Irodalmi Szemle, 1975

1975/7 - Dusek Imre: Üzenet a palackpostán

Dusek Imre

üzenet a palackpostán

Amikor felemelkedtünk a betonról, körülnéztem, hogy nincs-e ismerős a gépen. Aztán átfutottam az újságot, majd aludni próbáltam.

— Sokáig rágódtam egy fordításon — mondta a mögöttem ülő szemüveges fiatalember a társának, s így folytatta:

— A világirodalom egyik nagy klasszikusa azt írta a barátjának valamelyik levelében, hogy a közeli rokona a Pacificon hajótörés következtében meghalt. Itt megszakadt a fordítás és a margón a fordító megkérdőjelezte a mondatot.

— Az angol szövegből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a Csendes Óceánon, az angolok röviden Paciflcnek nevezik, történt e katasztrófa, vagy pedig a Pacific nevű hajó jutott erre a sorsra? Ezt tisztázni kell, mert addig nem fordíthatom le a mondatot

— mondta nekem a fordító és arra kért, hogy nézzek utána én is az irodalomban.

— Kérdezzétek meg a szerzőtől — tanácsolta szemüveges társa.

— Nem lehet.

— Miért?

— Mert a szerző több mint száz éve halott.

— Megoldottad a rejtélyt?

— Igen. Azaz, mégsem. Üzenetet kaptam.

— A szerzőtől?

— Nem. A hajó kapitányától. Várj, elmondom sorjában. Azzal kezdtem, hogy felhívtam az egyik tengerész ismerősömet. Gondoltam, talán hallott erről a hajótörésről. Azt válaszolta, hogy nem tud róla, de legalább tanácsot adott. Egy angol könyvet ajánlott, „A nagy hajótörések történetét”. Ha meg tudom szerezni, mondta, akkor megtalálom benne azt, amit keresek.

— Másnap végigkutattam a könyvtárak katalógusait — folytatta a szemüveges fiatalember. Persze eredmény nélkül. Végül az egyik könyvtárban a lektor segítségével nyomára bukkantam a régi angol irodalom beporosodott polcain. Szép vaskos kötet volt. A század elején adták ki Londonban. A fedele patinás, belül a lapjai sárgák. A pecsét szerint egy angliai antikváriumból került ide, s megtaláltam benne valamennyi nagy hajótörést, amelyet emberemlékezet óta jegyeznek. Kivéve egyet, mégpedig azt, amelyiket kerestem. Kölcsönkértem a könyvet, hogy odahaza még egyszer átlapozzam. Sajnos, amit kerestem, ezúttal sem találtam.

Kezdtem megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy ez a hajó nem létezett, s amikor a szakkönyvtárunkban átlapoztam az Encyclopaedia Britannicát és a Brockhaus-féle lexikont, ez a tudat még jobban megerősödött bennem. Már kezdtem sajnálni a kereséssel töltött időt, különösen az utóbbi lexikonban való bogarászás után, aminek olvasása sok drága órámat rabolta el, mert gót betűkkel nyomtatták. Amikor már minden reménytelennek látszott, ahogy ez lenni szokott, akkor jött a megoldás.

— Munkámat egy időre félre kellett tennem, mert egy aktuális nemzetközi hírt kellett sürgősen lektorálnom. A múlt századból visszacseppentem egyenesen a mába, mégpedig a portugáliai eseményekbe. Egy újabb problémába ütköztem, amit tisztáznom kellett. Régebbi lapokban keresgélve egyszerre pársoros kis hírre akadtam. A következőképpen szólt:

— A francia tengerparton egy régi palackot találtak a halászok. Miután feltörték, egy levél hullott ki belőle. Üzenet, amelyet a „Pacific” nevű hajó kapitánya és kormányosa írt, miután a hajó jéghegynek ütközött az Atlanti óceánon és süllyedni kezdett. Üzenetüket azzal a mondattal zárták, hogy isten kegyelmébe ajánlják lelkűket.

— Nem akartam hinni a szememnek. Üjből elolvastam a pársoros hírt, s végigfutott a hátamon a hideg, miközben rádöbbentem, hogy ez a palackpostával küldött üzenet nekem is szól.

A beszéd abbamaradt, csak a motorok monoton bugása hallatszott, aztán lassan felhő alá ereszkedett a repülő, készülődtünk a leszállásra.