnyebbülten tért rövid nyugovóra. Éjfél körül végre, hosszú idő után ismét csöndesek voltak az utcák, mint a régi jó békeidőkben. Csak egy-két megkésett járókelő léptei kopogtak visszhangot keltve a falak között. Többeknek már-már úgy tűnt, hogy az élet szép lassan vissza fog térni a régi kerékvágásba, és minden úgy lesz, mint azelőtt, de azon az éjszakán történt még valami, ami ellentmondott ennek a feltételezésnek. Arctalan árnyékok gyülekeztek némán a város különböző pontjain valakik letépték az Estike szerkesztőségének épületéről a táblát és krétával ezt írták a falra: „Szabad Gondolat” szerkesztősége és virágcsokrok borították el a fiatal újságíró holtteste fölött emelkedő bazaltkő piramist.
