Irodalmi Szemle, 1975

1975/7 - FIGYELŐ - Szakolczai Lajos: Gion Nándor: Virágos katona

mélkedésemben mennyire játszott közre az Arcok és vallomások sorozat most megjelent Gellérl portréja, s annak átla- pozása után az író novellaremekeinek új- raolvasása, de Gion Nándor századfordulós világa, könnyből, vérből és virágból feltámasztott panoptikumának kisemberei mintha Óbudáról indultak volna. A fillér, amelyet a 30-as évek elején A nagymosoda szerzője elgurltott, már ott fénylett Štefan Krebs oly gyakran változó munkahelyein, szél-, száraz- és vízimalmaiban, s hogy egy teljesen más élet- és alkotáskörülmények között dolgozó író újból a „semmit", a kisember küszködését tette meg műve témájának, a világtörténelemből kizárt egyszerű emberek igazságát, örömüknek és bánatuknak rangos eseményekkel mérkőző s azokkal szemben is helytálló igazát bizonyltja. Öregek ellopott szavából, szlvükkel-lelkükkel kitárulkozó álmodozók: citerás és kanász, dologkerülő zsivány és feltörekvő iparos elbeszéléséből épül fel ez a világ. A századforduló Szenttamása — Gion szülővárosa — pedig szinte kínálja a megtörtént eseményeket. Amelyekben nincsen semmi rendkívüli, hiszen kártyacsaták, kocsmai verekedések, rablógyilkosságok és különcködő emberek mindenütt felborzolták volna a kisváros szunnyatag világát.

S az író, amikor ezeknek az éveknek történelmét és társadalmi valóságát kutatta, az anyag gazdagsága folytán írhatott volna szociográfiát is (a könyvről írott vallomásában mondja, hogy mi mindent megtudott, összeolvasott; s így azt is, hogy „mennyibe került akkoriban egy mázsa búza, mekkorák voltak a munkabérek, és milyen politikai pártok működtek”}, de vérbeli elbeszélő lévén, őt nem annyira az adatok és pontos helyzetek megvilágítása izgatta, hanem megvallatott embereinek valóságos és álmodott élete. József Attilával szólván: nemcsak a valódit akarta megmutatni, hanem az igazat is! Ű is felmászott valahai citerás hősével a Kálváriára és szembenézett a Virágos Katonával. Legjobban annak a pillanatnak a megfejtése érdekelte, melynek megörökítése a biblikus képsorozat ismeretlen festőjét művésszé avatta. A Krisztust meggyalázók tömegében — kezében szöges korbáccsal és ruháján hímzett sárga virággal — miért mutatkozik boldognak a Katona? Örömének valódisága vajon lemérhető-e az ővele szembenéző emberarcon?

A regényben tulajdonképpen az eseményeket látszólag elfogadó — a történelembe belesodródó — ember különállásáról és tisztaságáról, a cselekvés dilemmájáról, humanitásról és a vérrel-vassal kényszerített, forradalmi szigorról van szó. Az álom és valóság, a tennivágyás és csak a dal öröméért éneklő jókedv közötti örlődés vezeti a pásztorivadék Rojtos Gallait szegénységének és befogadó falujának kilátójára, a Kálváriára. S ahogy a suhanc képzelete a lenti „vakond-emberek" életét megkerülvén, a biblikus képsorozat egyetlen kockáján mereng, álmai elragadják. Azt gondolja, ha szembenéz a Katonával, a kívülállás példájával, nemcsak hitben töltekezhet fel, hanem az egész világ egyszerre megváltozik. „Az az út fel a Golgotám rettenetesen hosszú, és ő az egészet úgy tette meg, hogy tulajdonképpen egy pillanatig sem volt ott. Semmit sem tudott a Megváltó szenvedéseiről, nem is látta a Megváltót, se a töviskoszorút, sem azt a szerencsétlen köpködő, bámész népséget. Mindenki azt hitte, hogy a Virágos Katona ott van, és dühösen korbácsolja a Megváltót, holott ő még az indulásnál kilépett közülük.”

És vajon miért boldog a Virágos Katona? — teszi fel önmagának a kérdést Rojtos Oallai és vele együtt az író, s ha nem boldog, mi élteti ezt a festmény által szuggerált látszatvilágot? S miért nem ugyanazt az arcot mutatja a festett kép

— egy kockányi lelkiismeret — az öldöklésből visszatérő embernek? A gyermekkor tisztasága nem felelhet a háborúra készülődő század bűneiért, mint ahogyan a kisváros emberei sem. Ők csak elviselik, de nem élik a történelmet. Egyetlen, változásra késztető elemnek csak a csodát hiszik, s a földesúr Váry János kártyacsatáira utalva, a citerázó Roitos Gal- lai mondását érzik magukénak: „Az a lényeg, hogy az embernek legyen eldugva egy lapja, amiről senki sem tud.”

S ez a „lap” — legyen az az álmodozó kanász, Gilike játékkedve, Stefan Krebs gazdaságra törése, Csoszogó Török Ádám zsiványromantikája és Rézi, a feledhetetlen molnár-lány erkölcsi tisztasága — Szentigaz varázslataihoz hasonlóan, megóvhatja az embert a rázúduló mocsoktól. Gion hősei álmodozásukkal, mindent próbára tevő szegénységükkel és kiemelkedni vágyásukkal egész rózsaligetet dobnak a fejük fölé, s ami visszahull: csak jó