Irodalmi Szemle, 1975
1975/7 - ÚJ HANGOK - Csáky Károly, Cuth János, Hajós László, Kertész Gábor, Kiss József, Lacza Tihamér, Lunczer Gabriella, Poór József, Süli Gabriella, Somos Péter, Soóky László, Szigeti László, Vajkai Miklós: Versek és novellák
Lacza Tihamér éji zene Emlékszel, akkor is ezt a Beethoven-szonátát játszottam, tudom, gyatrán ment, állandóan belegabalyodtam, de te úgy tettél, mintha semmi se történt volna, hallgattad, s azt mondtad, nagyon szép, pedig én éreztem, hogy belül megmosolyogsz, kinevetsz, s egy kicsit talán sajnálsz is, mert én mindig olyan sajnálatra méltó voltam, igen, igen, ne is tiltakozz, jól tudom, hogy úgy volt, a srácok szüntelenül gúnyoltak e fél- szegségemért, no nézzétek csak az úri csemetét, hogy kicsípte magát, pedig mindig ugyanabban a ruhában jártam, nem is jutott volna rá pénz, ki kellett fizetni a rengeteg adósságot, apánk egyebet sem hagyott ránk, amikor elvitték; micsoda borzalmas idők voltak, akaratlanul Is szégyellnem kellett magamat, féltem kimenni az utcára, az emberek közé, érted, a gyerekek közé, az iskolából kerülőutakon osontam haza, nehogy meglessenek és elverjenek, még otthon sem éreztem magamat biztonságban, a szoba ajtaját kettőre zártam, s a kulcsot benne hagytam a zárban. Az osztálytársaim irigyelték, hogy zongorázni tanulok, a gyermeki eszükkel valahogy felfogták, hogy én más vagyok, mint ők, nem tartozom és soha nem is tartoztam közéjük, az apám lebukott kereskedő volt, nem paraszt, még csak nem is iparosember, ezt ők nagyon jól tudták, hiszen akkoriban sokat beszéltek rólunk a faluban, éjjelente a részeg legények bezörgettek az ablakunkon, anyám ekkor kezdett őszülni, én ott kuporogtam mellette az ágyban, csendesen sírdogáltam, s néha úgy rémlett, a zongora is sír, meg a könyvesszekrény ajtaja is, azé a jó öreg könyvszekrényé, amit te annyira szerettél bájiulni. Nagyapám könyveit tartogattuk ott, szép könyvek voltak, néhányat sikerült megmentenem, de a Jókaikat mind szétlopkoditák, talán hozzátok is került pár darab, a szekrényből tűzifa lett, tudod, azon a télen nem volt mivel fűtenünk, a zongorát is tönkre tette a hideg meg a nedvesség, ez egy másik zongora, persze ugyanolyan, de nem az, ezt három éve vettem egy öregasszonytól, aki nagyon hasonlított a nagynéninkre, Zsófia nénire, te is láthattad őt néha nálunk, igen, ő volt az, aki mindig csokoládét hozott nekem, emlékszel, te nagyon szeretted a csokoládét | mindig maszatos voltál tőle), hát legtöbbször neked adtam az egészet, mert te már akkor is beteg voltál, gyakran köhécseltél, semmi az egész, szoktad mondani, csak egy kis megfázás, pedig te jól tudtad, hogy komoly a baj, de annál büszkébb voltál, hogy panaszkodj vagy akár sgy szóval is eláruld magad. Egyszer meg akartalak látogatni a kórházban, titokban, hogy senki se tudjon róla, még anyám se, de te már nem voltál ott, legalábbis azt mondta a nővérke, nem tudja, merre vagy, csak annyit mondott, hogy nagyon messze; i bátyádtól nem mertem megkérdezni, hogy hol, féltem tőle, pedig minden nap láttuk egymást a vonaton, igen, akkor már gimnáziumba jártam, azt hiszem, másodikba, anyám munkát vállalt, csak hogy tanulhassak, a haja akkor lett teljesen ősz, a homlokán szomorú ráncok vibráltak, pedig még harmincöt éves sem volt. Nagyon szerettem gimnáziumba járni, vonzott az a másfajta világ, mindent könnyen tanultam, leginkább a matematikát; el sem tudod képzelni, milyen csodálatos birodalom a számok mag a geometriai alakzatok országa, belemerülsz a szögfüggvények, háromszögek, integrálok, csonkakúpok harmóniájába, magad is sokváltozós függvény vagy, egyenlet, amit meg kell oldanod egy napon, erre a nagy számolásra készülsz egy egész életen át, keresed a behelyettesíthető értékeket, s minél több van belőlük, annál pontosabb és egyértelműbb lesz majd a végeredmény... a halálod. Persze minderre csak később jöttem rá, akkor, ott a gimnáziumban legföljebb sejtettem, hogy így lehet, igen, a sejtés már megvolt bennem, szüntelen készenlétben, hogy egyszer majd konkrét alakban kibuggyanjon belőlem. A többiek nem nagyon kedveltek, mindenkinek segíteni akartam és ez sértette az önérzetüket, gőgnek és sajnálkozásnak vélték azt, ami bennem egyszerűen csak megértés és emberség volt, az ő értékrendjükben az idegen
