Irodalmi Szemle, 1975

1975/1 - HAZAI TÜKÖR - Varga Erzsébet: Szenci Molnár Albert költészetének utóélete

Varga Erzsébet

I.

Szenei Molnár Albert — Balassi Bálint után — kétségtelenül a legnagyobb hatású alakja a régi magyar irodalomnak. Ezt a csendes, szerény embert és tudós humanistát általában nem szokták a nagy költők közé sorolni. Pedig oda tartozik: ott van az ő helye Balassi Bálint és Zrínyi Miklós között, Rimay János mellett. A zsoltárfordításaiban megnyilatkozó személyes hangú költészet örök értékű, erőteljes líra. Versei ma is élvezhetőek: színes, fordulatos művészi stílusuk annak a bizonysága, hogy Szenei Molnár nem gépies műfordító volt, hanem igazi lírikus, vérbeli költő. Zsoltárainak értékességét száznál is több kiadás igazolja; hatásuk az egész magyar irodalmon vé- gighullámzik. Főleg verselésünkön és nyelvünkön hagyott mély nyomokat a PSALTE- RIUM UNGARICUM: a zsoltárokból számos szó, szólás, fordulat kelt szárnyra, s a magyar költészet — főként a vallásos — hosszú ideig és számtalan esetben utánozta Szenei Molnár Albert strófaszerkezeteit, rímeit és verssorait. Nyugat-európai verselésünk gyökereit, a rímes-időmértékes formák eredetét a XVI—XVII. században s többek között Szenei Molnár zspltáraiban kell keresnünk. Régi, XVI. századi magyaros-hangsúlyos verselésünk egyes formáit is ő közvetítette, továbbította egészen a XIX. századig.

A zsoltárok ritmusával, versformájával számos irodalomtudós, nyelvész és zenekutató foglalkozott behatóan, s szinte mindegyikük más-más nézetet alkotott a PSALTERIUM verselési módjáról. Szemléltetésül csupán két ellentétes elméletet mutatok be. Horváth János az 1922-ben kiadott Magyar ritmus, jövevény versidom című könyvében azt írja, hogy a zsoltárok versformája nem magyar, hanem „a francia eredetinek az énekmintájához igazodik. Megadja az ének kívánalmaihoz szükséges szótagszámot, de a soron belül semminemű szabályos időmérése, ütemezése nincs, s magyar ütemmmintát csak elvétve és akaratlan nyújt.” Németh László szerint viszont a zsoltárok szövegei elszakíthatók a dallamuktól, s „Molnár Albert verseiben olyan magyar ütemfigurák vannak, melyekkel a tizenkilencedik század költői sosem próbálkoztak. Egy-egy ilyen ütemfigura versszakokon át kivihetetlen volna, kibírhatatlan monotóniába veszne. De ahogy Molnár Albert csinálja, tagolássá tompítva, kellemes és változatos. A nyolcszótagú sort hol három-ötté, öt-hárommá, négy-néggyé metszi, a kilencszótagút három-hattá, hat-hárommá, négy-ötté s mégis tagol, a tagok különválnak s a süketség sem tagadhatja le őket. Ez a tag halványabb verselem, mint az ütem, de épp ezért nem olyan erőszakos”. (Németh L.: Molnár Albert zsoltárai és ritmikájuk. Prot. Szemle, 1928. 87.)

Nem érthetünk egyet Németh Lászlóval abban, hogy az egyes zsoltárok szövegei elszakíthatók dallamuktól. A PSALTERIUM versei igenis zenei fogantatásúak. Ez persze nem akadálya az eredeti rimtusképletek magyar szövegre való alkalmazásának. Van Molnárnak olyan zsoltárfordítása, amelynek nyolcszótagú sorai szinte kivétel nélkül jambusi lejtésűek. Például a 30. zsoltár bevezető sorai a jambikus nyolcasok monometrikus alkalmazásáról vallanak:

" Szenei Molnár Albert, a kiemelkedő zsoltárfordító, filológus és nyelvtudós 1574. aug. 30-án született Szencen. Meghalt 1634-ben, Kolozsvárott.

Szenei Molnár Albert költészetének utóélete