Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - FIGYELŐ - Zs. Nagy Lajos: Riportúton Prandl Sándorral

A bámészkodók közül valaki hangosan felkacagott, a gúnyos nevetés másokra is átragadt, s néhány másodperc múlva hangosan röhögött az egész sereglet.

— Tessék folytatni! — mondotta Sándor s fényképezőgépét ismét vállmagasságba ■emelte.

A részegek még tétován léptek egyet-kettőt fotósunk felé, aztán, ki tudja, mitől, talán angyali szelídségű mosolyától, talán Sándor széles vállát is tekintetbe véve, talán a bámészkodók gúnyos röhögésétől megriadva, meghunyászkodva, mint tettenért kölykök, durcás arccal elsomfordáltak ...

Mosolyogva szelídíti magához az embereket és a tárgyakat, s ők visszamosolyognak és besétálnak fényképezőgépébe. így tett az ódon mosti templom, amit azóta már egy másik dombra költöztettek, így a prágai óvárosháza, a Vinohrady Színház bűbájos színésznője, Vránová Viera, ezt cselekedték az osztravai fúrótornyok, a vajáni hőerőmű porcelán szigetelői, acélhuzalai, ezt tették az Ipoly menti, Laborc-parti fűzfák: engedelmesen besétáltak Sándor széleslátószőgű lencséje mögé. Gondosan rendszerezett archívumában helyet kaptak a tegnap és a ma arcvonásai: a tegnapi bús lovacskák éppúgy, mint a mai lánctalpas traktorok, kombájnok, s egyéb gépcsodák.

Jó lenne már egy átfogó kiállítást rendezni Sándor riportképeiből. Hiszen negyed- százada járja az országot, nincs is tán olyan helység, ahol legalább egyszer meg ne fordult volna; s ahová ő egyszer beteszi a lábát, az a hely „megörökítődik”. Jó lenne egymás mellett látni a régi árvíz előtti csallóközi falut, s az újat, az egyre szépülőt! Meg magát az árvizet is, a mentési munkálatok néma heroizmusát, az ország népének összefogásáról készült dokumentumokat.

Nem tartozik az ügyeskedő, művészkedő-bűvészkedő fotósok közé, képei nem akarnak festményeknek látszani; tisztességes, egyenes beszéd a Prandl Sándoré, fotói épp ezért sokszor döbbenetes erejűek, mint maga a valóság.

Tinzenhárom éve járok vele riportutakra, beszélgetéseink során megismertem szomorú, örömtelen ifjúságát, ismerem ma sem könnyű családi tragédiáktól sokszor megsebzett, betegségektől megviselt, de mindig becsületes munkával, tisztességes szándékokkal kitöltött, céltudatos életét.

Örülök, hogy ismerhetem az ötvenéves Prandl Sándort, s szeretnék még sokat utazni vele közös „riportalanyaink” házatája felé.

Zs. Nagy Lajos