Irodalmi Szemle, 1975

1975/8 - HAZAI TÜKÖR - CSALLÓKÖZ - Keszeli Ferenc: Víz előtt — víz után

Gúta tőszomszédságában — melyet az ország legnagyobb tanyavilága vesz körül- — épült az ország legfiatalabb és legrendhagyóbb települése, amelynek neve Ifjúságfalva lett.

1949-et írtak akkor.

Öt évvel korábban tört ki a Szlovák Nemzeti Felkelés, négy évvel korábban ért véget a második világháború, és egyéves volt a Februári Győzelem. Az ország történelmének három legjelentősebb eseménye fél évtized leforgása alatt követte egymást. Béke volt. A fiatalok erősnek, lélekben izmosnak érezték magukat. Kétszáz kilométernyire a gútai tanyavilág szívében alattomosan elterülő mocsártól, többezer fiatal egy olyan történelmi jelentőségű építkezésen demonstrálta az erejét, amely rövidesen szinte jelkép lett. Az ifjúság első egységes fölvonulása volt ez, amelynek gondolata még a februári eseményeket megelőzően, első országos kongresszusukon született: felépítjük a vasutat Hronská Dúbrava és Banská Štiavnica között! És a színhelyre 1948 márciusában az akkori diószegi járásból megérkezett az első huszonnégy tagú brigád. Aztán jött a többi negyvenhétezer fiatal, hogy másfél esztendő alatt felépítsenek több mint húsz kilométernyi hosszúságú vasútvonalat, megmozgassanak közel egymillió köbméter földet, betont és kavicsot, lerakjanak negyvanezer talpfát és háromezer sínelemet. Kilencezren lettek élmunkások, nyolcvanötén pedig az Ifjúsági Vasút Hősei.

Azért érdemes ezt megemlíteni, mert közülük vált ki azoknak a fiataloknak a zöme is, akik elindultak a Gúta melletti mocsárvilágba, hogy új teremteéshez kezdjenek hozzá. Legtöbbjük gyűrött gallérján ott volt az élmunkás-jelvény. Énekelve jöttek, s bizony tátva maradt a szájuk, amikor megérkeztek s látták, hogy mire is szánták el magukat. — Ebből a mocsárból akarunk mi termőföldet teremteni?! — szólt az első mondat. — Igen ebből, ha egyszer rászántuk magunkat!

Hogy falut is alapítanak, arra még nem gondoltak. És azt sem tudták, hogy másnap mit fognak majd enni. A nádat, amiből kunyhót építettek, zsebkéssel vágták le. Aztán építettek egy fabarakkot, később >az egyik tanyai magángazdától tehenet vettek, ásókat, lapátokat kaptak, csapolták a mocsarat és kenyéren, zsíron, meg a tehén tején éltek addig, amíg meg nem érkezett az első meleg ebéd. Mire arra sor került, .azalatt ők nagyon sok vizet csurgattak le az iszap és nádtarló fölül. Aztán kaptak egy traktort — és megalapították a termelőszövetkezetet, melynek tulajdonába a traktor, a traktor, a tehén és a fabarakk, meg a többszáz ásó és lapát került — egy szöggel se több. A tagság átlagéletkora huszonhárom év volt. Ez volt az ország egyik első szövetkezete, ahol a tagok közül egyetlen egyet sem kellett rábeszélni vagy kényszeríteni a belépésre. így kezdődött és ebből lett a falu, az oázis, amelynek legrégibb és legnagyobb épülete ma is a kultúrház, nem pedig a templom. Mert templom itt azóta sem épült. Ez az a falu, ahol még ma sem találni öregembert, de annál több jegenyefát. Rögtön az elején ültették őket a fiatalok, amikor a lecsapolt vidék földje már annyira megszikkadt, hogy a szél nem döntötte ki a facsemetét. Jegenyét ültettek, mert az gyorsan nőtt, s védte őket a széltől, árnyékot is adott. A kétszáz jegenye között most nyolcszáz ember él. A lakosság egyharmada a szövekezetben dolgozik, a többi a környék ipari üzemeiben.

Erről a szegényes, meddő földről, ahol a fiatalok falut teremtettek, 1922-ben tizenhárom család úgyszólván elmenekült. Tanyasiak voltak, kevés és silány földjük összeért a negyvenkilencben lecsapolt mocsárral, és szinte része volt annak. Hasztalan dolgoztak hát rajta hajnaltól napestig. De a Kis-Dunához s a vidékhez nem lettek hűtlenek. Vagy hatvan kilométerrel feljebb települtek a víz túlsó partjára, ahol az eladósodott Eszterházy gróf földjeit hitelbe árulta a bank. A szekéren, amelyen jöttek, csak egy szegényes ünneplő ruha volt, néhány edény, kapák, boronák, meg sok gyerek. Elhagyták az azóta lassan elárvult, hatalmas gútai tanyavílágot, hogy Pozsonyeperjes mellett egy újat, jobb jövőt ígérő tanyavilágot alakítsanak ki, amelyet aztán most, a hetvenes évek végén a gyerekeik hagynak el végérvényesen.

Az eperjesi tanyavilág egyik házának kapuján zörgetek. A kerítés fölött hangos jóna- potot kiáltok be az udvarra, de így sem jön válasz.