Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Mészáros László: Valóság, fantázia és jövő

vagy gúnyos hangon extrapolálja a meglevő civilizációs trendeket, de ennél tovább nem megy. A nukleáris vagy más katasztrófa utáni társadalmi modelleket pedig a történelemtől veszi kölcsön. Pedig a tudományos-fantasztikus irodalom itt is többet tehetne a hagyományos irodalomnál, hisz komoly jövendőmondó szándék sohasem élt az irodalomban.

Természetesen, a tudományos-fantasztikus irodalom nem azonosíthatja magát a tudományosan értelmezett futurológiával. Részt kell azonban vállalnia abban a munkában, amely az ember gondolkodását és cselekedetét a háromirányú elvbe kapcsolja (múlt- jelen-jövő). A munka azért nem könnyű, mert a jövővel foglalkozó tudomány is sajnálatos módon csak egy irányban, főleg a technika irányában tapogatózik. Lem szerint tulajdonképpen lehetetlen futurológiáról, mint olyanról beszélni, hiszen még annak sincs egyetemes történelme, ami a múltban történt, csupán csak parciális történelmek léteznek (népek, matematika, irodalom stb.). Ugyanakkor szinte senki sem foglalkozik az etikai jelenségek vagy az értékelő magatartások jövendő fejlődésével.

Érdemes megjegyezni, hogy — nézetem szerint — ez az a pont, ahol a hagyományos és a tudományos-fantasztikus irodalom találkozhatnak. A találkozás természetesen csak úgy lehet gyümölcsöző, ha az írók nem formai megoldásként anticipálják a jövőt, hanem ha — éppen a sci-fi és a tudomány segítségévéi — mint emberek is megérzik a jövő dimenziójának szükségességét.

7. A sci-fi jövője. Mint már említettük, Lem kritikáját többen elfogultnak és szigorúnak tartják. Kétségtelenül vannak benne elfogult és szigorú megállapítások is, de lényegében véve hatása nem retrográd, mert a romboló kritikával párhuzamosan pozitív programokat is előterjeszt. Bergier tudósít róla, hogy a science fiction híveinek egyik kongresszusán, amelyen hat Nobel-díjas és ötven egyetemi tanár volt jelen, elhangzott az a kijelentés, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom nagyobb erő, mint az atomenergia. Ebből a szempontból pedig nem lehet gyermekirodalomként, vagy balga felnőttek szórakozásaként kezelni.

. Stanislav Lem kritikusi „kegyetlenségét” írói hitvallásával oldja fel. Szerinte a tudományos-fantasztikus irodalom arra hivatott, hogy a gondolatkísérletek irodalma legyen, hogy szépirodalmi módszerekkel modellezze azokat a társadalmi, filozófiai, futurológiái problémákat, amelyeket a műszaki-tudományos forradalom kora felvet.

Az imént vázoilt eszmei tartalom három lehetséges formában realizálható. Az első az, amikor az ember szembeszáll a természettel — és például a tektonikus feszültség alatt álló geológiai rétegekbe vizet fecskendez, s így a pusztító földrengés energiája feíaprózódik. Mindez könnyen megvalósítható egy tudományos-fantasztikus kalandregény keretében. A művek másik fajtája az lehetne, ha a regény bizonyos antropológiai hipotézist állítana fel és bemutatná megvalósulásának hatását az emberi magatartások egészében. Lem példája: a Földön elterjedt egy vegyi készítmény, amely a szexuális tevékenységet elválasztja a kéjérzettől. A harmadik mű lehetne a XXI. század közepén kiadott népszerű tudományos ismeretterjesztő könyv, amely leírja a kozmológiai nézetek történetét és a legújabb ilyen irányú elméleteket. Ebben az esetben már megakasztana a forma. Az olyan emberek kalandjai ugyanis, akik létrehozták az új kozmológiát, nem férnek el a realista közelítéssel dolgozó, hagyományos cselekmény keretében. A szépirodalmi leírás elbeszélő struktúrája nem képes egységbe vonni az élet mikroszkopikus tulajdonságait — családi élet, ismerősök, hobby stb. — az uj kozmológia egyetemes hipotézisével. Tehát egészen más elbeszélő struktúrára van szükség. Lem szerint „ennek modellje lehet a történelmi mű, tudósok életrajzának gyűjteménye, vagy olyan kollázs, amely tudományos szövegek részleteit, sajtókivágásokat, Nobel-díjasok beszédeit és sok más fakszimilét tartalmaz”.

Az utóbbi gondolat mór nemcsak a sci-fi irodalomnak szól. Lemnek tökéletesen igaza van, amikor azt hangoztatja, hogy az eszmék nem minden drámája, a megismerő emberi szellem nem minden kalandja ábrázolható engedelmes egyetértésben a regény vagy az epikus narráció formájával.

Mindezt Lem nemcsak állítja és elvárja, de megkísérli megvalósítani is. Az 1970-ben megjelent A tökéletes űr című kötetében nem-létező könyvek recenzióiba sűríti a tudományos-fantasztikus irodalmat illető gondolatait és műfaji ötleteit. Minden paradoxonja ellenére ezért izgalmas Lem munkássága. „Agyanüti” ugyan a sci-fit, de a saját műveiben aztán mégis feltámasztja.