Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Mészáros László: Valóság, fantázia és jövő

nak növekedésével két párhuzamos jelenség következett be. Az írók jórészt felhagytak a nem fantasztikus irodalom gyakorlásával, a másik oldalon pedig a „rendes” irodalom kritikusai megszűntek foglalkozni műveikkel. Wells és Verne még író volt, de például Olaf Stapledont számos modern angol irodalomtörténet még csak nem is említi. Lem szerint talán Capek volt az utolsó, akinek még sikerült kicsusszannia az elkülönítés egyre emelkedő falai közül. A kiválasztás és a kritikai szelekció természetes folyamatai a sci-fin belül már a start pillanatában sem funkcionáltak. Ez a műfaj tudós bábák és szakemberek nélkül jött a világra. Amikor pedig megkezdődött a sci-fi fellendülése, a „rendes” irodalom minden csalatkozottja, száműzöttje rávetette magát az új lehetőségre, látván, hogy a kritika nem vett róluk tudomást, kialakították saját,, belső kritikájukat. Mindezekhez hozzájárul a műfaj kapitalista kommercializálódása:: a tudományos-fantasztikus regényt úgy árulják, mint a zsemlyét.

Lem külön elemzi az „újhullámosok” mozgalmát, munkásságát. Mniden esztétikai éretlenségük ellenére pozitívan értékeli őket, mert határozott társadalmi álláspontot képviselnek. „A New Worlds körül csoportosuló fiatalok nem dolgozták ki irodalmiművészi arculatukat, de politikailag tisztázták hovatartozásukat; és ez az a pont, ahol meghúzhatják a nemzedékek között futó határt, mert a »műfaj klasszikusainak; jelentős részére nemcsak a művészi értéktelenség, hanem a politikai opportunizmus is jellemző.”

Lem elgondolkoztatónak tartja, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom területére átruccanó hivatásos tudósok (mint például Wiener, Szilárd, Hoyle és mások) művei sem a művészi megformálás, sem koncepció szempontjából nem emelkednek a sci-fi átlagtermése fölé. A más területekről verbuválódott szakemberektől természetesen nem is várható el, hogy komolyan vegyék „irodalmi hivatásukat”. A sci-fí új minőségi offenzíváját maguknak az íróknak kell megindítaniuk.

6. A sci-fi kérdéskörei. Tulajdonképpen lehetetlen összeszedni minden témát és problémát, hisz a fantázia útjai kimeríthetetlenek. Lem is csak néhány jelentősebb kérdéskörre összpontosít, mint a katasztrófa, robotok és emberek, a kozmosz és a sci-íi,. erotika és szex, valamint utópia és futurológia. A mulasztások listájára kerül például az űroperett, az emberiséggel való manipulálás, és így tovább. A kimaradt témákról Lem véleménye határozott: „az ötletekre vadászó fantasztikus író inkább »ludikus«, mint »gnosztikus« beállítottságú. Meghökkentő, bizarr, fantasztikus ötleteket keres, egyáltalán nem érdekli, hogy ennek az ötletnek igazságértéket lehet-e tulajdonítani, akár az empirikus hipotézisek végsőkig feszítése esetén”. Lem rámutat arra is, így a sci-fi elmulasztja azt a lehetőséget, amelyet az autonóm játékosság kínál példáuL kitalált ökológiák bemutatására — ezt tette például maga Lem is az Édenben —, a biológiai együttélés egész piramisainak leírására, vagy a kozmosz különböző helyein uralkodó törzsfejlődési rendszertani viszonyok ábrázolására.

A következő oldalakon áttekintést nyújtunk a téma három legizgalmasabb problémaköréből.

6a. A katasztrófa. A fejezet bevezetéseként Lem rámutat arra, hogy a világvége, mint az emberiség rémlátomása, hosszú múltra tekint vissza. Különösen vonzóak a kerek számok, ezredfordulók. Sibilla jóslatainak azonban valójában semmi köze sincs a történelem reális alakulásához.

Hirosima és Nagaszaki után a világkatasztrófa reális lehetőséggé vált. A valóság pedig néha fantasztikusabb, mint az irodalmi sémák. Az amerikai Bethe és Szilárd például azt a javaslatot terjesztették elő, hogy költöztessék kisebb városokba az Egyesült Államok lakosságát, mert ez a legbiztosabb módja annak, hogy csökkentsék az- esetleges atomháború áldozatainak számát. Hermann Kahn hadászati kimutatásai pedig túltesznek sok sci-fi író legvadabb elképzelésén is. Sok fantasztikusnak tűnő ötlet mélyén viszont reális lehetőség rejtőzik. H. Gold szatirikus hangvételű groteszkje például arról szól, hogy miután az amerikaiak tévedésből atomrakétával elpusztítottak egv szovjet várost, megkezdődnek az alkudozások az oroszok által megtorlásként elpusztítandó amerikai város kiválasztásáról.

Lem szerint a katasztrófával foglalkozó művek nagyjából a realisták és az önkénva- sen fantáziálók csoportjába sorolhatók. Az utóbbiak többnyire azt a primitív sémát használják, hogy a háborúban megtizedelt emberiség újra megismétli a fejlődés minden