Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Szénássy Zoltán: A Csilizköz hőse

során megtudtam, a nevezett Högye Gábor anyai nagyapja volt az 1809-ben született Alajosnak. A jó nyáradi borocska mellett kellemesen folyik a beszélgetés. Az elhangzottak alapján aztán összeáll a kép, egy hősi élettörténet, amelyre oly büszkék a nyá- radiak.

A család eredetileg papnak szánta a Lojzi gyereket, aki azonban a hazulról hozott tehetsége alapján kitűnően ülte meg a lovat. így aztán a szószék helyett a kardforgatás lett az élete. Mint nemesi ifjú bekerül a bécsi magyar testőrségbe, ahonnan — az ötévi szolgálat letelte után — a császár huszárjaihoz vezénylik — kapitányi rangban. Mint az ezred legjobb lovasát, őt éri az a nagy megtisztelés, hogy Ferenc Józsefnek — a későbbi császárnak — lehetett lovaglómestere. A császári szolgálatban köt ismeretséget báró Riedesel, ulánus őrnaggyal, aki viszont vívómestere lett a jövendő császárnak. Itt kezdődött el az a barátság, amelynek a tápióbicskei csatában volt a véres epilógusa. Gracza György, aki hangyaszorgalommal gyűjtötte össze az 1848/49-es szabadságharc mozzanatait és az események szereplőit, ötkötetes nagy bibliográfiájának negyedik kötetében, maga is tárgyalja a tápióbicskei csatatéren végbement párbajt. 1849. április 4-én Tápióbicskénél zajlott le a diadalmas tavaszi hadjárat egyik döntő ütközete. A fősereg Görgei vezetésével megrohamozta Dipold tábornok csapatait. Az ütközet hevében találkozik egymással a hajdani két jóbarát, mint ellenség. „A két lovascsapat immár alig van harminc-negyven lépésnyire egymástól, amidőn Riedesel hirtelen megáll, s kardjával hivólag int Sebőnek, mintha mondaná: »Jöjj ki velem egy szál kardra, ha van bátorságodé Sebő pillanatig haboz. Jól ismeri Riedesel bárót még a régibb időkből; azt is jól tudja, hogy ez az óriáserejű őrnagy a császári hadsereg leghíresebb kardforgatója, rettegett párbajhős... De habozását legyőzi büszkesége ... Visszaint kardjával, hogy »igen« ... A két bajnok ... összecsap... Tudja, érzi úgy Sebő, mint Riedesel, hogy egyiküknek a küzdőtéren kell maradni. A kengyelben fölemelkedve egyszerre csap le mindkettő. S ezúttal mindkét ütés talált. Sebő jobbkarjából kibuggyan a vér. Riedesel pedig holtan fordul ki a nyeregből. A magyar huszárok ajkán felzúg az »éljen«, az ellenséges csapat pedig... elvágtat.” Gracza György azonban idézi magának Sebő ezredesnek a szavait is, amikor így folytatja: „Maga Sebő, Szemere Miklósnak, az édes szavú költőnek lasztóczi magányában ... így beszélte tZ a párbaj lefolyását: »Riedesel bárót már régebbről ismertem. Óriási erejű embber volt, s híres kardvívó. Mikor Riedesel csapatja élén elővágtatott, s kardjával felém intett, megvallom végigborzongott a hátam. Megvoltam győződve, hogy agyonvág. De azért, nehogy huszárjaim szemében kisebbséget szenvedjek, elfogadtam a kihívást... Több percig viaskodtunk, de eredménytelenül. Harmadszor is összecsapva, mindketten támadtunk. Ekkor kaptam, — ezzel feltűrte jobbkezén kabátja ujját s a csukló alatti forradásra mutatott, — ezt a rettentő vágást. De volt annyi erőm, hogy én is sújtsak. Es Riedesel kettéhasított koponyával holtan bukott le a nyeregből." A feljegyzések szerint személyesen Görgei tűzte Sebő mellére a vitézségi érmet, Kossuth pedig díszövet küldött a bicskei csata hősének. Az öv még ma is látható a győri múzeumban.

Jókai Mór alig egy évvel Világos után visszatér a szabadságharc emlékéhez. 1850-ben írja A szabadságharc hősei című művét. Mint kortársa a történelmi eseményeknek szerzett tudomást a bicskei csatatéren lezajlott párbajról, és a nevezett művében meg is örökítette: „A tápióbicskei csata el volt már vesztve, az osztrák hadsereg vitézül küzdött ezen a napon ... a visszavonulás feltarthatatlan volt... De egy ember, egy kard is elég, hogy olyan gondolatfegyet húzzon a történelmi folyamatba, mely azt mondja: _»itt most megállj más fejezet kezdődik”, Sebes ügetéssel közelede.t az oszt 'ák lovasság, s messze előtte lovagolt Riedesel őrnagy. Egy atléta, egy óriás, teljes hat láb magasságú férfi, herkulesi vállakkal, száz lépésnyire előtte járt ezredének, s kardját villogtatva, mesziről hívta ki a magyar huszárokat, van-e közöttük is olyan vitéz, ki el meri hagyni a hadsort... szemébe mer nézni az osztrák hadsereg legdélcegebb lovagjának? Akadt olyan vitéz. A büszke kihívásra a magyar huszároK ezredese, Sebő előrenyargalt a bajnoki találkozóra ... A Zalán futásának jelenetei látszottak megelevenedni a lovagtornában...” Jókai később még visszatért a legendás párbaj történetéhez. 1869-ben írta a szabadságharc hősi eposzaként ismert Kőszívű ember fiai című regényét. Köztudott, hogy Jókai regényének hősei élő személyek, eseményei pedig megtörtént epizódok voltak. Az 1850-ből megismert Sebő—Riedesel párviadalt is beleszőtte ebbe a regényébe, mint Baradlay Richárd és Palwitz Ottó csatatéri párbaját...