Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Szuchy M. Emil: Sors- és korkép

magázó viszonyban voltunk, mint általában az akkori nagyobb korkülönbségű fiatalemberek, akik megjárták az első világháborút. Hat év volt köztünk a korkülönbség. Nagy megtiszteltetésnek vettem, amikor „pertuba” kerültünk”. Az internátusban is egy szobában laktunk, és barátságunk egyre mélyült, ő volt az osztály legkomolyabb tehetsége. Kiforrott egyéniség, töretlen jellem. Dante, Förster, Petrarca és a perzsa Firduszi könyveit olvasta. A humanistákat kedvelte abban az időben. Sokat olvasott és szeretett szavalni. Főleg Adyt, Baudelaire-t és Rimbaud-t idézte. De a „szakma” területén is kifogástalanul „dolgozott”. Rajongott a természetért. Kitűnő állatmozdulatokat rögzített és nagyszerű karikírozó tehetsége volt. Baráti körünkhöz Lőrincz Gyula, Reichentál Ferenc, a korán elhunyt Rauscher Gyula és az öcsém, Nagy Antal tartozott. A JESZO műtermében Harmos Károly körében hosszabb időt töltöttünk. A művészetnek éltünk, alkottunk, vitatkoztunk. Gyakran jött közénk Bazilidesz Sándor és Bazilidesz Barna, Komáromi-Kacz Endre, Lenhardt György, Staudt-Csengeli Mihály, Pleidell János és mások, akikből az idők során neves művész lett. Ebben az időszakban Berecz Gyula és én Olaszországba, Prohászka Berlinbe és Münchenbe utazhattunk tanulmányútra. Visszajövet Berecz a gútai háborús emlékművet készítette, én a „Kisparasztok" című képemet festettem, míg Prohászka nekilátott a „Földnyúzók” képének felvázolásához. Egy alkalommal — váltja át gondolatmenetét Nagy Márton — Prohászka szokatlanul ideges volt, fel is öltözködött, hogy kimegy a városba körülnézni. Indult már, amikor Gyula nyomatékosan utánaszólt: „Taláncsak nem nősülni készülsz?” Prohászka megállt, hősi pózba vágta magát, majd rám mutatott: „Te leszel az egyik tanúm. Vágd puccba magad, holnap 11 órakor esküszöm. És valóban másnap a komáromi városházán kötötték meg a polgári házasságot. Lauer Máriát, egykori évfolyamtársunkat vette feleségül. Művelt, csendes természetű diáklány volt Mária. ... De hadd folytassam. Prohászkáék Somorján laktak családi házukban. Apja asztalosműhelyének padlását rendezte át műteremmé. Itt sok érdekes és értékes képet festett. El is adta őket képtáraknak vagy magángyűjtőknek. Az évek múlásával egyre ismertebbé vált munkássága. A harmincas években nevét már a Révai lexikonban is megtalálhattuk!

Tallós Prohászka István gyakran látogatott a komáromi művészek közé. Főleg Nagy Márton műtermében szeretett dolgozni és az itt festett képei különösen jelentősek. Számára a világ festői rözítése érzékelhető valóság lett: hangulati, érzelmi tényezőkkel, szociális telítettségű mondanivalóval. Ennek a kitűzött célnak az elérése érdekében szívesen vállalta ő is a harcot a gyakran gunyoros polgári bírálattal szemben. Hogy megoldásai nem mindig álltak arányban nemes törekvéseinek következetességével, elképzeléseinek nagyvonalúságával, azért nem ő, hanem kora a felelős, Ezek a szenvedélyes kísérletek természetszeretetének, elhivatottságának bizonyítékai. Érzéki izgalommal vállalta témáit. A látvány szépsége nyűgözte le, s adott lendületes hangvételt visszaadó-alakító képességének. Egy életen át szervesen fejlesztette mesterségbeli tudását. Technikai kísérletezéseket is végzett vásznon és festékanyaggal. Kereste a merészebb formákat, holott tartalmilag akart újítani. Figyelemre méltó a harmincas években elért ugrássszerű fejlődés művészetében, amely az ábrázolásban az impresszionista látásmód színes, erőteljesen egyéni alkalmazásával bontakozott ki nála. Atszenvedte a két világháború viharait. Elveiért kitartóan harcolva a szociális és szocialista eszmék hirdetője maradt. Fiának tragikus halála, házasságának bizonytalan köteléke, majd a házasság felbomlása, a különélés és a kitelepítés egyre inkább a magányba kergette. Művészi vénája mégsem apadt ki. Tovább próbálta fokozni képeinek tartalmi, de egyben dekoratív hatását és ennek érdekében az egész felületet az újból erőteljesebbé váló kontúrokon belül is apró, egymástól elválasztott, mozaikszerű színfoltokra bontotta. Paraszti alakjai, állatai, tárgyai testesebbé, tömörebbé váltak. Mondanivalója sajátos vibrációt kapott, sőt a háttér is élettel telítődött. Mégis, ez a korszaka már a talajvesztettség nyugtalanságát tükrözte. A fegyelmezettség, a kötöttség szigora, amely élete útján jó tulajdonságai voltak, élete vége felé meglazultak.

Nagy Márton így emlékszik ezekre az esztendőkre:

— Szerette az élénk színeket és rajongott a piktúráért. Mesterien vitte vászonra a tavaszi szélben zizegő fűszálakat, a csilizközi öreg házak, tanyák néprajzi jellegét, a karcsai vagy akár az abonyi szántóföldek őszi vagy téli hangulatát. A csallóközi festészet utolsó képviselője volt Tallós Prohászka István, aki életművével bizonyította hűségét a Csallóköz iránt. Megbecsülés illesse hát közelgő 80. születésnapján.