Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Zalabai Zsigmond: A műfaj neve: önismeret

különböző, „tudományos” (tényszerű-szakszerű) és szépirodalmi — stílusok keverednek, mégsincs híján bizonyos egységnek.

Kiss Ferenc szerint a szociográfia, ha nem akarja feladni irodalmiságát, nem képzelhető el valamilyen „központi rendező elv intenzív működése nélkül.”15 Ennek az objektív műfajnak az egyik lehetséges formaképző elvét — paradoxonnak tűnhet — Kiss a szubjektivitásban látja, abban a szerzői jelenlétben tehát, amit sem a tudomány racionalizmusa, sem a fiktív próza öntörvényűsége nem tűr meg.

A Vajúdó parasztvilágban a szerzői én kétféleképpen nyilvánul meg:

1. kommentátorként-narrátorként

2. (jobb szó híján) „vallomástevőként”.

Már a kezdő mondat hangütése is vallomásos: „Tágas parasztportán áll a házunk...; s a familiáris „kisöregattya”, „öregattya”, öregmama” kifejezések, a palócos „veréce’, „szurgyék”, „hambár” tájszavak otthonosságával figyel, tűnődik, magyaráz, elemez, min- dentudóan kalauzol, kommentál. Könyve első részében bemutatja a hagyományos paraszti portát, az udvart, a szérűt, az utcát, a határvidéket, s nemcsak leír, hanem értelmez is: a környezetben és a tárgyak mögött a parasztembert, annak érzésvilágát, gondolkodását látja és láttatja meg (a tényszerű-szakszerű leírás közvetett ábrázolásba hajlik át). Az azonosulni tudásnak olyan szintjén mutatja be a természet, a föld embereit, mint a Parasztok írója, Erdei Ferenc. Ezt az azonosulást azonban a kellő helyen — a szerzői én kommentátori szerepében — visszafogja az értelem kontrollja. Szükségszerűen, hiszen Duba választott témája megköveteli az elemző, minősítő, rendszerező látásmódot.

A választott téma: a középparaszti világ megrendülése, átalakulása, a zárt falu- közösség felbomlása és változása. A témaválasztás Duba művét az összmagyar szociográfiai irodalomban is figyelemre méltó, újszerű művé avatja. Azt a réteget ábrázolja, amely — a háborúban tönkrement gazdaságát úgy-ahogy helyreállítva — a szövetkezetesítés kezdetén „abba a kategóriába esett, amely a körülmények és a minősítés szabályai szerint lehetett középgazda is, meg kulák is. Ennek az alkalom szülte kategorizálásnak következtében a középparasztságnak mint néprétegnek egy fél évtizedig tartott, amíg helyet talált magának a harcok és ellentétek közt alakuló új társadalomban, a szövetkezeti parasztság egységes fogalmában.” (118. 1.) Szépírói szempontból is izgalmas és hálás feladat ez a téma: lehetővé teszi a középparaszti típus gondolkodásában, világszemléletében megnyilvánuló „rövidzárlatok”: tudati zavarok, átmeneti formák, kettősségek és ellentmondások ábrázolását. A témaválasztás szerencsésen magában hordja a jó irodalom egyik előfeltételét: a tudat drámáját; a könyv valószínűleg ennek köszönhetően nőtt túl a lokális határokon. Mert végül is nemcsak Garam menti jelentés lett (ahogy írója nevezi), hanem — tekintve, hogy a benne megidézett kor többé-kevésbé az egész magyar nyelvterület szocializálódott középparasztságának az élménye — jóval egyetemesebb rangra emelkedett, rácáfolva Béládi Miklós egyébként kitűnő tanulmányának arra a kitételére, mely szerint a felszabadulás utáni szociográfiák „ritkán képesek elérni a régiek »egyetemességét«”16

Duba műve azt a dolgozó-szerző középparasztot ábrázolja, aki — s itt kezdődnek a szerző elemző meglátásai — tulajdonképpen a saját életformájának a rabja. Függetlennek tudja és érzi magát, valójában azonban „nem igazán szabad, mert nem térhet ki az úri társadalom elvárása elől, amely a kötelességeként lép elébe: élelmet termelni és embertömegeket nevelni a társadalom számára”. A jobbágysorsból szabadult Alsó Duba János 1863-ban a kötelező dohánymennyiség, a középparaszt századunk derekán az előírt búza-, kukorica- és más terménymennyiség be nem szolgáltatása miatt került összeütközésbe az államhatalommal. Az író apjának sorsa azt példázza, hogy a szocializálódó társadalom „látszatra ugyanúgy viselkedett a parasztemberrel szemben (...), mint a múlt államhatalmak, néha talán még keményebben.” Ez a paraszttípus, mivel a „gazzdaszabadság” illúziójával képtelen volt leszámolni, a látszat mögötti lényeget nem ismerhette föl, nem látta be, hogy a szövetkezetesítés lényegében neki kedvez:

15 Lásd a Napjaink Irodalmi szociográfiáját Kiss Ferenc Művek közelről című kötetében, Bp. 1972, 294. 1.

16 Szociográfia és szépirodalom. In: Béládi Miklós: Érintkezési pontok. Bp. 1974, 646. 1-