Irodalmi Szemle, 1975
1975/9 - Sesztalov, Juvan: Visszatérés
Belogóriába értek volna. Róla is szót ejtett Szóival. Némelyek kételkedve nézték Szol- valt, s voltak, akik némán gondolataikba mélyedtek. — Zavaros időket élünk, — mondta Jaksza. — Minden azért van, mert az emberek elhanyagolják az isteneket, nem visznek nekik áldozati ajándékot, a fiatalok nem fogadnak szót az öregeknek, ocsmányságokat beszélnek, átkozódnak . .. Mert ugye, mi a forradalom? — folytatta Jaksza s szemében ravaszság villogott. — Világpusztulás, vízözön. Voltak már máskor is pusztító özönvizek ezen a földön... A vén Jakszának igencsak megeredt a nyelve. Régóta él az ember a világon. A jégkorszak előttt Is élt már, amikor az egész földkerekség zöld volt és meleg. Azután jött az örök fagy kora. Később meg a szent vízözön ... A nap eleinte nem tűnt el az égről. Az emberek nem vették tudomásul a hideget és a fagyot. Mindenki jóllakott volt és boldog. Am a mérték fölötti boldogságtól megvakul, megsüketül és érzéketlenné válik az ember. Azért szószátyárkodnak annyit — szitkozódnak, nevetnek a régi szokásokon, hetvenkednek, s olykor legszívesebben ölre mennének. Az ilyen emberek bármikor készek mindent és mindenkit elpusztítani... Sokáig volt jóllakott és boldog az ember. Oly sok ideig, hogy lassanként az egész fehér mindenséget, az egész világűrt ellepték az emberi szitkok. Apát-anyát sem kíméltek. Az ifjú lányokkal, öregasszonyokkal is gorombán bántak. Sokat kellett kiállniok a becsületes füleknek és érzékeny szíveknek. A világegyetem atyjának lelkében zavar örvénylett. — Hogyan tisztíthatnám meg a világot a szidalmak mocskától? — töprengett Torum. A ház mögött ott volt a tó, s a tóban „élő víz”, arany víz csillogott. Belemerült Torum a tó vízébe, s így okoskodott: „Én íme a vízben vagyok, hadd lepje el hát víz az embereket is. Sodorja le az ár a föld tiszta arcáról a szurtosokat!” Megtért hosszú útjáról Mirszusznyehum bajnok, s miután leugrott paripája nyergéből, szokatlan bugyogás zaja ütötte meg a fülét az atyai ház ajtajában. Két szentelt hordó állt az ajtó mellett. Belenézett a hordókba s látta, hogy vadul buzog, habzik valami bennük. Ha nem szűnik meg a bugyogás, kicsordul, kiárad a víz a hordókból. — Mit tegyek? — hökkent meg Mirszusznyehum. — Mindent elönt a víz, senki sem marad életben ... Posztódarabokat szedett elő iszákjából, letakarta a hordókat. Kirántotta hüvelyéből fényes kardját, fenyegetően emelte fel a pengét, s így szólt: — Csillapodjatok, hordók! Hagyjátok abba a fortyogást! Látta, hogy a hordókban — akár a szoptatós anya emlőjében — éppen képződik valami, amiről nem tudhatta, tej-e, vagy a szellemek szenteltvize. Elég, ha Torum egy szót kiejt, amit rajta kívül senki sem ért, s a hordók kifröccsentík tartalmukat, mint a fiatalasszony melle. Mirszusznyehum sejtette, hogy özönvíz fenyegeti a világot, s tüstént apja keresésére indult. Keresi otthon, nem találja, keresi odakint — nyomát sem leli. Fut az eleven tó partjára, s látja, hogy a víz arany felszínén ringadozik a világűr atyjának aranyhaja. Mirszusznyehum beleveti magát a vízbe, üstökön ragadja Torumot, s imigyen szól hozzá: — Mondd, atyám, mi a szándékod? Mi célból bújtál a tóba? Nem sajnálod a fiadat, a földi halandókat? A lánya is odament, s azt mondta: — Apám, hallgasd meg a szavainkat. Fogadalmat teszünk. Megesküszünk önmagunknak, itt a csendben és magányban, hogy becsületesek és engedelmesek leszünk ezután. S hétszínű esküjelet alkotunk saját kezünkkel: szivárványt. Beleszőjük az emberek minden nemes érzését. Méltányold kérésünket, atyánk, ne sújtsd szent vízözönnel soha az emberiséget! — Döntésem végleges, — szólt Torum. — Hét napig sötétség lesz az egész űrben, hét napon és hét éjen át kőből való felhők száguldoznak majd az égen, s az esőcseppekkel együtt kőzápor szakad a földre. Hasadjanak szét, törjenek forgáccsá a magas fák, s még az alacsony füvet se kímélje az enyészet. Ily módon belemosódik a földbe minden szörnyűség és gonoszság. S e semmirekellő emberek porrá válnak az örvénylő vízben. Aki bűntelen, az túléli a vészt. A tiszta lelkű emberekben nem tesz kárt a szent vízözön. És a megmaradó igazak új emberi fajt hozhatnak létre ...
