Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Tinódi Sebestyén Kassán

két is legyőzték, s elszedték tőlük a zsákmányt. A költemény végén Tinódi hangsúlyozottan felhívja a figyelmet a török hódítás veszedelmére: „Magyarok, kik vannak terek kéz alatt, Azok vannak nagy ínség, rabság alatt. Vajon s ki kívánna lakni az alatt, Vagy uralnia szancsákot és basát”.

Egyébként Tinódi kassai életkörülményeiről igen keveset szól, a legtöbbször csak a záróstrófában; sablonosán panaszkodik a fűtésre vagy az ínségre, mint például ennek az éneknek a végén: „Hideg télben jú körmébe házában”. A Kapitány György bajviadalát pedig így fejezi be: „Ezt ki szörzé most vajuszik Kassában... Bánkódik, hogy kevés pénz ő taslyában.” Az János király jiáról való szép krónika című háromrészes versezetének pedig a versfőibe rejt ilyen adatot: Söböstyén deák Kassába látá herceget bánkódva és búskodva. Az ének harmadik részében is megemlíti, hogy a lengyel származású Izabella, miután őt Fráter György Erdélyből mesterkedéseivel kiszorította, fiával együtt Kassára költözött. A másutt inkább Habsburg-párti Tinódi (tőlük várja az ország felszabadítását), itt az erdélyi királyfiért könyörög: „Oh magyarok már istennek ti könyörögjetök, Az gyermököt fölnevelje, legyen elöttetök, Országtoknak épülését vele nyerhessétök.” Részletesebben szól Tinódi Izabellának és a tizenkét éves jános Zsigmondnak Kassára való bevonulásáról, s mintegy fél év múlva történt kiköltözéséről az Erdéli história (1553) című terjedelmes krónikás énekében. Elmondja, hogy Izabellát a királyfi második gyámja, Petruit Péter kísérte Kassára, s itt az erdélyiekhez hű kapitány, Czeczei Lénárt fogadta, katonai pompával. „Sírva Kassába asszon letelepedék... Petruit, Czeczei csak mellette levének”. Czeczeit Tinódi másutt is dicséri. „Tizenöt esztendeig várast bírta vala .. . Nagy víg embör vala, minden szereti vala.” Vígságából arra is következtethetünk, hogy ő is szerette a lantos énekszerzőt. Néhány nappal Izabelláék eltávozása után hunyt el, Kassát pedig átadták Ferdinánd híveinek. Tinódi bizonyára maga is ott volt az erdélyi „királyi” család kivonulását bámuló tömegben, mert szemléletesen, közvetlenül írja le az eseményt:

Bánkódik királyfi, fó lován ül vala,

Kassát nézi vala, szép szókat szól vala,

Vajon mikor lészen Kassába szállása, fó Magyarországban s Érdélben lakása?

Az u*óbbi két sor lírai szépsége valószínűleg megihlette az ekkor Kassán tanuló Bornemisza Pétert, mert nem sokkal később hazafias líránk első szép költeményében ő is így sóhajt fel Siralmas énnéköm kezdetű verse refrénjeiben: „Vajon mikor leszen jó Budában lakásom?” János Zsigmondot még csecsemő korában királlyá koronázták, s Kassára költözése a várost egy időre szinte pótvárossá tette. Izabella és a gyermekkirály itt értesültek Fráter György megöléséről, s Tinódi szerint ezért hálásak voltak „királnak ő felségének”, s ezen bizonyára Ferdinándot kell érteni, mert ő ölette meg a barátot. Tinódi jellemzése azonban itt ellentmondásos és hézagos, mert néhány sorral tovább arról szól, hogy „siralmas” volt Izabelláéknak Erdély és Kassa átadása: „Hogy más ura lészen az erős Kassának, Jó Magyarországnak, kincsös Erdélyországnak.”

1549-ben Kassán énekelte meg Tinódi e felsőmagyarországi rablóvárak kifüstölését Szitnya, Léva, Csábrág és Murán várának megverése históriás versében. Az első három vár Balassi Menyhérté volt, de nem ő védte, hanem megbízott porkolábjai és katonái, Murányban pedig Basó Mátyás basáskodott. Ezeknek a váraknak az őrsége (uraik biztatására) utonállással, rablással veszélyeztette a közbiztonságot, s nem hallgatott a király szavára. A pozsonyi országgyűlés ezért 1548-ban törvényt hozott, s a király gróf Salm Miklós vezetésével sereget küldött ellenük, nagyrészt spanyol zsoldosokat. Tinódi költeménye prédikációszerű bevezetéssel kezdődik, ezzel a magyarok között széthúzást, dúlást „kegyötlen agyarkodást” ostorozza. Majd azt Is szemükre veti, hogy nem tanulnak az ószövetségi példákból, s ez más műveiben is feltűnő protestáns sablon, pedig egyébként az énekmondó — alighanem óvatosságból — a kényes vallási kérdésekben nem szokott állást foglalni. Némi ingadozás mutatkozik a továbbiak során Tinódi politikai és erkölcsi állásfoglalásában is. A 65. sorban megemlíti, hogy a király nagyon megharagudott Balassi Menyhértre, de utána öt sorban érdemeit hangoztatja, (amelyekre ekkor senki sem tekintett), a törökkel szembeni vitézkedését. A későbbiek során pedig siratja azokat a várvédő magyar katonákat, akiket a spanyolok a fogságba esés után „lenyakazának”.