Irodalmi Szemle, 1975
1975/7 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Gwerk Ödön képei előtt
Gwerk Ödön képei előtt A festő a látás szakembere és művészetének a színelemzés és formateremtés a lényege. Ezért természetes, hogy általában — és elsősorban — vizuális élményei ihletik meg őt. S a látással szerzett élményeken belül is főleg a természetszemlélet által őt ért benyomások, a tájélmények. Gwerk Ödön tájélményeinek központi természeti egységei a hegyek, pontosabban a szülőhelyét — Selmecbányát — övező hegykoszorúk. Gyönyörű vidék, színpompás, harmonikus, csupa puha hajlat és szabályos görbület, megannyi váratlan kanyarodó és emelkedés, elbűvölő panoráma és ezernyi részletszépség, s hozzá sok-sok zöld felület, egészében elringató, gyönyörködtető és szc-met nyugtató. A méltó- ságos hegyek lábánál és a dombok derekán el-eltűnő majd újra előbukkanó keskeny utak kanyarognak, szeszélyesen bújócskázva a tekintettel a nagy zöld háttérben. A hegyoldalakon komor fenyvesek zúgnak, míg a hegygerincek kopár sziklateste szürkésbarnán mered az ég kékje felé. A valóságban hát szép és nyugtató vidék. Érdekes módon a festő vásznain mégis nyugtalannak érezzük, mintha valahonnan belülről visszafojtott, kitörni készülő, szilaj erők feszítenék. S az ég sem tiszta és idillikus felette, sötét és nehéz felhőgomolyagok vonulnak át rajta és nyomasztó súlyukkal moguk alá akarják temetni a vidéket. A festő vásznain a táj komor és tragikus, drámától terhes, rosszat sejtető, sorsszerű. A Közép-szlovákiai táj-on a vészteli felhők alatt kanyargó keskeny sárga utacska mintha menekülne valamilyen ismeretlen, fenyegető veszély elől. A Závadka című képen a völgy árnyékában lapul a falu, a vakító napsütésban szikrázó hegyek lábánál, a hómezőn, mintha maguk alá lapították volna a fölébe magasodó iszonyú méretek. Még a Táj, úttal című kép derűs rózsaszín útja is felhős égbe torkollik a horizont szélén, és szinte sugallja a kérdést: ki indulna el nyugodt szívvel ilyen nyugtalanító, sötét gomolyagba vezető úton? S a Szélvihar című képen a fehér háttér előtt lobogni látszanak az engedelmesen meghajló, de dacoló törékeny fák, és a néző minden idegsejtjével érzi a táj felett végigszáguldó orkán erejét. (Kamarakiállítás a bratislavai Dosztojevszkij-sori kiállításteremben] Önarckép (olaj, 1920]
