Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Mészáros László: Valóság, fantázia és jövő

valósítható technikai részletességgel ne írt volna le) és figyelemre méltó igazságérzete” (A holnap meséi — Kossuth, 1973).

A hirosimai atomrobbanás utáni időben a radar, az antibiotikumok, a szilikonok és az óriásrakéták korában kapott szárnyra lényegében a sc-fi. Bergier szerint valóságos csapás volt ez a tudományos-fantasztikus irodalomra, mert Amerikában, a Szovjetunióban és máshol is válogatás nélkül kinyomtattak mindent ebből a műfajból. A sci-fi csak lassan tért magához a megrázkódtatástól. Ma már úgy tűnik, hogy egy új fejlődési korszak előtt áll.

3. Lem vállalkozása. Stanislav Lem az ifjúsági sci-fik (Asztronauták, A Magellán felhő) és a gondolatkísérletekhez számító Ion Tichy-történetek után elméleti munkákkal jelentkezett. A Summa technologise futurológiái kérdésekkel foglalkozik, A véletlen filozófiája pedig újszerű irodalom és kultúra elméletet fejt ki. A Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia című terjedelmes monográfiája 1970-ben jelent meg.

Lem vállalkozása tiszteletre méltó: „munkámban megszondázom a tudományos-fan- tasztikusnak nevezett szépirodalmat, a valamikor bekövetkezhető események jóslatának nyomait kutatva benne”. A terv felvázolása után aztán sorjáznak a megszorítások: az embernek száz éven át naponta száz oldalt kellene elolvasnia, hogy megeméssze mindazt, amit eddig írtak. S mivel mind a modern tudományos-fantasztikus irodalom, mind a futurológia bölcsője Amerika volt, Lem az angolszász irodalomra szűkíti eszmefuttatása, elemzése területét.

Lem az előszóban kihangsúlyozza, hogy Kingsley Amis 1960-ban kiadott A pokol új térképei című könyvén kívül nem tanulmányozott semmiféle kritikai monográfiát és így nem „puskázhatott”, mert nem volt honnan. Ehhez már elöljáróban hozzáfűzhetjük, hogy ez a hozzáállás buktatókat és erényeket is eredményezett. Lem kíméletlen kritikáját — úgy a sci-fi egészével mint egyes konkrét művekkel és szerzőkkel szemben

— többen is elfogultnak tartják (Kuczka Péter, Juli] Kagarlickij), pedig éppen kíméletlenségében az erény. Ugyanakkor ezt a kíméletlenséget Lem feloldja olymódon, hogy tovább írja fantasztikus történeteit.

4. Strukturalista megjegyzések. Lem két rövid fejezetben strukturalista megjegyzésekkel indítja vizsgálódásait. Ezzel az volt a célja, hogy megelőzze a nagy anyag- mennyiség laza kapcsolódását, szétesését. Lem a különféle strukturalista összecsapásokból így szűri le a tanulságot. Érdemes a művek struktúráit kutatni; olyanok ezek, mint a csontváz. Ahogy azonban a csontvázak különbözősége nem határozza meg a személyiségek különbözőségét, ugyanúgy a művek esztétikai értéke sem határozható meg pusztán a struktúrák leírásával.

Az irodalmi mű elemzésében alkalmazható struktúrákat Lem négy csoportba sorolja: 1. Az elsőbe a prezentáció struktúrája tartozik, vagyis azon nyelvi műveletek összessége, amelyekkel a szöveg körbevezet bennünket a tárgyán. 2. Az irodalmi műben föllelhető következő struktúrát a tárgyilag ábrázolt világ képei alkotják. 3. A narrációs struktúra és az ábrázolt világ belső formáján túllépve, a mű az öt irányító szerkezetek kérdéskörébe visz bennünket. Más az igazi író alkotói módszere és más a mesteremberé. Az adott alkotói tevékenység alapelveit az igazi író mindig újrateremti, míg a mesterember csak kilesi és a saját anyagán megismétli őket. 4. Az irodalmi műre jellemző negyedik struktúra fokozatosan bontakozik ki, és csak az elolvasás révén szilárdul tartós formává. A műveket jelentéseikkel lényegében mindig az olvasótábor társadalmi dinamikája ajándékozza meg, és jelöli ki helyüket a kultúrában.

A strukturalizmustól a tradicionalizmusig című fejezet eszmeti célkitűzését Lem maga így foglalja össze: előbb azt vizsgáljuk, hogyan készíti elő a lövész a puskáját, aztán hogy s mint rakja össze, hogyan tölti meg, s végül; mire céloz. Másodszor a cél felől vizsgáljuk ugyanazt a helyzetet: eltalálta-e a célt, s ha igen, akkor hogyan.

5. A sci-fi szociológiája. Stanislav Lem egy olyan mondattal kezdi ezt a fejezetet, amely tulajdonképpen az egész monográfia egyik — sokat vitatott — végkövetkeztetése: „A fantasztikus irodalom az irodalom egészén belül sajátos, zárt, enkláve jellegű”. A sci-fi szerzők „gettóba” sorolását Lem a következőképpen vázolja fel.

A műfaj kritikájának, a fantasztikummal csak ritkán foglalkozó kritikának a megléte a science fiction különös bezártságát bizonyítja. A sci-fi története folyamán mintegy „betokosodott” az irodalom testébe. A fantasztikus irodalommal foglalkozó írók számá