Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Nyitray Dezső: Anyáink ruhaanyag-termelési munkája

ternyi erős rongydarabot vagy kenderzsineget. A tengely bal oldali hegyes végére pedig a fonal rátekerésére szolgáló spulniszerű, kb. 20 cm hosszú nagy fajfát, vagy a hosszúkás bodzafaorsócskát állították, s rácsavarták a fonal végét. Ha megfordították a jobb oldalra helyezett zsineges botot, annak zsinege csokorszerűvé vált, s ha így a botot felülről lefelé mozgatták, körmozgásba hozták a tengelyt. A körmozgás által tekerődött fel az orsókra a fonál: ezt a munkát hívták csőrölésnek. A csőrölőt mindig a lakószoba ajtó felőli oldalán helyezték el.

Ha elkészültek a csőröléssel, nekifoghattak a forial megvetésének. A szobákban három méternyi magas és ugyanilyen széles keresztbeálló, puhafalécből készített állványt Helyeztek el. Az állvány felső csapját a mestergerendába szegezett lyukas pléhbe erősítették úgy, hogy ne mozogjon forgás közben és mindig merőlegesen álljon. Alsó végét a szoba talajába, esetleg egy ideiglenesen odahelyezett szilárd vasdarab lyukába illesztették. Ha elkészültek vele, az ajtó közelébe egy másik faállványt állítottak, amely 30—50 cm széles és 100—120 cm magas volt, s alulról felfelé egy közbeiktatott lécdarabbal két egyenlő részre osztották, hogy a fajfák ráférjenek és könnyedén foroghassanak. Az így nyert keskeny részeken 10—10 furat helyezkedett el egymással szemben, amelyekbe lehámozott, vékony és hosszúkás fűzfapálcikákat vagy szilárd, erősebb drótot húztak. Megvetéskor az e lyukakba helyezett pálcikákra mindkét oldalon 10—10 fonállal teli fajtát fűztek. A fajfákról a fonálszálakat először átfűzték egy puhafából készített, sulyokszerű fogóval ellátott lapos, jól kigyalult, kb. 25 cm hosszú, 10—15 cm széles és 1—1,5 cm vastag deszkalapon, amelyen a kisebb állványnak megfelelően

20 lyukat fúrtak. Ennyiből állt az előkészítő munka.

A megvetés abból állt, hogy a hozzáértő asszony összefogta a fajfákról lelógó és a deszkalapon átfűzött 20 fonalvéget, s annyiszor tekerte rá alulról fölfelé csigaalakban a nagy állványra, amilyen hosszúságúra akarta megvetni a fonalat, tehát kiteljen belőle a megszövendő vászon hosszúsága, s teljes egészében elfoglalja a borda és a nyüst szélességét is. Sőt, arra is számítottak, hogy ezek után elegendő fonal maradjon az ún. belezéshez is. Ezt a munkát azért nagyon figyelmesen, a megvetendő szálakat többször átszámolva kellett végezni. Amikor már együtt volt minden szál, a megvetett fonalat levették a nagy állványról, és ide-oda tekergetéssel összegöngyölítették egy elkészített tiszta, kézi szövésű abroszba.

A nagy és kis állvány ezekután kikerült a szobából, hogy helyét a szövőszék vagy szátja foglalja el. A szövőszék beszerelését férfiak végezték, mert a sok nehéz, keményfa alkatrészt csak férfiak bírták a megfelelő helyre állítani. Miután a szátfa fölállítása megtörtént, a fonal szövőszékre huzatása következett. Ehhez a művelethez is két erős férfira volt szükség. A háziaszsony a megvetett fonal szálait felfűzte a szövőszék hátsó kb. másfél méter magasan elhelyezett tekeröjére. Elővett tehát egy megfelelő hosszúságú erős fapálcát, s egymás után rákötötte az alsó és felső szál végét, a pálcát belehelyezte a keményfa tekerő vályújába és erős zsineggel körülkötözte, hogy el ne mozduljon. Majd a tekerőhengerre — a szövőszék külső oldaláról — erős „bükkfa- kurblit” szereltek, amit férfierőnek kellett tekernie, nehogy a fonal összebogozódjon. Férfierő kellett ahhoz is, hogy a szövőszék első keresztfáján átvetett, s a földre helyezett abroszban levő összetekert fonalat nagyon lassan, erősen visszafogva, de egyenletesen göngyölgetve eresszék a kurblival mozgásba hozott tekerőre. A fonalszálak így oly mérvén tekerődtek fel, hogy amikor már készen voltak a munkával, a fonal végét akár el is engedhették: nem ereszkedett meg és nem bogozódhatott össze.

Következett a nyüstökbe való szedés, aszerint, hogy kettő avagy négyüstös vásznat akartak-e szőni. A műveletet két asszony végezte. A szövőszékbe szerelt nyüstszálakat egyik vagy másik oldaláról kettesével sorjába szedték (alsó és felső szállal), s egymásnak adogatva, a nyüstök szálain átfűzték. Amikor már 10—15 cm szélességben végeztek, az átfűzött szálakat csokorba kötötték, hogy véletlenül ki ne húzódjanak a nyüst- ből, és össze ne bomoljanak. Ezt csinálták mindaddig, míg a második oldal végéhez nem értek, s mígnem az utolsó szálat is összekötözték.

Ha már elkészültek ezzel a művelettel, összeszerelték a bordatartó fákat és beállították a bordát. Ugyanaz a két asszony a már nyüstbe szedett szálakat szétkötözte, majd ugyanilyen sorrendben a bordába fűzte. A bordába fűzés úgy történt, hogy a szövőszéknek a szövési oldalán ülő asszony nagy konyhakést vett elő, majd a harmadszálak nyílásain átdugta, s a borda másik oldalán ülő asszony az átdugott kés pengéjére tette a sorrendben következő két-két fonalszálat, amelyeket az első asszony