Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Németh István: A paprika

ségháza irodájában, és a falu kertésze, aki közben bejött, szorgalmasan bólogat, mert ő maga is bizonyára még jó néhány példával kiegészíthetné a mondottakat. A minap beszélt a szövetkezet elnöke a televízióban. Ö mondta, hogy aki jól akar nősülni, az Naszvadra nősüljön, mert Naszvadon vagy autót, vagy fundust adnak a fiataloknak.. Vagy ezt, vagy azt! Esetleg mind a kettőt! Persze, aki csak a pénzt látja, annak azért kívánjuk, hogy jöjjön el és próbálja meg a munkát is. Majd megtudja, hogy mi az a fólia. Csak reggel meg este lehet alatta kibírni, amikor nem süt olyan erősen a nap. Az asszonyok nagy többsége mégis tönkremegy. Nyögdécsel, fájdítja a hátát, kezét mindegyik... liheg, nem jut levegőhöz. Egyelőre még mindenki erőlteti, mindenki csak a pénzt látja benne, és ez sajnos így lesz, amíg valaki rá nem fizet és be nem bizonyosodik, hogy nem lehet, nem szabad túlzásba vinni.

— Ma már mindenki azt hiszi, aki paprikával megrakott KN jelzésű autót lát, hogy naszvadiak. Pedig már nemcsak a naszvadiak, hanem a környékbeliek is termesztenek paprikát. Sőt, itt-ott már ránk is vernek. Pél'dául az ímelyiek, a farkasdiak is.

Természetesen nem kis kockázattal jár a paprika termesztése.

— Az ember kifeszíti a fóliát és másnap esetleg leszaggatja a szél. Vagy mint harmadéve is, amikor az összes paprikánkat elverte a jég. Azt hittem, hogy reggelre megőrülök. Dehát kockázat és befektetés nélkül nem megy.

És az egész családnak van elég munkája a paprikával.

— Sokszor már sajnáljuk is a fiúkat, mert alighogy hazajönnek, esznek, már gyerünk gereblyézni, öntözni, szedni a paprikát. Dolgozniuk kell ahelyett, hogy szórakoznának. Bizony sokszor még a szombatjuk és vasárnapjuk is rámegy. Néha „recsegnek” is emiatt, de később mégiscsak igazat adnak. Egyébként mi egyáltalán nem járunk piacra. Nincs kocsink, talán azért is. Harmadéve ugyanis egyszer felpakoltunk és elmentünk Pozsonyba. Azt gondoltuk, hogy mindig oda járunk majd. De igen ám, bár csak két zsákkal vittünk, még azt sem tudtuk eladni. Nem találtuk el a napot„ így aztán többször már nem is mentünk. Száz korona az út, a helypénz, ehhez jön még a kezelési költség, a koszt; mi marad így az embernek? Inkább legyen kevesebb, de legalább nem fogunk idegeskedni és nem fogunk hajtani. így is sok már a karambol.

Ott laknak, abban az utcában, a szövetkezet irodájával szemben olyan zöld deszkakapu — igazítanak útba, amikor Kúdelás Erzsébet (I. körzet 279-es) után érdeklődöm. Az utcaajtó és a konyhaajtó is nyitva — bemehetek. Az udvar kopár. Erzsébet asszony a szemetet söpri össze a konyha sarkában, amikor rányitom az ajtót. Tőle csak a piacról kérdezősködöm.

— Én Lévára járok. Járunk oda Naszvadról vagy huszonötén, harmincan. Az úgy hetven kilométernyire van innen. Eleinte kétszer, de most már csak egyszer megyek egy héten. Korábban nagyon jó piac volt ott. Főleg addig, amíg bent volt a város egyik utcájában, de most, hogy kitették az autóbuszállomás mellé, kevesebben járnak ki. Aztán meg nemcsak a naszvadiak, de Léva környékiek si próbálkoznak már a paprikával. A ladányiak, szécsénykeiek. Persze, az idén amúgy is elég nehéz volt eladni a paprikát, ezért a felvásárlóhoz is vittünk belőle. A piacon nem kell nagyon kínál- gatni, mert vagy viszik, vagy nem. Az emberek válogatnak, de hadd válogassanak, Klszen piacon vannak. Én nem vagyok munkaviszonyban, így aztán csak a kerttel foglalkozom. Tavasszal volt egy kis karalábém, salátám, sárgarépám, paradicsomom. De a paradicsom már lefutotta magát. Délelőtt megfőzök, kitakarítok, és délután kimegyek a kertbe. Ügy ilyenkor, fél kettő felé. A gyerekek már nagyobbak, tehát van rá időm. Leszedem az árut, megmosom, felpakolom és hajnalban meg elindulok vele.. Ha jól megy a piac, akkor időben itthon vagyok, de ha nem, akkor bizony csak délután kerülök haza.

Kúdelás Erzsébetnek két fia van. Az idősebbik Komáromba jár, és csak délután fél ötkor, ötkor jár haza. 0 különben nem tanult valami jól. A fiatalabbiknak már valamivel jobban megy.

— Az isten tudja, hogyan van ez? Az egyiknek jobb a feje, a másiknak meg rosszabb. Ők is segítenek néha... A naszvadi gyerekek már megszokták a munkát,, tudják, hogy mikor mi a kötelességük, sőt az iskolában a tanítók is számolnak vele, mert a fólia az olyan, hogy meg is kell tudni vigyázni. És ők megvigyázzák! Ha pedig nincsenek ők, akkor segít a szomszédasszony. Mi legalábbis így vagyunk. Kérés nélkül