Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Nyitray Dezső: Anyáink ruhaanyag-termelési munkája

dert. Az 1910-es évektől kezdve már kerekes guzsalyt is használtak. Ez a guzsaly abban különbözött a másiktól, hogy egy kb. 1—2 méternyi állványra egy nagyobb kerék volt felszerelve, amelyhez zsineggel erősítették hozzá a spulniszerű, 10—12 cm hosszú orsót. A nagyobb kereket a kovácsműhelyek lábfújtatójához hasonló mozgó deszkalapra erősítették. A kerekes guzsalyt az asszonyok maguk elé téve és ‘széken ülve, lábukkal a lábítót működtetve, forgatták a kerekeket s az orsót, és sodorták a fonalat.

A régi, eredeti orsó úgy nézett ki, hogy egy 20—25 cm hosszú, aljától felfelé folyamatosan vékonyodó keményfából faragott fapálca aljára egy 3 cm átmérőjű, keményfából készült korongot rögzítettek. A fapálva aljára, a korong fölé, a fonás kezdetekor egy megsodort szálat többszörösen rácsavartak. Majd a fonólány jobb kezébe fogta, s baljával folyamatostan forgatta az orsót, s közben arra is ügyelt, hogy a fonal is egyenletes maradjon. Amikor úgy látta, hogy befejezheti a sodrást, s a fonalszál is elég hosszúnak mutatkozott, föltekerte az orsóra. A műveletet addig végezte, míg teljesen meg nem telt az orsója. A sodrás fáradságos és nehéz munka volt, különösen akkor, amikor már sok fonal gyűlt az orsóra. Arról nem is beszélve, hogy időnként a szöszt is meg kellett nyálazni, s ez a művelet bizony nem volt sem szép, sem higiénikus.

A kerekes guzsaly annyival volt praktikusabb a kézi guzsalynál, hogy a láb állandó mozgatásával működtették, s így nem kellett kézi erővel forgatni az orsót. A kerekes guzsalyon a kender szalaggal volt átkötve. Húshagyókedden nagy lakomát rendeztek a fonóházban, s igazi, jókedvű farsangi mulatsággal fejezték be a munkát.

Lehetőleg még a böjt első hetében kiszapulták a megfont és az e célra készített, 120—150 centiméternyi keresztbefektetett kétágú jauillákra (ezeket a favillákat sokhelyütt motollának nevezték) tekert fonalat, amelyet pontosan megszámlálva pászmákba kötöztek. A fonalat a pászma helyén jó erősen rögzítették, hogy szapulás, mosás közben össze ne bogozódjék. Miután levették a kétágú favilláról, motringokba csavarták, majd berakták a szapulókba. A szapulás rendszerint egy napig tartott. Másnap kiszedték a fonalat a szapulókból és fakádakba helyezve levitték a patakra, vagy ennek hiányában a gémeskúthoz, hogy kisulykolják, alaposan kimossák a hamutól és az abból főzött lúgoldattól. Amikor elkészültek e munkával, a fonalat azonmód felhordták a padlásra, s külön-külön minden egyes matringot kiteregettek a tisztára törölgetett szárítókötelekre. Pár nap múlva lehordozták a lakószobába, a kandalló fölött megszárították, s ezek után megkezdődhetett a fonal csőrölése, megvetése, szövőszékre húzatása, nyüs- tökbe, bordákba szedése és szövése.

A csőrölés abból állt, hogy bekészítettek a lakószobába egy 3 vagy 4 lábon álló keményfából készült állványt (bakot), melynek felső végébe 2—3 centiméternyire kiálló vastag, kovácsolt vasszöget ütöttek. Erre a bakra, illetve állványra keresztben egy pár, kb. 3 méter hosszúságú 3—4 m széles deszkalapot helyeztek, amelynek mindegyik végébe, a 2—3 kifúrt lyuk valamelyikébe egy-egy láb alakú, 25—30 cm magas kemény- faszöget illesztettek. Az így elkészített bakra, illetve annak deszkáira kifeszítették a megszárított, matringból kisimított fonalat, megkeresték a kezdő vagy végső szálat és rátekerték a csőrölő fajfájára vagy nagy spulnijára. Előre kiszámították, hogy a kéznél levő matring fonalából hány pászmát kell egy-egy fajjára felcsőrölniök, hogy megvethessék, s hogy abból majd jusson a szövéshez is. Rendszerint 20 darab nagy fajfára kellett csőrölni, mert annyi fonalra volt szükség a megvetéshez.

A csőrölő egy 50 cm magas, 15—20 cm széles fapad. Ennek egyik végére keresztben egy kb. 50 cm magas, felül kiszélesedő, ke*iényfából készült állványt szereltek. Az állvány alsó.padfelőli részének oldalain egy kb. 15 cm széles puhafa deszka volt, hogy a megtelt, hosszúkás orsócskákat ide helyezhessék el. Az állvány felső végén kb. 50 cm szélességben egy jobbról-balra folyamatosan vékonyuló, kerek formájú, kétkarú kovácsoltvas tengely állt. E tengely mindkét vége hegyes, az állványba szorosan beilleszthető vasszögben végződött. Az 50 cm széles kovácsoltvas tengely jobb oldalára, közvetlenül a beakasztó vasszög mellett, egy 10 cm hosszú, kerek fadarab, ennek baloldalán pedig egy 15 cm átmérőjű és kb. 2 cm széles kis fakerék volt erősítve; a további rész egész a másik, balszárnyba bekapcsolható szög végéig megmaradt folyamatosan vékonyodó tengelynek. A jobb oldalon szilárdan elhelyezett 10 cm hosszú, kerek fadarabra ráhelyezték a kb. 30—50 cm hosszú, vastagabb fabot végére erősített 60—65 centimé