Irodalmi Szemle, 1975
1975/7 - FIGYELŐ - Tóth László: Ünnepi bemutató Jókai szülővárosában
beszélővé válni a cselekmény. Szinte akaratlanul is elvonják a néző figyelmét a darab egyik — véleményünk szerint — kulcshelyzetéről, Baradlay Richárd és Edit megismerkedéséről a szolgálólánnyá lealázott kis Plankenhorst-rokon harsány, természetes sedreségén tűlkiabáló mozdulatai. Rendezői engedékenységnek tartjuk ugyanis, hogy a mulatozó vendégek közt italt kínálgató Varsányi Marika tálcáján — hogy meggondolatlan mozdulatai miatt le ne csússzon — Konrád lerögzíttette a poharat, s az italt pedig a pohár pirosra festésével imitálta, mintsem nagyobb színpadi fegyelemre ösztönözte volna a fiatal színésznőt. Csak így válhatott a lényegtelenből lényeges, csak így válhatott a szociális-lélektani motívumok embert formáló lényege helyett a főszereplővé egy holt színházi kellék, a pirosra festett pohár. Zavartak a színpad forgó részén történő sorozatos ájulások is, s egy-két ilyen eset után a néző szinte már várni kezdi, hogy a forgószerkezet mikor fordul ki egy újabb „szerencsétlennel”. Ugyanígy csak meglehetős fenntartásokkal fogadhatjuk el a két szerepet játszó színész-féle megoldásokat. Persze ezek mind olyan szépséghibák, amelyek ugyan nem csökkentik az előadás egészének értékét, jelentőségét, mégis szemet szúrnak egy olyan érett társulatnál, amilyennek a Magyar Területi Színházat — ezzel az előadással is — megismertük. Kopócs Tibor díszletei, színpadképe — hogy rögtön egy, már klasszikusnak tűnő példával éljek — a Szinte Gáboréival tartanak rokonságot. Törekvései a leíró (statikus) színpadképpel szemben a beszélőgondolkodó (dinamikus) színpadkép nagyobb hatósugarát, funkcionális erejét példázzák. Egy színpadra „álmodon” — teszem azt — barokk oszlop, nem azonos nála egy díszítő elemként szolgáló „közönséges” barokk oszloppal: az adott esetben a Plankenhorst-ház s az egész kor miliőjét, légkörét magában hordozza. Plasztikus színpadképe, amelynek szerves részét képezik a különböző fényhatások is, ezért tudja külön filozofikus tartalommal megtölteni az egyes jeleneteket, s új és új értelmezési síkokba tolni a cselekményt. Rendező és díszlettervező termékeny és aktív alkotóközösségének eredménye ilyen értelemben A kőszívű ember fiainak komáromi bemutatója. Nem mondható el azonban ugyanez Kopócs Tibor egyébként szép és korhű kosztümterveiről. Megfogalmazásukban stiláris egyet- lenséget vélünk fölfedezni díszlettervei és kosztümtervei között. Amíg ugyanis díszleteit és a színpadi kellékeket minden esetben metaforikus tartalommal tudja föltölteni, kosztümtervei nem kapják meg ezt a többletet: megmaradnak egy adott korszellemet áttétel nélkül tükröző, s épp ezért nem értelmező, csak leíró jelkép- rendszer szintjén. Ugyanez mondható el a Dobi Géza által összeállított zenei betétekről is. A szereposztás és a színészi megformálás eszközei szinte kivétel nélkül teljes mértékben igazodnak Kopányi György és Konrád József koncepciójához. A színészek közül Pőthe István nyújtotta a legkiemelkedőbb alakítást az apja által császári főhivatalnoknak szánt, de szinte lépésről lépésre öntudatra ébredő és forradalmi áldozatvállalásra megérő legkisebb Baradlay-fiú szerepében. Mellette Bugár Béla halálra készülő, a halál pillanatában sem megtörő, mégis szánalmas kőszívű embere, Ropog József mértéktartóan romantikus eszközökkel megformált Ri- chárdja, Dráfi Mátyás lélektanilag gazdagon árnyalt Ödönje, Ferenczy Anna kelleténél talán kissé líraibb anyája, valamint a Plankenhorst-ház megalkuvó, álpolitikus közegét teljességében érzékeltető Szent- pétery Aranka bárónéja is telitalálat, ami talán Varsányi Marika, Németh Ica és Be- nes Ildikó kivételével érvényes a többiekre is. Németh Icánál ezúttal Alfonsine szerepében nyomát sem találtuk az árnyaltabb jellemrajz által megkövetelt színészi ökonómiának (a gesztusokban, mozdulatokban), s úgy érezzük, túlbeszélte alakítását. Varsányi Marika (Edit) hibás dikciójára már Szilvássy József is nemegyszer figyelmeztetett az Oj Szóban, Benes Ildikó Aranka szerepében pedig ezúttal sem tudott jelen lenni a színpadon. Mindent egybevetve, a Jókai Mór születésének 150. évfordulója tiszteletére bemutatott darabbal a szülőváros színésztársulata méltóképpen ünnepelte az írót. Tóth László
