Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Nyitray Dezső: Anyáink ruhaanyag-termelési munkája

kenderrostokat másodszor már abban a kettes nyelvű tilolóban tilolták. Ezt a munka- folyamatot simításnak nevezték, ugyanis ebben az esetben már nem a pozdorja összetörése volt a cél, hanem annak a tolófán való finom simítgatás általi kirázása. Mind a kétfajta tilolás fáradságos, poros, piszkos munka volt.

Ezután a kenderrostok fésülése következett. A műveletet egy 10—12 cm hosszúságú, hegyes vasszögekből készített 15—20 cm átmérőjű körfésűn végezték, amelyet gerebennek neveztek. A gerebent egy magasabb, asztalszerű állványra szerelték, mellette alacsonyabb pad is volt, hogy leülhessenek rá. Ezt a munkát tehát már ülve végezték. A fésűállványt leterített vászonponyvára helyezték, kiteregették a letilolt kendert, kézbefogtak egy-egy maroknyit s egyik végétől a másikig többször is végighúzva a gerebenen, lói átfésülték. A fésű rövid idő után megtelt pozdorjával. Ilyenkor kivették az állványból s lefelé fordítva többször a földhöz veregették, előbb az egyik, azután a másik végénél. A szép simára fésült rostokat ún. bábukba kötözték, majd koszorúkba fonták. A kifésült — szösznek vagy kenderkócnak hívott — selejtet zsákba gyömöszölték. A bábukból szőtték a finomabb fehér vásznat, a szöszből pedig a vastagabb, durvább zsákoknak, ponyváknak szolgáló alapanyagot. A tilolást és a fésülést csak csendes, meleg időben végezhették. Az ilyen időt pedig valósággal lopni kellett, mert közben az aratási és őszi betakarítási munkákat is el kellett végezni.

Miután befejezték a mezei munkát, körülbelül október végén, megkezdődött a fonás. Mivel takarékoskodni kellett a tüzelővel, a petróleummal, és persze, hogy ne legyenek annyira unalmasak a hosszú télj esték, a szomszédasszonyok a fonókba jöttek össze, ahol fonogatás közben a legfrissebb eseményeket, híreket is megtárgyalták. Esti 10—11 óra tájban mindenki két-három orsónyi megfont fonállal ment haza. Az egykorú, egy- ívású lányok külön fonóházat béreltek. A ház tulajdonosnője — rendesen özvegyasszony

— lisztet, kenyeret, szalonnát és petróleumpénzt kapott a fonólányoktól. Itt már nemcsak a falusi eseményeket beszélték meg, hanem szórakoztak is közben. Sokszor több volt a játék és az éneklés, mint a munka. A legények is megjelentek itt minden este.

Eleinte csak bot alakú guzsalyon fontak, aminek alsó részére 4—5 cm széles deszkafából készült korongot rögzítettek. A fapálca aljára, a korong fölé, a fons kezdetekor sen egy kb. 1 méter magas, kerékgyártómester által cifrázott, mintákkal, faragványok- kal díszített, kifestett alsórész állt, amely hegyes faszögben végződött. Erre helyezték rá fonáskor a szakszerűen felcsavart és szép pántlikával átkötött, megfonni való ken