Irodalmi Szemle, 1975
1975/8 - Bereck József: Ha úgy vesszük, vereség
— Tudom, tudom — bólintott a férfi, s belül örült, hogy aránylag határozottan mondta. Nem hagyta magát: — Nem gondolod, hogy a sok csavargás végül is a tanulás rovására megy? — Ha nem tudnád, ma szombat van! — vágta oda az asszony. — Holnap majd tanulhat eleget. S különben is: eddig az volt a bajod, hogy állandóan a könyveket bújja — — Csak pártold őt! — Nem pártolom. De mi bajod van vele egyszerre? — Mondtam már, hogy semmi! Csak szeretném tudni, hol mászkál minden este. — Hol mászkál, hol mászkál? Ahol a többi. A te gyereked is, kérdezd meg tőle! A férfi nem válaszolt. Érezte, hogy a tény magában nem lett volna olyan borzasztó, ha... felkészülten éri, ha már nyugodt lelkiismerettel maga mögött tudja a minden ember életében elkerülhetetlen keserű felismerések idejét. De miért is gondolt volna ezekre eddig. Negyvenöt évesen. Hol követte el a hibát? Talán ott, amikor a saját testéből felszabadított erő gyeplőszálait balgán, felelőtlenül kicsúszni hagyta máig satuerős markából? Vagy egyáltalán nem történt semmi, csak túlzott jelentőséget tulajdonit az egésznek? — Menj előbb te! — szólalt meg az asszony. — Nekem úgyis tovább tart... A férfi sző nélkül felállt és bement a fürdőszobába. A fürdőszoba illatos melegében elviselhetőbbnek találta időnként szorongásba átcsapó szomorúságát. Rábízta magát a habos víz jótékony hatására; tudta, a forró víz egy bizonyos hőfokon minden keserűséget semlegesít. Ha az árverésen nem veszi meg a jegenyét, a sors milyen alkalomra tartogatta volna a próbatételt, a döntést? Hirtelenjében nem tudott elképzelni hasonló felépítésű helyzetet, csak a megtörténtek elevenedtek föl előtte: száznyolcvan tojásért megvette a páratlanul szép szomszói jegenyét, s reggel fogták a szerszámokat, hogy végezzenek vele. A sudár fa fájdalmas-szépen fordult ki a tájból, s gyilkoló tevékenységüktől megrésze- gülten, lélegzetvételnyi szünet nélkül fogtak hozzá a leterített óriás feldarabolásához. A megnyugtató, elernyesztő habos vízben szelíd unszolást érzett, hogy eljátsszon a gondolattal: a fia részéről vajon mennyire volt tudatos a dolog? Kikényszerítette-e a döntést, vagy csak kegyetlenül megválasztott eszköze volt a természetnek? — Kész vagy már? — hallotta az ajtón túlról, elfojtottan, követelődzően. Esetlen mozdulatokkal kimászott a kádból. Beleszimatolt a fürdőszoba párás, meleg levegőjébe. „Hát persze, már a szaga is úrrá lett itt mindenen. Hazarohan, sebtében harap valamit, lezuhanyozik, feszesre dörzsöli frotírral a rohadt hosszú izmait, s talán a néhány békatollat is levakarja az áliáról”, gondolta törülközés közben, s megfogta a pamacs szőrét: száraz volt. Bántotta a felesleges mozdulat... Kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, s egyszerre mozdultak: a nő be, a férfi ki. A szűk ajtókeret szorításában futólag érintette egymást a két test, sejtelmesen, mint az első érintésben. Noha elkerülték egymás tekintetét, a szikra most is átpattant, mint húsz évi házasságuk minden ünnepélyes vagy jelentéktelen, bizakodó vagy kétségbeejtő pillanatában. A férfin mérhetetlen szomorúság lett úrrá. Kikapcsolta a tévét, s a derekára csavart törülközővel lélektelenül kóborolt a sötét házban. Nagy-nagy térségekre kívánkozott hirtelen, ahol könnyű, rugalmas léptekkel szabadon kószálhatna, ahol nem visszhangozna a lelkében a napközben megtörtént sokszori legyőzöttsége. Megállt a hálószoba állótükre előtt, leengedte derekáról a törülközőt, s tétován az éjjelilámpa kapcsolója felé nyúlt. A keze megállt a levegőben, elfogyott mozdulata ... A párna hűvös érintése egy kicsit megnyugtatta. Elérhetetlen mélyre kívánt süly- lyedni ebben a józan hűvösségben, de a szobában terjengő birsalmaszag a felszínen tartotta. Az asszony dudorászva lépett a hálószobába. — Tegnap megmondtam neki: ha mégegyszer meglátom a Markó-lánnyal bárhol, bárki előtt megkapja tőlem a két egyformát — mondta. — Eloltottad magad után a villanyt? — kérdezte a férfi. — Danitól hallottam, hogy ott, ahol dolgozik, csak vihog, amikor a szerelők a seggit csipkedik — folytatta az asszony, a szekrényben matatva. — Hát persze, hogy eloltottam ... — Neki udvarol, vagy mi...?
