Irodalmi Szemle, 1975

1975/7 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Gwerk Ödön képei előtt

Miért e belső feszültség és meghangsúlyozott drámaiság Gwerk Ödön képein?

Ha a kérdésre választ akarunk kapni, további képeket kell elemeznünk. Nézzük a méreteiben is monumentális Víz hordó nő-tl A dombháton kanyargó keskeny utacskán robusztus nőalak megy, erős lábfeje és széles talpa szinte befedi az utat. Erősen meghajolva jár, meszire nyújtott balkezével egyensúlyozza nehéz terhét, a jobb kezében levő, vízzel teli favödör súlyát. Feje felett sötét felhők, szinte a vállán ülnek és a föld felé nyomják, arra, amerre nehéz terhe húzza. Öriás nőalak, mégis meghajol, nehéz az útja. Körülötte egyetlen lélek sincs, sem ház, csupán a hallgatag, komor táj; ennek a nőnek az életútja és a sorsa kegyetlen, test- és lélekölő. Vagy nézzük a másik képet, a Szán- tás-1. Hegyek előterében, magas dombtetőn nadrágszíjvékony földsáv nyúlik a meszeségbe. Az elején tehenek vontatta eke vasa merül a földbe, a paraszt ránehezedik az eke szarvára. A tehenek feje mellől elmosódó arc néz vissza, láncon vonszolja az ember társa a két fáradt állatot. S a barázda csíkja előbb elvész a dombhajlásban, majd újra felbukkan a másik domb oldalán, és szinte úgy tűnik fel, hogy a hegyek lábánál már- már a végtelenbe ér. Dehát, gondoljuk megdöbbenve, amíg ez a paraszt a fáradt teheneivel a barázda végére ér, órák telnek el, vagy talán napok is. Vagy ... talán egy egész élet! Itt van a Gwerk-képek monumentális drámaiságának a nyitja: az emberi léttel való viszonylatában jelenik meg rajtuk a táj. Gwerk nem a fény és árnyék problémáit elemző impresszionista szemével nézi a természetet, hanem az élet kérdéseire választ kereső realista szemével, nem festői problémákat keres benne, hanem emberi sorskérdéseket. Ezért élnek képein a visszafojtott életerők, ezért a komor, nyomasztó fellegek, a táj nem idillikus látvány a számára, hanem a természeti erőkkel szemben vívott emberi harc színtere, és nyugtalansága mögött társadalmi feszültségek dinamikája munkál. Még a Nyár című korai képének — 1924-ben festette — meleg, színes és nyugalmas környezetben, ragyogó napfényben egy fa alatt pihenő, érett, kékruhás asszonyalakja sem a puhaságot és önfeledt örömöt testesíti meg: az asszony nézése komoly, elgondolkozó és — elgondolkoztató.

Gwerk Ödön realista festő volt, mélyen szociális érdeklődésű és társadalmilag a népért felelős. Tanulmányai során — Nagybányán és Budapesten Balló Edénél — és tanulmányútjain — Olasz-, Német-, Francia-, és Spanyolországban — megtanulta a monumentális kompozíció törvényszerűségeit, színeinek és ecsetvonásainak üde frisseségét és örvénylő, vibráló nyugtalanságát, kavargását, elsajátította művészete mesterségbeli vonásait, szakmai tökéletességét. De a művészi látás és érdeklődés meghatározó elemeit, a valóság gondolati analízisének és a szellemi programnak az összetevőit, alkotó munkája érzelmi tartalékait a szülőföldjén, népének életfeltételeiben és nemzetiségi közössége haladó kulturális törekvéseiben találta meg. A Sarló mozgalmának a népi valóság leleplező feltárását célzó szociográfiai munkálkodásában, a Masaryk Akadémia vezetőségében dúló eszmei-kultúrpolitikai harcokban, a Tallós-Prohászkával, Reichentállal, Weiner-Krállal és Lőrincz Gyulával való művészi együttműködésben és a kommunista párt célkitűzéseinek a vállalásában. Párttagsága 1932 óta megszabja művészi valóságszemléletét, meghatározza festőegyéniségét. Korai önarcképéről — 1920-ból — egy markáns arcélű, akaratos állú fiatalember néz ránk, fekete kötéssel a bal szemén. Ép szeme átható nézésű és kemény tekintetű. Egy fiatal forradalmár művész kutató és állhatatos tekintete néz ránk erről a képről, a könyörtelen analizáló hajlam és akarat sugarával. Programja a szociális forradalom akarása, ezért dolgozik. Innen ered képeinek, illetve tájainak benső feszültsége és a visszafojtott, kitörni készülő erők jelenléte, az életsorsok és emberi gondok monumentális kiteljesedése, innen a komor és legyőzhetetlen életöröm szilaj megnyilvánulása Vasárnap délután című képén. Ezen a képen hatalmas izmos munkáspár táncol harmonikaszóra, mosolytalanul és féktelenül, hogy szinte halljuk a föld dübörgését hatalmas talpuk dobbantásai nyomán. A festő erőssége és lényege ez az őserejű drámaiság: a népek életérzésében századunk forradalmait ez a művészi látásmód és alkotói program készítette elő.