Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Tinódi Sebestyén Kassán

évek történelmi eseményeinek megéneklését, a másodikba különböző hadakozások epizódjait. A korhoz nem kapcsolódó epikus verseit elhagyja (lázon és Medea, Zsigmond császár krónikája), s egyes nevezetes eseményekről az első rész nyomdába adása idején, Kolozsvárott szerez éneket, hogy fontos történelmi események a kötetből ki ne maradjanak.

Tinódi az első hazánk területén történt harcról szóló históriás énekét Nagyszombatban irta, 1544-ben, Az szálkái mezőn való viadalról címmel. A kor történetírói közül megemlékezik az eseményről Verancsics Antal, Istvánffy Miklós pedig a Tinódinál is megtalálható részletességgel írja le. A Léva és Párkány között az év augusztusában aratott kisebb jelentőségű győzelem híre: „szívet adott” a nagy vereségeket szenvedett keresztényeknek, s bizonyára a szenzáció erejével hatott a törökellenes küzdelemről tárgyaló országgyűlésen is. A török hódítás után a király kezén megmaradt országrészt Tinódi egy jellegzetes metaforával fél gallérnak nevezi a vers hazafias és lírai hangú beveztésében:

Jól érittök az terek császár hatalmát,

Itt Magyarországban oly nagy birodalmát,

Mely nagy gazdagsággal bírja Buda várát,

Ez országnak hatta nektök fél gallérót.

Nagy veszödelmöket az Budából tésznek,

Kin szegín magyarok igen veszíkölnek ...

Tinódinak a kompozíció nem volt erős oldala, az ének elején a töröknek Miskolc vidékén folytatott rabló portyázását is előadja, „summázva”: „Dúlá, felégető Miskolc- nak várasát, Ö mind felrabolá jó rész tartományát, Onnat ő elhozza négyezör rabokat, Kikkel ő hajtata számtalan barmokat.” A nyolcadik strófában, minden átmenet nélkül tér rá az esztergomi török tisztek tervére, akik arra kérik a basát, hogy öt hónapja elmaradt alafájukat (zsoldjukat) keresztény területen való rablással pótolják. Ezerötszáz török rajtaüt Léván, a várost felgyújtják, s már a vár kapuját „kezdék bevágni", amikor Balassi Menyhért egy ingben, de szablyával elkergeti őket. A zsákmánnyal hazafelé vonuló törököt először csak Balassi követi, majd a hírt meghallva eléjük megy Párkányba Nyári Ferenc a surányi vitézekkel, később csatlakoznak a komáromiak és sellyei „morvaiak” is (feltehetően morva katonák). Az így felszaporodott keresztény sereghez Nyári szónoklatot intéz: amíg a csata el nem dőlt, senki foglyot sem zsákmányt ne szerezzen, „ki ezt nem fogadja, annak feje essék!” Az Ipoly mentén az oldalába kerülnek a töröknek, majd „Száguldva a vízön ők általzörgének, Nagy vakmerőképpen rájok ökleiének, Az terekek futamának, rettenének, Lovagok, gyalogok sok helben veszének. Ezen a vítézök örömben valának, Kit bennök érének, sokat nya- kazának.” „Ezután Balassa az Nyári Ferenccel, Nagy vígan lakának mind a vitézök kel.” A négyesrlmű tizenkettes strófákban szerzett históriás énekben a szerző elsősorban az események hiteles megörökítésére törekszik, de költői részletek is találhatók benne. Ilyen például Nyári Ferencnek, majd az esztergomi basának katonáihoz szóló buzdító beszéde, s költői tömörséggel fejezi ki az Ipolyon átvágtató fegyveres lovasok rohamát az idézett „általzörgének” kifejezés. Balassi Menyhértet, a költő Bálint nagybátyját, akit a róla szóló Komédia Balassa Menyhárt áruitatásáról c. dráma csupán egyoldalúan, rablóként és árulóként jellemez, Tinódi más oldaláról mutatja be: bátor, példamutató kapitányként.

1548-ban, „az kincses Kassában” írta Tinódi Varkucs Tamás idejében lőtt csaták Egörből című históriás versét, amely számos esemény között néhány szlovákiai vonatkozású epizódot is megemlít. Bevezetésében hosszan sorolja fel, délről északra haladva a magyar és török végvárakat, mint például: „Sőt Komárom, Semte és Nitra vagyon, Léva, Surán, Ság, Drégöly, Csév-vár vagyon...” Csak a 65. sorban kezdi előadni Varkucs Tamás egri kapitányságának történetét, summázó módszerrel csupán a csatákra összpontosítva figyelmét. Előadásából megtudjuk, hogy a török kétszer is indított rablóportyát Lelesz vidékére: először Gyeffer aga Gyöngyösből, de Varkucs lovasai „egy szoroson” rájuk törtek, s a rabokat kiszabadították, másodszor a hatvani aga. Ezek ellen Varkucs egri és salgői lovasokat küldött, akik „Igen mennek, apci mezőre jutának, Terekekkel ott szömben találónak, Útközének, ott erősen vívónak”, végül eze