Irodalmi Szemle, 1975
1975/9 - Duba Gyula: Búcsú Pavol Horovtól - Horov, Pavol: Vers
Ereidből omlott örökké a vér, voltál hasadt edény. Hiába zokogott Nióbé könnye szemedből, elért a halál s öledből kitépte gyermekeid, és mag vadat százfelé vetette a mélybe: sír mellett csupán sír maradt. Mint pelikáné volt az élted, amely a régi hit szerint hnsát a melléből kitépte s úgy etette gyermekeit: végső leheletedből itták a csábító élet borát, gyilkos mérgének drága titkát hitték, meglelték — Szaturnusz korát. Pajzsa voltál régi toronynak, amit a gótika emelt s áhítattal felhők bevonnak. Litániáktól súlyos tenyerek kinyúltak, keresve menekülésük, űzte őket pokol, iszony — de mily ajándék hullt beléjük? Csúfondáros madárpiszok. Vak asszony voltál és kaldus-zsolozsmád 3 templom keskeny küszöbén rágott rózsafüzér-szalmát s nem értette meg a tevét s a tű fokát, melyet szegénység ezernyi fekélye borít. Ám istent soha el nem érték imát rebegő szavaid. És zord időkben Don Quijote kedvese voltál. Szélmalom — harcát — szent vagy fura volt-e, mindegy — csak tisztelni tudom, bár az élet tovasodorta s mint húllt levél, semmibe tűnt, de szerelme, amely bilincsbe fonta, az igazság hitét adta nekünk. Hordák csúfolták meg a tested, rád vágytak, de névtelenül akartak táncolni feletted, de szemükbe rémület ült, hogy a sátáni ravatalról feltámadtál és ránk tekintsz, s fájdalom-korbácsolta arcod parázslik, lángol — él megint! 1952 Hajnal Gábor fordítása
