Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - FIGYELŐ - Tóth László: Álbölcs bölcsek kálváriája és megtérése

Álbölcs bölcsek kálváriája és megtérése avagy színe és fonákja

(Dávid Teréz új komédiája a MATESZ színpadán)

Egy okos és felvilágosult asszony, a Lányok, asszonyok című hetilap olvasóinak Bölcs Johannája, házassága huszonötödik évfordulójának estéjén elindul, hogy újrakezdje házasságában eltékozolt- nak vélt életét. Első megállóját édesfiánál, Péternél teszi, akinek szinte még gyermeklány-felesége, Márti, Johanna minden akarata és anyai tilalma ellenére családot vár. özvegy édesanyjánál tett második megállója után is kénytelen továbbindulni, mert az — megúnva az egyedüllétet — férjhez készül, s éppen a kérőjét, Albert urat várja. Harmadik megállója, szerkesztőségbeli tartózkodása után is kielégítetlenül marad: kollégái értetlenül fogadják az olvasóknak ügyes-bajos családi és személyes gondjaikban ésszerű és értelmes tanácsokat osztogató bölcs Johanna hirtelen „alak- váltását". Johanna ugyanilyen értetlenül néz vissza rájuk: a házasságtól a valakihez tartozás reményét váró Yvettétől kezdve Rudin, ezen az „egyáltalán nem huligán típus, inkább törtető”, mégis bájos fital riporteren keresztül Ilonáig, a taktikus és tapasztalt, de tapasztalatait is megjátszó főszerkesztőnőig mindenki szembehelyezkedik a női egyenjogúságról vallott túlzó, sok esetben szélsőséges és dogmatikus nézeteivel. Ugynigy Baba, Johanna néha könnyelmű vagy legalábbis annak vélt, de a felnőttségre komolyan készülő tizenéves lánya is. Aztán régi udvarlójához, Bercihez is elmegy — hogy úgymondjam — a szerelemért, de már innen is visszalépni kénytelen. Hová lépjen? Természetesen megtér az épp a mosogatással bajlódó férjéhez, akinek karjában rég elveszett eszmények és szappanbuborékok után vonuló kálváriája is boldog véget ér.

Körülbelül ennnyi, amivel röviden ösz- szefoghatnám Dávid Teréz új komédiáját, a Bölcs Johannát. A nők nemzetközi éve tiszteletére íródott darabot a Magyar Területi Színház komáromi társulata mutatta be évadnyitó előadásaként.

A brnói Szatirikus Színházban csehül már bemutatott vígjáték szerves folytatása írónőnk előző komédiájának, az Időzített boldogságnak. Problémafölvetésében, állásfoglalásában és írói eszközeiben, sőt — úgy érzem — hiányosságaiban is. Dávid Teréz tapasztalt, érett humorista, aki — mellesleg — minden ízében érzi-tudja a színházat is; könnyed, de szatirikus élű poénjai majd minden esetben „bejönnek”. Komédiájában — a műfaj írott (s íratlan) törvényszerűségei szerint — [természetesen ő is) a „jelenség és lényeg ellentétére” építkezik, hősnője „az ésszerűség álarcában mutatkozó ésszerűtlenséget” testesíti meg. Cselekményét a helyzetkomikum és jellemkomikum ritmikus váltogatásával bontja ki, bár esetenként nem épül szervesen egyik a másikához (például Johanna és Rudi szerkesztőségbeli jelenetében), s így — egyik is, másik is — erőltetettnek, hitelét vesztettnek tűnik föl. Az írónő legfőbb értéke és érdeme ezúttal is gördülékeny meseszövése, egészséges nyelvi invenciókban gazdag, de verbális humora, s véleményem szerint a darab várható közönségsikere is ennek tudható majd be.

Johanna kalandja mindenkivel megtörténhet, s éppen ezért személyes és közös ügyünknek érzem. De Dávid Teréz többi hőse is álom és ébrenlét, a legszemélyesebb vágyak és a közösségi valóság között bolyong. Sőt a Johannától tanácsot kérő, s a bölcs Johannák tanácsai alapján boldogulni vágyó olvasók is. Elesett, megtévesztett és megtévedt emberek lennének valamennyien? Saját, belső élményviláguk és törvényeik szerint igen, az élet törvényei szerint nem. Ebből a kettősségből adódik a mindennapjaink színét és fonákját adó tragikomikus történetük. Mindannyian bölcsek (és böl- cselkedők) a maguk nemében, s áldoznak is önnön bölcsességüknek: itt, az ilyen fajta álbölcs bölcsességek könyörtelen leleplezésében kereshető Dávid Teréz szatírájának forrása.

Ha a komédia mégis hiányérzetet hagyott bennem, azt elsősorban annak tudom be, hogy írónőnk nem az egyesben keresi az általánosat és az általánosítha- tót, hanem megfordítva: az általánosból igyekszik levezetni az egyest. Alakjai így mintha hitelüket vesztenék: nem érzem mögöttük a megszenvedett és megélt valóság hitelét. Elvontak, dekoratívak. Egy-