Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Zalabai Zsigmond: A műfaj neve: önismeret

a par excellence szlovákiai magyar életforma és létérzés kínálta tematikai lehetőségeket igyekszik megragadni és kiaknázni. A Vajúdó parasztvilág (Madách, 1974) az eddigi életművet gazdagítón illeszkedik abba a sorozatba, melynek értékeit három novelláskötet, a Szabadesés című regény s egy esszégyűjtemény, a Valóság és életérzés már eddig is igazolta.

Duba írói világképének kialakítója egy tipikusan „szlovákiai magyar” ars prozaica. „Dél-Szlovákiában mindig történt valami, ami általános emberi szempontból rendkívüli. A magyarság nálunk két alapvető élményt élt át egyidőben és rendkívüli körülmények között: nemzetiségi (tehát emberi) egyenjogúsítását és egyéni érdekeinek (föld, állat, vagyon) a szocializmus fejlődésével párhuzamos megrendülését. A szlovákiai magyarság — a kor nagy problémáinak hordozója — epikusára vár” — tisztázta magában prózánk tematikai lehetőségeit, probléma-csomópontjait egy évtizeddel ezelőtt Duba, az esszéíró.11 Ez a realitásérzékre kötelező és valóságfeltárásra ösztönző felismerés él, munkál Duba másik énjében, a szépíróban is, aki most — elfogadva az esszéíró „kihívását” — megpróbálkozik az utóbbi három-négy évtized „alapvető élményeidnek, „rendkívüli körülményei”-nek, a kor „nagy problémái”-nak a fölvázolásával. Ezúttal egy általa még nem próbált műfajban: szociográfiában.

A Vajúdó parasztvilág átmeneti műfajt képvisel: az objektív leírás és a szépirodalmi megjelenítés-ábrázolás határterületén helyezkedik el. Tényszerűsége (néprajzi, szokásrendi, közösséglélektani, családtörténeti, történelmi anyaga) sokoldalú és gazdag; ugyanekkor magán hordozza-viseli a szépirodalmiság jegyeit Is, melyek közül a leglényegesebb az a laza epizódsorozat, melyből kibomlik a mű központi figurájának, egy típus értékű, középparasztnak,12 az író apjának a sorsa. A mű „írodalmiasításában” fontos szerepük van azoknak a hangnem-váltásoknak is, amelyek a tényszerű leírást a szépirodalmi megjelenítés, az esztétikum közegébe emelik.13

A műfaj neve: antifasizmus című írásában Tőzsér Árpád egy eredeti megfigyeléssel gazdagította a Fábry Zoltán műfajiságáról való ismereteinket, bizonyítva, hogy Fábry „»problematikus« műfajisága, irodalmisága tulajdonképpen tudatos írói ars poetica. S ami a legmeglepőbb: egészen más indítóokokból, de ugyanoda jut, ahova Eliot, Joyce, Passos: kultúrákat, tudatállapotokat, különböző tereket és időket montázsol egybe; Fábry a totális ahumánum, a fasizmus szorító kényszerében érzi meg a »totális« ellenműfaj szükségét, s montázsol egybe műfajokat, s idézi — mondhatjuk egy kis túlzással s Eliot szavaival — »Európa egész Irodalmát Homérosztól.. . szimultári« egyidejűségben”.14 Idézetünk rávilágít Duba anyagában más, de természetében a Fábryé- hoz hasonló módszerére is. Duba műfaja: (a középparaszti és nemzetiségi) önismeret; ezt mélyítendő „szimultanizálja” jobbágy Alsó Duba Jánostól apján keresztül egész az öccsélg a családjáról, szülőfalujáról (Hontfüzesgyarmatról) s a régi és új parasztvilágról szerzett különféle eredetű és természetű ismereteit.

Elegyes, széteső mű lenne tehát a Vajúdó parasztvilág? Strukturális tagolódása a harmadik részben nem a legszerencsésebb (a Parasztmunka és értéke s a Technikai forradalom talán inkább a második fejezetbe kívánkoznának), nyelvezetében Is

11 Valóság és életérzés, Madách, 1972, 139. 1.

12 „Apám középparasztként megtestesítette e paraszttípus minden tulajdonságát...” — írja a szerző könyve 117. oldalán. A típusteremtésnek, amely Duba középparaszt-értelmezésének általános érvényt biztosít, nem mond ellent az, hogy a szerző egyedi esetet ábrázol. „Hiszen minél jobb egy riport (vagy más valóságirodalmi műfaj — Z. Zs.) vagyis minél alaposabb és átfogóbb tanulmányokon nyugszik, minél nagyobb és jobban megmunkált ténykomplexumot fog át, minél szemléletesebben ábrázolja .példáit’, annál nyilvánvalóbb, hogy a felhozott példák kizárólag csak példázzák, csak illusztrálják a megismert és kifejr tett ösászefüggéseket, annál inkább ki lehet cserélni őket más példákkal . . .” (Lukács György: A művészet és az okjektív igazság. A Gyorsuló idő című sorozatban Bp. 1974, 83. 1.)

53 A számtalan példa közül csak egyre utalunk: a fehérnemű-lúgozás munkamenetének a leírás utáni bekezdés jelzőivel, képszerűségével szinte versre emlékeztet. (40. 1.)

14 Irodalmi Szemle, 1972/7.