Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Zalabai Zsigmond: A műfaj neve: önismeret

formai-esztétikai elvek tisztázatlansága is. Nem-fikciós irodalmunk, úgy tűnik, két szék közé esett: nem kapcsolódott a modern tényirodalomnak egyrészt a társadalomtudományi (történelmi, hely- és kultúrtörténeti, néprajzi stb.), de különösen a szociológiai nézőponttal gazdagított-megújított ágához, s ugyanakkor — lecsúszva a másik „székről” is — a szépirodalom forma- és eszköztárával innoválódott korszerű non-fiktív irodalom vívmányait sem tette a magáévá. Megmaradt a szabvány beszámoló, a szabvány riport szintjén, így sem a tények mögöttes társadalmi összefüggéseniek, sem a társadalmi mozgás meghatározta tudatformáknak nem hatolt a mélyére.

Eddig arról beszéltünk, ami nincs; ideje rátérnünk arra, ami van. 1970-től máig mintha valamicskét javult volna a helyzet. A rólunk és nekünk íródott társadalomtudományi és publicisztikai művekkel9 párhuzamosan az utóbbi néhány évben három valóságirodalmi alkotás is született; kritikai megméretésük a „hogyan tovább” kérdésére adhat választ.

Csontos Vilmos Gyalogút ja (Madách, 1972) irodalmunk fehér hollója: műfaji megjelölése szerint önéletrajz (mi inkább mondanánk önéletírást). Az első világháború kitörésével indul, 1948 után fejeződik be; helyrajzilag többnyire a Garam mentéhez kötődik. Csontos a harmadvirágzás valóságirodalmában az elsők között próbálja meg föleleveníteni a szlovákiai magyarság fél évszázados történelmének első szakaszát, miközben a középpontba természetesen a saját életét állítja. A szerző — versei is tanúsítják

— mélyről indult, ifjúsága kétségbeesett kitörési kísérletekkel telt el: mint ember a paraszti sors kényszeréből, mint költő a falu szűk szellemi mozgásteréből próbált szabadulni. Csontos keresetlen szavakkal eleveníti föl a kemény robotot az urasági földeken, inassá válásának történetét, asztaloskodását, munkát kereső vándorlásait, katonaélete derűs élményeit, világháborús megpróbáltatásait, szenvedéseit, első versének születését, köteteinek megjelenését stb.

Magáról a költővé válásról, a formával, nyelvvel, irodalmi hatásokkal, élményanyaggal való küzdésről keveset szól, s többnyire akkor is megelégszik a közhelyekkel. „Dalos pacsirta tárta fölém a szárnyát, s trillázott, csattogott az egész határ. Május volt, akácvirág illatát teregette a lenge szellő. Soha nem érzett kábulat kerített hatalmába, felkapott, s odaemelt a pacsirták közé, föl a magasba, hogy dalaikat ne csupán hallhassam, hanem meg is értsem... meg is tanuljam. (...) Eszre sem vettem, hogy a barázdában ülök, s verset írok a noteszomba: Fejem fölött szépen szól a pacsirta, / Szép az élet — ég kékjére azt írja...” (55. 1.). Az ilyen és ehhez hasonló „révületek és kábulatok”, alkotáslélektani frázisok elburjánzása miatt Csontos a művész önportréjával, a saját líra- és szellemtörténetének a megírásával adósunk maradt.

A napló, a memoár, az önéletírás egyik legvonzóbb tulajdonsága: ráláttatja az olvasót egy bizonyos korra. Csontos e tekintetben is csak részeredményeket mutat föl. Mit tudunk meg a könyvből az első világháború körüli, még-még feudális, „klasszikus” faluról? Mit a parasztéletről? A faluközösségről? (A Népszokásaink című rövidke fejezeten kívül semmit; pedig lett volna miről beszélni, hiszen e vidék zártságában

9 Tőzsér Árpád: Az irodalom valósága című tanulmánykötetében (Madách 1970] néhány rövid, de lendületes, igazi közírói szenvedélyről tanúskodó írás is helyet kapott. Fontos kiadvány Mózsi Ferenc: Nemzetiségi iskola — irodalmi nevelés című munkája, (Bratislava, 1973), szempontunkból, főleg a cím első felét fedő társadalmi-történeti képet kell kiemelnünk; a Zvara—Csanda—Balázs—Dušek—Mózsi—Mihály szerzői hatos létrehozta Közös hazában — Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetiségű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről (Pravda, 1972), Balázs Béla kultúrtörténeti vázlata, az Életünk (Madách, 1973), Sas Andor A koronázó város (A bécsi kongresszustól a nagy márciusig — 1818—1848) című városképe (Madách, 1973), Kováts Miklós kultúrtörténeti monográfiája a Magyar színjátszás és drámairodalom Csehszlovákiában 1918—1938 (Madách, 1974), a Szlovák Nemzeti Felkelés magyar vonatkozásaival foglalkozó Együtt, egymásért (összeállította Balázs Béla. Madách, 1974). A helytörténeti kutatásban Püspöki Nagy Péter Dunä- szerdahellyel, Zselízzel, Ipolysággal, Rozsnyóval foglalkozó (részben megjelent, részben sajtó alatt lévő) könyveit kell említenünk. Az önismeret igénye hozta létre az Irodalmi Szemle mátyusföldi, Garam menti, Komárom és környéki, csallóközi „tájszámait" is, melyek a szokásosnál jóval nagyobb példányszámban (a mátyusföldi csaknem 6000-ben) jutottak el az olvasók közé.