Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - FIGYELŐ - Zs. Nagy Lajos: Riportúton Prandl Sándorral

Várady Béla fegyelmezett játékkal, művészi áhítattal, mértéktartó jellemformálással és elemző színészi játékkal indítja el a cselekményt. Az öreg életének végső szakaszát, emberségének jogos harcát ábrázolja. Okosan megkomponált alakja teszi játékát emlékezetessé. Higgadt, természetes hangvételű érzéseivel egyensúlyban tartja az Öregember nagy szerepét és feledtetni tudja eddigi szok- vány-alakításait.

Aligha beszélhetünk hálás vagy hálátlan szerepekről. A darab szerzője kitűnő lehetőséget ad az egyéni és a jellemző emberábrázolásra. Külön világot képvisel itt ugyanis a civil, a katona vagy akár a hivatalnok. Valamennyi szereplő az Öregembert jellemzi, s határozza meg nézeteit, mozgását.

Az Asszony szerepét Szabó Rózsi formálja rusztikus lendülettel, olykor felcsillanó lelki finomságokkal, lírai hangulatokkal. Az albérlőt Gyurkouics Mihály alakítja a tőle megszokott színvonalon, következetes színészi megfogalmazásban.

Csendes László ezredesének jellemrajzát sok agresszivitás és leplezett önteltség jelzi. Ellentéte a hadnagyot alakító Boráros Imre, akinek lelkivilágában emberség szunnyad, tárgyilagosan mérlegelő egyénisége. Őszinte és közlékeny katonatípus Kovács József, a tizedest alakító László Géza játéka barátságos. Jelenlétük enyhe szín a durva szóváltások között. A fiatal katona típusrajzát adja Horváth Lajos. Találó Lengyel Ferenc portréja a megvesztegethető polgármesterről.

Föl kell még hívnunk a figyelmet Ko- pócs Tibor díszletére, jól jellemző kosz- tümeire és Dömény Félix értő színpadi koreográfiájára.

Szuchy M. Emil

Riportúton Prandl Sándorral

Moston történt.

Az észak-csehországi bányászvárosra tenyérnyi pelyhekben hullott a hó, a fekete házak gyönyörű fehér takaró alá bújtak. Ketten ballagtunk a zizegő hóhullásban az óvárosból az újba. Sándor, nyakában egy karvalynagyságú fényképezőgéppel, azon tűnődött, honnan tudná legjobban lefotózni ezt a nagy fehéredést, a kormos házak és havas háztetők szép kontrasztját. Az egyik újvárosi vendéglő előtt nagy csődületre lettünk figyelmesek. Verekedés — három fiatalember püfölt egy negyediket. S mint az ilyenkor lenni szokott, a kíváncsiskodók nagyszámú serege közül senki sem mert vagy akart közbeavatkozni, de a három már csúnyán helybenhagyta a negyediket, aki ugyancsak alaposan „beszívott”, s akinek semmi esélye sem volt a menekülésre.

S ekkor a bámészkodók közé lépett Sándor, egészen a bunyózók közelébe, s mintha egy reguláris ökölvívó mérkőzést fényképezne, hatalmas gépét az ordítozó, részeg bajvívókra irányította. Azok, mihelyt kollégámat észrevették, abbahagyták a verekedést és dühös arccal bámultak feléje, egyikük még a tenyerét is az arca elé kapta. A megvert legény kihasználta emezek meghökkenését és nagy-gyorsan kereket oldott. Nem futottak utána, hanem vérben forgó szemmel, vésztjósló arccal közeledtek Sándor felé. Hát ennek rossz vége lesz, gondoltam, mert ismerem a részegek lelkivilágát.

— Nagyon szép volt, csak nyugodtan folytassátok — mondotta Sándor — ne zavartassátok magatokat.

Szeme olyan szelíd kékséggel mosolygott a fickókra, hangja olyan lágyan csengett, mintha táncra bíztatná a randalírozó legényeket.