Irodalmi Szemle, 1975
1975/9 - Németh István: A paprika
megközelíthető házakat, este fedett arccal visszajött és pisztollyal a kezében kényszerítette ki az odahaza található pénzt... Oszlanyec István telke, háza a református templom mellett található, talán úgy hat-hét évvel ezelőtt kezdhették építeni, mert még nem emeletes, mint a napjainkban épülő naszvadi házak legtöbbje. így is tekintélyes épület, széles ablakokkal, komoly bejárattal. A kerítés és a ház között rengeteg az öreg, kuszán egymásra dobált deszka, drót, szemét. Az utcaajtóban végre feltűnik egy kislány, mellette a nála másfél évvél idősebb társa. Odajönnek az utcaajtóhoz, fordítanak egyet a kulcson és beengednék. — Az Anyukád? — Paprikát szednek! — Oszlanyecék, férj és feleség, bár már elütötte a delet, válóban hátul hajladoznak a fólia nélküli vázak alatt. Eddig hat vagy hét zsák telt meg paprikával. Éppen az utolsóba szedik. Kérdésem után a fóliasátor elárvult vázának támaszkodva szívesen és őszintén válaszolnak, elmondják, ami fontos, amit a paprika szempontjából lényegesnek tartanak: — Rengeteg munka van ezzel... Sok idő rámegy — kezdik. — Korán reggeltől késő estig, mindig csak a paprikával foglalkozunk. Itt van előkészítve már a szalma is a trágyának. Elkészítjük, ráöntjük a trágyalevet, megöntözzük forró vízzel is, hogy bemelegedjen ... Aztán neveljük a palántát, kiültetjük, öntözzük ... Oszlanyec István ötvenhárom éves, az Elektrosvitben dolgozik, segédmunkásként a kazánházban. Havonta kétezer-kétezerkétszáz koronát keres átlagban. Négy családja van. Ebből még három odahaza tartózkodik, de a negyedik már megnősült és a szomszédjukban lakik. — A feleségem nincs alkalmazva — mondja —, de azért dolgozik, mert nemcsak a gyerekekre vigyáz, hanem a paprikára is. Persze, nyugdíja ném lesz, az ő munkája nem esik betegbiztosítás alá, pedig megfizetnénk a járadékot, és akkor biztosak lehetnénk, hogy ő is kap majd nyugdíjat. Az ember sohasem tudja, mi történhet, és akkor pedig mihez kezd majd az asszony? Én ezt már sokfelé kérdeztem, sokfelé felvetettem, de soha sem kaptam még rá választ, holott ő Is dolgozik, ő is a szocialista társadalom részére termeli a zöldséget... Mi nem járunk piacra, mi az állami felvásárlónak adjuk át a paprikát, és mégis! Az idén a fóliák alatt — vagy ahogy ők mondják: a fóliók alatt — nem volt olyan kiadós a paprika, mint a korábbi években. Az elején hideg volt, ezért lehullott a virága, aztán meg hirtelen olyan meleg lett, hogy az apróbb paprika mind lepotyogott. Tavaly azok panaszkodtak, akiknek kint volt a paprikája, az idén meg azoknak volt a jó. Elég meleg is volt, és eső is esett. A. fóliák alatt pedig olykor még a hatvan fokot is eléri a hőmérséklet. — Még azt sem tudtuk, hogy mikor mihez kezdjünk. Persze nem panaszképpen mondjuk, azért kifizetődik foglalkozni vele. Akkor kezdtük, amikor nekifogtunk az építkezésnek. Kellett a pénz ... Hogy mi a titka a naszvadi paprikának? Nincs annak titka, talán csak a talaj, meg a nap. Az meg itt van. Például a homok. Hogy szidtuk valamikor, aztán kiderült, hogy a homokban még jobban szeret a paprika, mint ebben a mély agyagos földben. — Igaz, hogy a naszvadiak mindig „kapaszkodtak” valami után? — Valamikor itt volt például a saláta. Prágában már nem is kellett mondani, úgy tudták, hogy az első saláta csak naszvadi lehet. Aki pedig mer, az nyer, és az ilyenek után mennek a többiek is. így terjedt el nálunk a paprika termesztése is, mert amikor bevezették a villanyt és jöttek a gépek, a szivattyúk, lehetett már öntözni is. Egy tő, mi kiszámítottuk, százharminc liter vizet is megiszik egy nyáron. A kutak különben bírják. Igaz ugyan, hogy amikor lecsatolták a Nyitrát, akkor két méterrel lejjebb kellett fúrni a kutakat, de már nincs semmi baj. A naszvadiak mindig élelmes emberek voltak. Egy időben például Csehországba jártak, s ott vállaltak felesben — negyven-ötven százalék fejében — kertészkedést. — Mi tanítottuk meg a morvákat kertészkedni; mitőlünk tudták meg a saláta- és dohánytermesztés titkát. Akkor még nagyon szegények voltak. Ogy, mint a környékbeliek, sőt talán még náluk is szegényebbek. Kosarat font és ebből próbált megélni a legszegényebbje. Ma viszont már minden másképp van: — Naszvadon ma már mindenki emeletes házat épít, autót vesz... Nem ritka, az olyan ház, ahol kettő is van. Sőt három! Egy autó hétköznapra, piacra, a másik, ünnepre. Vagy egy a szülőknek, s egy-egy pedig a gyerekeknek... — mondják a köz
