Irodalmi Szemle, 1975
1975/9 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Tinódi Sebestyén Kassán
hao'yomány Csanda Sándor Tinódi Sebestyén Kassán Születése helyét és Idejét pontosan nem tudjuk, neve alapján feltételezhető, hogy a dunántúli Tinód községben született, de állandó lakása Kassán volt, s itt szerezte legtöbb énekét is. Az életéről szóló adatok alapján megállapítható, hogy már ifjú korában bekerült Török Bálint szigetvári udvarába, s itt élt 1541-ig, amikor Buda elfoglalása után urát is rabságba hurcolta a török. Ezt az eseményt két terjedelmes históriás énekében is említi, s egyébként is országos megdöbbenést keltett, mert Török Bálint az erdélyi fejedelem vezéreként, a török szövetségeseként ment hadba a Budát ostromló németek ellen. Tinódi valószínűleg jelen volt, amikor Török Bálintnéval tudatták a gyászos hírt, mert úgy adja elő az eseményt, mint szemtanú: „Egy levelet néki, ha megmutatának, Hogy fogsága volna ő vitéz urának: Erő szakaszkodék kezének, lábának, Földhöz üté magát, ott sokan sirának. Csudaképpen töri, fárasztfa ő magát, Sírva apolgatfa futosó két fiát..." — írja a Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról című énekében, melynek utolsó sorai a szerző gyászát is idézik: „Szigetben ki szőné vala nagy feketében, Vitéz után való nagy kesergésében.” Tinódi gazda nélkül maradva mint vándor lantos bejárja az egész országot, mindenütt híreket gyűjt, melyeket ezután versekbe foglalva, lantkísérettel ad elő. 1544-ben elment Nagyszombatba az országgyűlésre, majd a keleti országrészbe, ahol Cze- czei Lénárd kassai kapitány volt egyik erős pártfogója. Kassáról 1553-ban ment Kolozsvárra versei kinyomtatása végett, s itt is írt néhány költeményt, hogy a fontosabb események mind bekerüljenek terjedelmes, verses Krónikájába. 1556 januárjában Sárvárott temették el Tinódit, amint erről az ország egyik leghatalmasabb főurát, Nádasdy Tamást, latin nyelvű levélben értesíti egyik tisztviselője: „Tinódi Sebestyén, megvetvén ezt a haladó muzsikát, elment a mennybéliekhez, hogy ott az angyalok között sokkal jobbat tanuljon, akit e hónap előtti napján a sári atyák hamvai melfé helyeztem. Haldokolva rámparancsolt, hogy én se maradjak itt soká, hanem gyorsan kövessem őt, hogy én is megtanulhassam az égi muzsikát.” A haláleset leírása szokatlanul kedélyes, s mindez a bohém, borkedvelő énekszerző egyéniségéből árad, aki halálos ágyán is szellemes volt. Hogy Nádasdyval valóban bizalmas kapcsolatban állt, azt igazolja az a levél is, amelyet a főúr írt a kassai városi tanácshoz három évvel Tinódi halála után, özvegye pártfogolására: ebben azt írja, hogy a költő „végleheletéig” hűséges szolgálatokat tett neki. Nádasdy a Habsburgok híve volt, s a neki tett szolgálat „hírszerző” jellegű, bizalmas lehetett, s hogy Tinódi is a Habsburgoktól várta a keresztény világ győzelmét a mohamedán hódítók felett, azt számos énekében és Krónikájának Ferdinánd királyhoz szóló ajánlásában is kifejti. Ugyanitt, az olvasónak szánt előszóban meghatározza életműve célját, amely nem öncélú művészet, hanem a magyar vitézek tetteinek, hírnevének megörökítése — igazmondás: „Ez jelönvaló könyvecskét szerzeni nem egyébért gondolám, hanem, hogy az hadakozó, bajvívó, várak, várasok-rontó és várban szorult magyar vitézőknek lenne tanúság, üdvösséges, tisztességes megmaradásokra, az pogán ellenségnek mi módon ellene állhassanak, és hadakozzanak... Igazmondó jámbor vitézekről, kik ez dolgokban jelön voltanak, érteköztem. Sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, — azmi keveset írtam, igazat írtam.” A Krónika a magyar irodalomnak első, tudatosan szerkesztett versgyűjteménye: az első részbe sorolja a negyvenes
