Irodalmi Szemle, 1975

1975/9 - Ébert Tibor: Vadgesztenyék

Ébert Tibor

vadgesztenyék

A két fiú már jó ideje a kert katlanszerű mélyedésében tartózkodott, ez a rész az utca felől töltésesen fel volt magasítva, és terebélyes vadgesztenyefák borították. Castrum Alexandriumnak, vagyis Sándor-tábornak hívták, mivelhogy régi avargyűrú- avarsánc elnevezése már elavultnak, unalmasnak tűnt, meg aztán jobban esett a fülnek a latin idióma. Az erődítmény falát belül gondosan döngölt ösvény követte, amely hol enyhén emelkedett, hol lejtett. Bármelyik szakaszáról jól be lehetett tekinteni a terepet, a sárgás kavicsokkal kevert utat. Messziről, a dombok egyik horpadt csücskéből idekandikált a folyó.

— Azt hiszem, legjobb, ha ott maradsz a hármas számú pontnál.

— Nekem ez a kettő per négyes klszögellés a legalkalmasabb a figyelésre — szólt ie Sándor.

— Szimatolj csak, vizslass — mondta Károly.

— Ha jelzek, elkezdheted.

— Van elég muníció. Teliszedtem a zsebeimet, azonkívül tartaléknak itt van ez a kosár. Ügy fénylenek, mintha kisuvickoltam volna őket.

Húsz-huszonöt méterre lehetett egymástól a két fiú. A sáncokon á töltésbe beszéltek, mert a föld elnyeli és továbbítja a hangot, az útra nem hallatszik. Azt már kikísérletezték, melyik lehet a maximális hangerősség, amelyet semmi körülmények között sem hallani az útra. A halk beszédet, a suttogást is elviszi a föld bizonyos távolságra, tud ták, meddig. Kettőjük közt spárga feszült: a morze-gép, de most hangosan beszélgettek.

— Keresztbe tüzelünk. Mindenképpen te indítod a támadást.

— Lesz bombardement, bízd csak rám! Napóleon golyóbisai nem voltak pontosabbak odaátról, a ligetből. — Károly leguggolt és belemert tenyerével a gesztenyékkel teli kosárba.

— Attól függ, ki lesz közülünk Bonaparte Napóleon — hangzott szárazon a fenti megfigyelőállásból.

— Aki pontosabban céloz!

— Én vezetem a hadműveletet!

Károly abbahagyta a turkálást. Felnézett oda, ahol Sándor volt.

— Miért, ki a jobb tüzér? Te vagy én? Napóleon tüzér volt.

— Amikor Napóleon itt járt, akkor már császár volt. És Beethoven rég letépte az Eroica címlapjáról az ajánlást. Függetlenül attól, igaza volt-e Beethovennek, csakis én lehetek Napóleon!

— Majd meglátjuk. Ezt még eldönthetjük... Tudod, mit szeretek fenemód? Ha olyan ürge jön, akinek keménykalap van a fején. Hű, azt telibetalální, a kalapot, a pöliert, micsoda gyönyörűség! Nehéz művelet, kényes, meredek szögből kell ráejteni a gesz tényét.

Károly a levegőbe dobott egy politúrozott gesztenyét, megcsúszott rajta a fény a magasban.

— Vigyázz! Riadó!

Károly hirtelen megfordult, egész testével nekidőlt a falnak.

— Ki jön?

— Polányi, a fűszeres — jött suttogva a rögökön a válasz.

— Az árgyélusát! Ez aztán a fogás.

Bartók Béla halálának 30. évfordulójára emlékezünk