Irodalmi Szemle, 1975
1975/8 - Mészáros Károly: Búcsúzom a fűtől
zésekre, s ha több ideje volna, néhány kilót talán ledobhatna... de ismét itt van a nyakán ez a retenetes nehéz aratás. Még ezen a vasárnapon is csak erre a két órára tudott elszabadulni a kombájnok és a traktorok mellől, amelyek kint búgnak a Halomnál és a zsidótemetőnél, s az egyik talán épp most süllyed meg az ingoványban ... Húsz perc múlva lejöttem a pályáról. Elsőnek apám jött gratulálni, aztán többen, öregebbek és fiatalabbak. Ahogy körülnéztem, megállapítottam, hogy ismét nagyon kevesen jöttek ki a mérkőzésre, csak a leghűbb szurkolók, s azok, akiknek valami köze van a sporthoz: sportvezető, vagy akiknek a fia, hozzátartozója játszik a csapatban. És persze a gyerekek, akik minden mérkőzésen ott vannak. Aztán eszembe jut, hogy ma a bodakiak is otthon játszanak, s ez mindent megmagyaráz. A báriak nagy része átkerékpározott Bodakra, ahol feltételezhetően jobb mérkőzést láthatnak, mivel ez a csapat két osztállyal feljebb játszik. Nem háborgok ezen, Bodaknak valóban jobb csapata van jelenleg, s igazán szép dolog, hogy a három falu egyikének csapata felkerült a járási bajnokság legmagasabb osztályába, s ezzel megnyílt az útja a kerületi bajnokság felé is. Nekünk még sohasem sikerült feljutni a második osztályba, bár többször álltunk hozzá nagyon közel. Emlékszem, pontosan tizenhét évveil ezelőtt, mindössze egy pont választott el bennünket a bajnoki címtől, Másodszor pedig hiába nyertünk bajnokságot, osztályozót kellett játszanunk és azon elúszott minden ... 1967 tavaszán történt. Jól ■emlékszem, nagy riválisunkat, a várkonyiakat saját pályájukon vertük meg, a másik csoport bajnokával, Illésházával viszont már nem bírtunk... Rajj Ferenc, az egyik sportvezető ezen annyira elkeseredett, hogy — pillanatnyi idegállapotának engedve — kijelentette a csapatot a bajnokságból. Csak néhány év után jöttünk rá, mekkora hibát követett el. Egy — lényegében — bajnokcsapatot kiíratni a bajnokságból — vakmerőség! Nem csoda, hogy meghatározóvá vált a falu sportéletében. .. Elszakadt egy fonál... és — úgy tűnik — nincs erő, amely összekösse. A fiatalok azóta nem tudnak teljesen lábra kapni... 2. Mit ad és mit kap a falu? Hogy mit tud adni a falu, az már akkor nyilvánvalóvá vált, amikor az újjászervezésen tanakodtunk: semmit, illetve nem sokat. Hosszú évek tapasztalatai feltételeztették ezt velünk, amikor még a legeredményesebb időszakban is pénztelenül tengődött a csapat. Ojra kezdeni viszont a semmiből nem lehet, s a csapattagok így sürgősen összedobtak futball-labdára, hogy legalább a bajnokság kezdetéig játszani, edzeni tudjanak. Aztán néhányunkra szakadt a gond, hogy sorba járjuk az irányító szerveket: legyen vagy ne legyen Felbáron labdarúgócsapat? Az elnökkel, az agronómussal és a gépesítővel ülök a szövetkezet egyik irodájában, ezelőtt három évvel. A feltett kérdésen tanakodunk. Közben megérkezett a pártelnök is. — Kell a csapat — bizonygatom, s azokra a fiatalokra gondolok, akikkel tavasz óta minden este együtt rúgjuk a bőrt kint a fulballpályán, azokra, akik saját pénzükön vásárolnak labdát, hogy kergethessék... A régi csapatból ketten vagyunk a helyiségben. 4 gépesítő és én. Nem titkolom, számítok rá... — Nem lesz az jó — mondja az agronómus. Ehhez hozzá kell tennem, hogy még az aratás lázában ég, egy hete került le a földekről az utolsó szem gabona, s a szövetkezet a búza hektárhozamát illetően a legjobb eredményt érte el a járásban. Csak a termelés érdekli most... a földek, a földek ... és persze Itt a bodaki csapat is... — Nem lesz az jó — mondja. — Két csapat... Elkezdjük, aztán abbahagyjuk ... Tudom, mire gondol. Elszakadt egy szál... Össze kellene kötözni, de a végét azóta sem találja senki. Keresni kell továbbra is — nincs más megoldás. S tudom, még arra is gondol ez az egyébként jószándékú agronómus, hogy három évvel ezelőtt egy másik fiatalember állt ugyanitt, ugyanezzel a kéréssel, s akkor minden további nélkül beleegyeztek, mert a három faluban egyetlen sportszervezet sem működött. A fiatalok vasárnaponként az utcán és a kocsmában lődörögtek, és arcukról már messziről lerítt az unalom... Igen, akkor örömmel fogadták a csapatalakítási tervet, mondván, legalább lesz, ami összefogja a fiatalokat... Aztán sajnálkozva vették •tudomásul, hogy egy éves kínos vergődés után a csapat ismét felbomlott; a fiatalokat
