Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Marczell Béla: Csallóközi farsang

az ajtót, hogy a házbeliek ne tudjanak kijönni. Ezt különben ott teszi meg, ahol a dő- réket nem engedik be a házba, mert néha ilyen is előfordul.

Néhány évvel ezelőtt magam is végignéztem a tejfalusiak farsangi maskarázását. Házról házra jártam velük, megfigyeltem minden mozdulatukat. A menet rendszerint reggel kilenc óra tájban indul el a kocsmából, s csak a késő délutáni órákban fejeződik be a dőrék mókázása. Ekkor visszatérnek a kocsmába, számba veszik a gyűjtés eredményét, s este ebből nagy lakomát csapnak. A reggelig tartó mulatságban már a falu népe is részt vesz.

Régebben — még a harmincas évek elején is — sokkal több szereplője volt e szép farsangi szokásnak. Az említetteken és leírtakon kívül szerepelt a menetben a bolondok szánja is, melyet egy felcifrázott szamár húzott. A szán egy rendes falusi szán volt, de nem egyenes, hanem ferde lappal, élőiről hátrafelé lejtősödve, embernyi magasságban. Ezt nevezték csúsztatónak. Ezt húzta a szamár, „akit” tarka szalagokkal ékesítettek föl (piros, fehér, zöld, sárga, kék), s a fejét a homlokán kendővel kötötték át. Öt vezette a szamaras fehér gatyában, cifra szűrrel a vállán. A fején pörge kalap volt, az arcán a szibériai sámánok álarcára emlékeztető rojtos kendő feszült. Utánuk lépkedett a csalánzsákból készült, ruhába öltöztetett majom a fordított emberrel együtt. A majom az igazi majmokat utánozta, még farka is volt, s tréfás mozdulatokkal mulattatta a tömeget. A fordított ember saját maga készítette álarcot viselt, fején rossz kalapot vagy sapkát hordott. A nevét onnan kapta, hogy arca hátrafelé nézett, lábai pedig az ellenkező irányba mozdultak. Közönséges bugyogó és kabát volt rajta. Őket követte egy favázra erősített, szalmából épített kunyhó (gunnyó), amelyet egy benne elrejtőzött legény cipelt, s úgy tűnt, mintha a kunyhó magától menne. A tetejére döglött varjút8 tettek.

Ha a farsang idején nem volt a faluban esküvő, az ördög két vénleánynak öltözött legénnyel húzatta a terméketlenséget jelképező csököt (tuskó), s közben a korbácsával állandóan noszogatta őket.9 Nyomukban járt a szalmakunyhó is. A két csökhúzó vénleány öltözete is mindennapi tarka ruha volt: szoknya, blúz, s az arcukon fátyol. A fejüket kendővel kötötték be. Ha volt a faluban esküvő farsangkor, a csökhúzás elmaradt, s helyette virággal megrakott kocsit húztak a menetben. A csökhúzás egyébként még ma is megvan ugyanúgy, mint régen.

Dőrejárás napján megengedett dolog volt a lopás is. Ezt főként a tojásszedők űzték szívesen még akkor is, ha kaptak valamit. Ott azonban, ahol a kosarukat üresen hagyták, minden tojást összeszedtek. Az ellopott tárgyakat azután a háziak pénzen kiválthatták.

Régebben más volt a dőrejárás befejezése is. A menet a falu közepére, a templom elé vonult. Ide hajtotta az ördög a csökhúzó vénlányokat, akik nagy jajgatással vonszolták terhüket, követte őket a szalmakunyhó, a bolondok szánja és a falu népe is a násznéppel együtt. Az ördög meggyújtotta a kunyhót, amelyből előzőleg már eltűnt az ember. A szalma gyorsan lángra kapott, s hamarosan hamuvá égett. Akik nem ismerték a cselt, azt hitték, hogy az ember is bennégett a kunyhóban. Amíg a tűz égett, először az ördög ugorta át, azután a vénlányokat is kényszerítette erre. Ezt az ugrálást addig folytatták, amíg a tűz teljesen elhamvadt. Utána az őrök tőrrel „leszúrták”, majd pisztoly- lyal is ..meglőtték” a Szimkit, s a holttestet bevitték a kocsmába. Itt lefektették a padlóra, különböző fogásokkal élesztgették, míg az — a zaklatást végül is megúnva — hirtelen talpra ugrott. A közönség ezen jót mulatott. A csökhúzó leányok tuskóját nem égették el, hanem valamelyik pártában maradt vénlány házához cipelték, s eltorlaszolták vele az ajtót. A lány akkoriban rendszerint a konyhában aludt, s reggel, hogy ki tudjon jönni, neki kellett eltávolítania a csököt az útból, s vissza kellett húznia a helyére. Az ajtóját is bemeszelték, keresztet rajzoltak rá, s néha nem is egy, hanem több

8 Ferenczi — Ujváry, u.o.: A hagyományos elemek kapcsolatai, 118. old.: A szatmári farsang végének, elmúlásának kifejezője a döglött szarka körülhordozása is . . . A halottat jelképező alakoskodó, a szalmabáb, a varjú szimbolikus kifejezői a farsang, Illetőleg a tél elmúlásának, de mindenképpen egy időszak befejezésének, egy újabb időszak érkezésének.

3 Dömötör Tekla: Magyar népszokások. Corvina Kiadó — Budapest, 1972, 27. old.: A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugat-dunántúli, rönkhúzással összekötött mókaházasság ... A rönkhúzást olyankor rendezik meg, mikor a községben abban az esztendőben nem volt lakodalom.