Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Zalabai Zsigmond: A műfaj neve: önismeret

Zalabai Zsigmond

a műfaj neve: önismeret

A két háború közötti szlovákiai magyar irodalom egyik legsajátabb és legsajátosabb produktuma a dokumetumpróza, vagy ahogy Fábry Zoltán nevezte: a valóságirodalpm. Az irányzat, amely legerősebb éveiben sikerrel tömörítette egységfrontba a más-más területről induló, de egyazon cél felé haladó munkás- és parasztírókat s a valóságot elsősorban a társadalomtudományok módszereivel kutató sarlósokat, legfőbb feladatának azt tartotta, hogy nem fikciós műfajokban — publicisztikában, szociológiai tanulmányban, szociográfiában, ripnrbtan, portréban, munkáséletrajzban — dokumentálja egy adott térben és adott időpontban élő nép: a szlovákiai magyarság társadalmi viszonyait.

Az irányzat témakörét, eszmeiségét és etikáját1 döntően az a célkitűzés határozta meg, melyet Balogh Edgár így foglalt össze: „Eredeti kultúrát keresünk (...) kizárólag azt becsüljük a szlovákiai magyarság kultúrájának, amelyben író, művész, tudós a kívüle megadott és érzékszerveivel felfogott tárgyi valót, a csehszlovákiai magyarságképlet problematikáját reprodukálja a maga módszere és stílusa szerint.”2 Ez a program hívta életre a szociográfiai vándorlásokat, a kérdőíves fölméréseket, tehát a valóságfeltárásnak azt a formáját, melyet „forradalmi újszerűséggel a magyar glóbuszon először”3 a Sarló alkalmazott, s amely — irodalmunk szűk körein túlnőve — hatással volt a romániai, jugoszláviai, magyarországi ifjúsági mozgalmakra és szellemiségre is.

Az irányzat — annak ellenére, hogy esztétikájára erősen (és kedvezőtlenül) hatott a rappos irodalomszemlélet4 — maradandó, hagyományaink javához tartozó értékeket is létrehozott. Fábry Zoltán lírai hevületű publicisztikáját (s benne az olyan kimondottan valóságírói alkotásokat, mint a Major-perről írott riport, a Tábori posta vagy Az éhség legendája) az éles logikájú gondolkodó, a hajthatatlan moralista és a költő

— a nyelvteremtő! — együttes indulata emeli be a magyar irodalom értékrendszerébe. Balogh Edgár olyan mély társadalomismeretű írásokkal adja föl mai valóságirodalt A Sarló és a valóságírók fejlődéstörténete, az irányzat valamennyi — nemegyszer ellentmondásos — vonásának a tárgyalása túlnőne írásunk keretein. Lásd erre nézve Balogh Edgár Hétpróba című önéletírását, Csanda Sándor tanulámányát (Az Üt küzdelme a csehszlovákiai szocialista magyar irodalomért — Iromadmi Szemle, 1961/2—3.) Turczel Lajos írásait (Észrevételek a Sarló irodalomszemléletének-irodalompolitikájának kérdéseihez — Universites Commersiana. Philologica. Zborník Filozofickej fakulty UK, ročník XXV.; A csehszlovákiai magyar valóságirodalom — Irodalmi Szemle, 1973/8); a Kortárs „Sarló számát” (XV. évf. 11. sz.) stb.

2 Duna-völgyi párbeszéd. Bp. 1974, 86. 1.

3 Fábry Zoltán: Hazánk Európa. Bratislava. 1967 463. 1. Az elsőség tényét Veres Péter is elismeri: „A baloldali Sarlósok, a felvidéki értelmiségi ifjúság élcsapata adta ki először a jelszót: meg kell ismerni az országot és a népet.” Lásd a Szülőhazám, Hortobágy mellyéke című kötete, Bp. 1968. 21. 1.

1 Valóságirodalmunk esztétikai értékelésével, a RAPP-os irodalomfelfogás egészségtelen hatásával részletesen foglalkozik Turczel Lajos A csehszlovákiai magyar valőságirodalom című, már említett tanulmányában. y..